fbpx

Az utolsó jazztalálkozó

2023. október 29.

Valami véget ért, egy folyamat megszakadt.

Tiszakécskei Dzsessz Találkozó

Tiszakécske kisváros Bács-Kiskun vármegye észak-keleti csücskében, a Tisza partján. Ebben a városban volt egy évente megrendezett zenei esemény, amely a Tiszakécskei Dzsessz Találkozó néven íródott be az Alföld és a város történelmébe. (Sajnos, csak az apróbetűs részbe!)

Tehát a tények. 2023. X. 13-14-én a városi művelődési ház kávézójában – és először 2 napos eseményként! – rendezték a X., jubileumi előadásokat. A X. Kécskei Dzsessz Találkozó programján a SziJa, a RAMBLER, Szabó & Major kettős, a Tóth - Gyárfás kettős, és a Neumann hármas muzsikája szólt, illetve Tóth Viktornak volt egy jazztörténeti előadása.
Ez a zenei fesztivál mindig figyelemmel kísérte a helyi zenekarok, hangszeresek tevékenységét. Így a pénteki nyitókoncerten egy nyáron – a kecskeméti Jazzfőváros jazztáborában – alakult kettős kezdett, ahol a gitáros – Jakubecz Zoltán – tiszakécskei illetőségű. Partnere, az énekes Szilvási Anna első – bemutatkozó – nyilvános fellépésének lehettünk tanúi. A SziJa néven szereplő duó 11 sztenderdet játszott (Take five, Summertime, Autumn leaves, Fly me to the Moon, Corcovado, Blue skies stb.), a végén pedig a Rambler nagybőgőse és dobosa közreműködésével. Fellépésük jóhangulatú, élvezetes és reményt keltő volt…

Tiszakécskei Dzsessz Találkozó

A következő részben Tóth Viktor előadását hallgattuk-láttuk. Vetítettképes előadásában közérthető jazztörténetet adott. időnként kiegészítve saját altszaxofon-játékával. 

A péntek este a Szabó Gábor gitáros életművének bemutatását és népszerűsítését felvállaló – és a fesztivál házigazdájának számító - RAMBLER-együttes zárta. Ezúttal második - Bagi László - gitárosuk nélkül, egy kissé könnyített hangvételű koncertet adtak. Műsorukban elhangzott néhány nagy Szabó-sláger is (Rambler, Sombrero Sam, People, Gypsy queen, Little boat, The beat goes on stb.) Egyik dalukba az altos Tóth Viktor is beszállt muzsikálni… a saját - és a jelenlévő közönség - örömére! Dr. Kispál Gyula – gitár, Nagy Dénes – nagybőgő, Nagy Csaba – dobok, Fekete Attila – kongák, ütőhangszerek.

Szombaton az elmúlt 10 év programjain már külön-külön is szerepelt, visszatérőnek számító Szabó Sándor és Majos Balázs kezdett. Szabó ezúttal gitárok nélkül érkezett és Major sem hagyományos dobkészleten játszott, hanem - az egykori SzaMaBa-nál megismert típusú - ütőhangszereket hozott. Programjuk ezúttal NEM jazz volt. Meditatív-lélekemelő halk témáikat, muzsikájukat Szabó különleges – ázsiai – hangszereken szólaltatta meg! A szinte teljesen rögtönzésből álló hangulatzenéjük - a tőlük már megszokott és gyakori! – csodálatos élményt adott. A hangszerek, amiken Sándor zenélt: eszraj (a képen éppen ezen játszik - indiai), guzheng (elől - kínai), perzsa lant, baglama (török pengetős), és szvarmandal-tanpura (indiai).

Tiszakécskei Dzsessz Találkozó

Tóth Viktor altszaxofonos még nem koncertezett Tiszakécskén. Gitáros partnere, Gyárfás István viszont visszatérő fellépő (és a fesztiválszervező, Dr. Kispál Gyula egyik hangszertanára). Ők egy korábbi műsorukból, évekkel ezelőtti együttműködésük számaiból válogattak ezen az estén. Tóth Viktor szerzeményei és egy Charlie Parker nóta (összesen 8 szám). Parádés, intenzív játékuk a fesztivál leghúzósabb produkciója lett.

A fesztivál záróeseményét Neumann Balázs hármasa – egy vendégmuzsikussal kiegészülve – szolgáltatta. Neumannék is visszatérő zenészek, hiszen 2 éve ugyanitt (a nagyteremben) mutatták be a Faith (Hit) című lemezüket. Erről az albumukról a Hope (Remény) és az Inner source (Belső forrás) most is elhangzott. Hallhattunk az együttestől modern örökzöldeket (Dolphin dance, Estaté, My funny Valentine, vagy Marcus Miller Amandla c. darabja, melyben a basszeros igen parádés szólót nyomott). A zenekarban Neumann (billentyűs-hangszer) mellett Máthé László (basszusgitár), Szegő Dávid (dobok) és vendégként Juhász Attila (billentyűs-hangszer) szerepelt. Természetesen a főszerepet és a szólókat – a kissé visszafogottnak tűnő! – Neumann játszotta, de tág teret hagyott a dob- és basszusgitár-szólónak, illetve a második billentyűsnek is ebben az erőteljes megszólalású, olykor romantikus, máskor kemény-funkos hangkavalkádban. Számomra visszás volt, hogy az egyik számban elszavalt József Attila-vers angol nyelven szólt (Kései sirató). A vers egy másik számban már két nyelven (magyar, angol) hangzott el…

Tiszakécskei Dzsessz Találkozó

Tiszakécskei Dzsessz TalálkozóA szombati koncerteken hallható Szabó Sándor & Major Balázs, illetve a Tóth Viktor - Gyárfás István kettősök a kécskei találkozók – aránylag – magas színvonalán is túltéve zenei érzelmekben, virtuozitásban világszínvonalú volt (amit a néhány megyén kívüli vagy budapesti vendég is tanúsíthatna). Viszont ahogy a szervező, Dr. Kispál Gyula elmondta; ez a jubileumi fesztivál volt a sorozat utolsója. Bár a városi önkormányzat anyagilag támogatta az Arany János Művelődési Központban megrendezett eseményt, de a következőkben a szervezés visszatér a kiindulópontra annyiban, hogy évenként inkább 3-4 klubkoncertet tartanak egy fellépővel – a Rambler házigazda-szerepe mellett. Úgy tűnik ugyanis, hogy a kécskeieknek jobban tetszenek a klubkoncertek, azok családiasabb hangulata, mint az évi egyszeri nagyobb összejövetel - akár a rideg nagyteremben vagy a nagyterem előterében.

A 10 év alatti 9 élő, és – a járványhelyzet miatt – egy közönség-nélküli, közvetített találkozó után tehát a legutolsó ténylegesen az utolsó fesztivál lett.

Hogy visszatérjenek a jazzklubos események meghittebb légköréhez.

 

 

Tiszakécske, 2023. október 16.
Fotó: Libisch Károly

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005