fbpx

Az Elek István Quartet feat. Hárs Róza koncertje // Az alma és a fája

2023. október 11.

Aki valamennyire is figyelemmel kíséri írásaimat, az megállapíthatta, hogy az Elek kvartett 2015. január 15-ei bemutatkozó koncertje óta számos fellépésükről tudósítottam, mert ez a formáció egyike az általam leginkább kedvelt zenekaroknak.

Az Elek István Quartet feat. Hárs Róza koncertje

Saját „közhelyeim” sorába tartozik az a véleményem, hogy a BJC heti programjában a péntek este a Harmónia Jazzműhely menedzselésében soha nem okoz csalódást, mi több garancia a minőségi jazzre. A másik az imént említett – az Elek kvartett iránt már évek óta tartó lelkesedésem, amelynek során számos alkalommal (mint ezúttal is) vendégművésszel, olykor vendégművészekkel színesítik előadásukat. A harmadik az élő zene mindenek feletti értékére szokott vonatkozni. Nos, ezt a sort még azzal tetézem, hogy pár hete – a Hajdu Klára koncert kapcsán – azt ígértem, hogy az ifjú jazzénekesnő, Hárs Róza fellépésén a BJC-ben feltétlenül ott leszek, és be is számolok erről. Így aztán pénteken este a Hollán Ernő utcai „jazzszentély” felé vettem az irányt…

Az Elek István Quartet feat. Hárs Róza koncertje

Róza, aki a kiváló jazzbőgős, Hárs Viktor lánya (ott is ült a közönség soraiban a büszke apa, de még a nagymama is!), a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem másodéves hallgatója. Anyanyelvünkben az egyetemi hallgató kifejezés a művészeti felsőoktatásban résztvevő tanulókra vonatkozik, de ez a szó aligha érvényes a szó és a zene művészpalántáira. Jól is nézne ki az az énekes, hangszeres vagy jövendőbeli színész, tanulmányai idején hallgatna…)  De hagyjuk az értekezést.. A koncert során ismét megállapíthattam, hogy a magyar jazz biztató jövő előtt áll, mert akár a hangszeresek, akár a vokalisták részéről nagyszerű utánpótlás körvonalazódik…

Az Elek István Quartet feat. Hárs Róza koncertje

Legnagyobb meglepetésemre Róza nemcsak igazi jazzénekes, de sokat ígérő zeneszerző is. Két saját szerzeménnyel is meglepett minket, az egyiket a nővérének dedikálta, a másik, a „Confused” pedig a Covid-járvány idején született. Mi több a jazz határterületén mozgó – egy József Attila – vers megzenésítése ugyancsak rendkívüli kreatív képességeket mutat. (Ezeket saját zongorakíséretével énekelte.)

Az Elek István Quartet feat. Hárs Róza koncertje

Az Elek István Quartet feat. Hárs Róza koncertje

Egyébként remek ballada előadó, és magam is vallom, ami sok nagy jazzművész véleménye is, hogy egy énekes „hozzáértését” elsősorban a balladák avatott tolmácsolásán lehet lemérni. A bevallottan Róza kedvenc jazzballadái közé tartozó „My One and Only Love” előadása meggyőző volt. Egyébként az Elek kvartett mindkét félidőt csak két-két hangszeres számmal indította, tehát igazán tág teret biztosított Róza bemutatkozásához.

Az Elek István Quartet feat. Hárs Róza koncertje

Az Elek István Quartet feat. Hárs Róza koncertje

Az Elek István Quartet feat. Hárs Róza koncertje

Az Elek István Quartet feat. Hárs Róza koncertje

Természetesen a zenészek minden számban brillíroztak, de a „My One and Only Love” c. balladában különösen (és persze másutt is) érvényesült a már többször kifejtett véleményem, mely szerint egy vokális előadást csodásan „feldobja”, ha a zongoratrió mellett egy vagy két fúvós is van. Elek Pista Lester Youngot, Coleman Hawkinst vagy Ben Webstert idéző tenorja felejthetetlen élmény volt.

Az Elek István Quartet feat. Hárs Róza koncertje

Több számban, pl. a „Caravan” előadásában is klarinétozott, ami még inkább fokozta a szám keleties attitűdjét. A muzsikusok rutinos kíséretet biztosítottak és jó volt látni, milyen segítőkészen álltak hozzá a fiatal énekesnő figyelemreméltó produkciójához. Természetesen hosszabb szólókat a négy hangszeres számban hallhattunk, amelyek magas színvonalát már az Elek kvartett számos fellépésén megszokhattunk. Igen örvendetes, hogy sok fiatal volt a nézőtéren, akik szemlátomást élvezték az egész session-t és lelkesen reagáltak minden történésre. Végre megértük, hogy nemcsak a hangszeres szólók kaptak tapsot, hanem az énekes is (és nem csak a szám végén).

Az Elek István Quartet feat. Hárs Róza koncertje

Szóval nagy élménynek voltunk részesei, mindenki tudása legjavát adta. Kíváncsian várjuk a folytatást!    

Az Elek István Quartet feat. Hárs Róza koncertje

I. félidő

  1. Dakszli (Elek István)
  2. Cotton Tail (Duke Ellington)
  3. You’d Be So Nice to Come Home to (Cole Porter) 
  4. Caravan (Juan Tizol-Duke Ellington-Irving Mills)
  5. Gyermekké tettél (József Attila- Hárs Róza)
  6. For Ann (Hárs Róza)

II. félidő

  1. Joy Spring (Clifford Brown)
  2. Ready and Able (Jimmy Smith)
  3. No More Blues (Antonio Carlos Jobim-Jon Hendricks)
  4. Confused (Hárs Róza)
  5. My One and Only Love (Guy Wood-Robert Mellin)
  6. Twisted (Wardell Grey-Annie Ross)
  7. Bye Bye Backbird (Ray Henderson-Mort Dixon)

 

Közreműködtek:

Hárs Róza   ének, zongora

Elek István   tenorszaxofon, klarinét
Weisz János  zongora
Molnár Péter  bőgő
Cseh Balázs  dob

 

Harmónia Jazzműhely / BJC, 2023. október 6.
Fotó: Irk Réka

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005