fbpx

Örömzene szólt szombaton este az iF Jazz Caféban – A Vig házaspár és barátainak nagy sikerű koncertje

2023. október 16.

 Nem mindennapi élményben volt részük azoknak, akik zsúfolásig megtöltötték a népszerű jazzklubot ezen a nyarat idéző októberi estén. Forró volt a légkör mind fizikailag, mind pedig átvitt értelemben is. Tommy Vig és barátai okozták a „szombati esti lázat” a Ráday utcában.

Tommy Vig az iF Caféban

Tommyról szinte minden információt ismerhetnek a hazai jazzbarátok, hiszen - ahogyan ő maga is elmondta a ”felkonfban” - az 56-os vihar sodorta Amerikába, ahol fél évszázadot töltött, majd 2016 óta Budapesten él. Minden fontos információ megtudható róla Máté J. György Mozaikkockák egy zeneművészről c. nagyszerű monográfiájából is. Ma is aktív, mint hangszeres művész, komponista és hangszerelő. Sok projektben dolgozott az elmúlt években, lemezeket, DVD-ket készített, koncertek tucatjait adta, de még, mint képzőművész, kollázsaival is kiváltotta olyan kritikusok elismerését is, mint a neves művészeti szakember, Bellák Gábor.

Tommy Vig az iF Caféban

Legutóbb idén nyáron, napra pontosan 85. születésnapján, a budai Nyitott Műhelyben élvezhettük Tommy és társai művészetét, amelyre most is sokan voltak kíváncsiak. (Deseő Csaba barátommal együtt alig tudtunk helyet találni, végül a galérián ráleltünk két székre.) (Dicséretes, hogy kivetítő szolgálja a fenti nézők tájékozódását.) Itt (is) el kell mondani, hogy a Hoffmann György vezette klub a fővárosi jazzélet egyik fontos színhelye, ahol estéről estére a hazai jazz elitje – és nem ritkán külföldi jazz-zenészek – adják egymásnak a kilincset…

Ezen az estén felfokozott várakozás előzte meg a koncertet, amiről előzetesen mi is hírt adtunk. Felmerült, hogy ez búcsúkoncertnek számít, de reméljük, hogy még sokszor láthatjuk Tommy-t és kedves feleségét hazai színpadon.

Tommy Vig az iF Caféban

Tommy üdvözlő szavai után egy – vélhetően erre az alkalomra írott – kortárszenei mű indította az ünnepi műsort. A vonónégyesben: Györei Ildikó és Hörömpöli Anna hegedült, Gyurkovics Csaba brácsázott és Négyessy Katalin csellózott.

A jazz programban tíz örökzöldet hallhattunk, amelyek három „felállásban” hangzottak el. Először a Tommy (vibrafon) és Fritz József (klarinét) duó játszott, ezt követően Tommy felesége, Mia Kim énekelt a duóval, majd a négytagú kisegyüttes kíséretével, végül az együttes játszott sok hangszeres szólóval. Tommy szellemes konferálása mellett kerültek sorra a kedvelt számok, amelyeket a már említett szereplők mellett még Csuhaj-Barna Tibor (bőgő) és Jeszenszky György (dob) játéka egészített ki. Mint arról már korábban is többször beszéltünk: Tommy és Joe Fritz duójátéka a hazai jazz szcéna kiemelkedő attrakciója. Rájuk tényleg érvényes a közhely, hogy „félhangokból” is értik egymást, a közel két évtizedes együttműködés révén. (Meg is állapítottuk Deseő Csaba barátommal, hogy Józsi csodás soundja ezen a ritkán használt hangszeren olyan kiválóságokat juttat eszünkbe, mint Paquito D’Rivera vagy Eddie Daniels). Három számot adtak elő: Sonny Rollins közismert Oleo-ját, Tommy kedvenc komponistájának, Thelonious Monknak Rhythm-a-Ning c. számát és a nagy John Coltrane-nek Paul Chambers bőgős tiszteletére írt Mr. P.C. c. darabját.

Tommy Vig az iF Caféban

Ezt követően kérte fel Tommy feleségét Mia Kim-et, akivel több mint félévszázada házasok! Öt szám hangzott el, négy közkedvelt dal a Nagy Amerikai Daloskönyvből: a Gershwin fivérek Lady Be Good c. száma, stílszerűen az őszre célzó Hulló levelek Kozma Józseftől, amelyet Johnny Mercer angol szövegével tucatnyi énekes, de még több hangszeres művész tartotta/tartja repertoárján. Ezt a két dalt csak a duó kísérte, de ezt követően a bőgő és a dob is beszállt. Cole Porter mindenki által kedvelt Night and Day-ét a Tommy által megzenésített Petőfi vers, a Füstbement terv követte, mégpedig magyarul. Louis Prima Sing, Sing, Sing c. sikerszáma zárta az énekes blokkot, utóbbiban Tommy és Mia vibrafon négykezese aratott nagy sikert. Persze minden vokális számban remek hangszeres szólókat hallhattunk, ahogyan azt már oly’ sokszor megírtam, az énekes számokat kifejezetten „feldobja” egy-két fúvós, ez esetben a klarinét.

A koncertet két kiemelkedő jazz sztenderd kvartettben történt hangszeres előadása zárta, amely méltó finálét nyújtott a lelkes közönségnek: Harry „Sweets” Edison Centerpiece c. remek melódiája és az Ellington zenekar mindenki által kedvelt sikerszáma, Juan Tizol Caravan-ja.  

Tommy Vig az iF Caféban

A koncert után folytatódott a remek klubhangulat, mindenki lelkesen fotózkodott (e sorok írója is), ismerkedett, barátkozott a hihetetlenül meleg nyári időben. A 15 fokos hőmérsékletcsökkenés még néhány órát váratott magára. Csak remélni tudjuk, hogy találkozunk még Tommyval és Miával a koncertpódiumon is!

Tommy Vig az iF Caféban

 

iF Jazz Café, 2023. október 14.
Fotó: Siklós Péter (köszönet a remek fotókért!)

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005