Telt kert a Magyar Jazz Szövetség Udvarban

Ahogy a pénteki cikkben már utaltam rá, az MJSZ Udvar idén alakult a Művészetek Völgyében, ráadásul nagyon jó helyen kaptak fákkal szegélyezett kertet, sok-sok paddal. Ők a magas színvonalú mainstream jazzre tették le a voksukat, ez alapján szemezgettek a versenyeket nyert fiatal, kezdő és a már befutott jazz-zenekarok közül, de kora délután jazzhez kötődő előadásokkal színesítették a programot. A Művészetek Völgyébe pont az a réteg érkezik, amelyiknek tagjai kulturális kikapcsolódásra vágynak és új ingerek, élmények befogadására is hajlandóak, azaz érdeklődőek. El tudom képzelni, hogy a fiatalok közül már olyanok is vannak, akik annak idején a szüleikkel érkeztek a Völgybe, de ma már egyedül vagy társaikkal élvezik a kikapcsolódást és töltekezést. Egy előadás és egy koncert kerül bemutatásra az alábbiakban.

 MJSZ Udvar bejárat

Magyar Jazz Szövetség Udvar

Este 6 órakor a Völgy új udvarába, a Magyar Jazz Szövetség Udvarban kezdődött egy előadás. Számomra meglepő módon, rengeteg fiatal jelent meg, akik kíváncsian és csendben hallgatták Kollmann Gábor, az improvizációról elhangzott előadását. Érdekesen építette fel a műsort Gábor, ami nem véletlen, hiszen a Bartók Konzi tanára, így nap mint nap tapasztalja, mivel tudja figyelemre összpontosítani a fiatalokat. A zenei bemutatások nagyszerűek voltak, csak az egyórás hossz nem volt elegendő, bár lehet, hogy ha hosszabbra vette volna, a figyelem lanyhult volna. Először a jazzről és az improvizációról beszélt, a transzkripciók fontosságáról 1920-65 között.

Az improvizációról elmondta, hogy van egy megismerhető része, valamint az emberi tényező: fantázia, érintettség, hozott képesség, amit nem lehet tanítani, az előadó sikeressége nagyban múlhat az őszinteségen és hogy önmagát adja. A megismerhetőről elmondta, miért fontos, hogy lejegyezzen az ember egy-egy kedvenc improvizációt, ami érdekli, miután már az előbb említett kor zenészeit is megismerte, mert a jazz megérthető, leírhatóak a szólók, amivel értelmezni lehet, mi miért történik. Szó esett a hangzatokról, harmónia hangokról, akkordokról, a ritmikáról, a frazírról – hangok megformálásáról, az alterációról. Arról is beszélt, hogy a jazzt a fekete és a fehér emberek együtt találták ki, amibe a feketék Afrikából hozták azt a ritmikai világot, ami miatt a jazz lüktetése speciális, a mély érzéseket, a hangszerek meditatív megszólaltatását, a fehérek hozták az elméletet, a harmóniákat, a dallamalkotást, -harmonizálást. Klasszikus zene és a jazz-zene kapcsolatáról is szó esett. A gyakorlás mindennek az alapja, de ez nem azt jelenti, hogy hangjegyről hangjegyre tanuljon be valaki egy zenét, mert akkor viszont elvész a szabadság, a saját hang. A végén az elmélet tanár fontosságára hívta fel a jelenlévők figyelmét Kollmann Gábor, mert a szabadsághoz kell a tudás.

Miles Davis önéletrajzi könyvéből idéznék, ami egyértelműen megmutatja, mennyire fontosnak tartották a nagy nevű jazz-zenészek a tudást: „Miután már eltöltöttem egy darab időt New Yorkban, azt is furcsának találtam, hogy sok fekete muzsikusnak dunsztja sincs a zeneelméletről. Bud Powell azon kevesek közé tartozott, aki mindenféle kottát le tudott írni, olvasni és játszani. Az öregebbek közül sokan úgy vélekedtek, hogy ha valaki iskolába jár, az végül úgy fog játszani, mint a fehérek, vagy ha ragad rá valahonnan valami elméleti tudás, akkor kihal az érzés a játékából. El sem akartam hinni, hogy olyan fazonok, mint Bird, Prez vagy Bean, rá se bagóznak a múzeumokra meg a könyvtárakra, sose kölcsönöznek ki kottákat, hogy lássák, mi újság. Én jártam könyvtárba, kivettem minden nagy komponista kottáját, olyanokét, mint Sztravinszkij, Alban Berg meg Prokofjev. Ami zene volt, az engem érdekelt. A tudás szabadság, a tudatlanság rabszolgaság.” (Miles: The Autobiography)

Remélem, jövőre jön a folytatása az előadásnak.

Estére még egy koncert maradt, ami az új udvarba, az MJSZ Udvarba hívogatta a közönséget. Ahogy említettem, sokkal jobban benne volt a körforgásban ez az udvar, hiszen a Folk és a Póka Udvar közötti keskeny, erdei ösvény elején helyezkedett el. Jóval kisebb volt a területe, mint a Harcsa Veronika Udvarnak, viszont majdnem ugyanannyi ülőhely volt a vendégeknek. Sajnos a kitáblázása elmaradt, csak közvetlen közelről lehetett elolvasni, hol járunk, de így is rengeteg fiatal érkezett meg az udvarhoz. Már a koncert kezdetére elfogytak az ülőhelyek, még a padok tetején is ültek tinik. És itt megállnék, mert már furcsa volt az is, hogy az improvizációs előadáson sok ifjú volt jelen, de hogy az esti koncerten, amikor számtalan helyen jobbnál jobb pop és rock zenekarok zenéltek, ők ebbe az udvarba jöjjenek, és maradjanak is, ez óriási örömmel töltött el. Kollmann Gábor öttagú zenekarának a tavasszal megjelent lemezének, a Fog Over the Forest (nem vitás, pont oda találták ki az erdő közepébe) bemutatókoncertjét reklámozták be a programközlőben, aminek a zeneszerzője maga volt, a zenekarvezető. A trombita, szaxofon felállásnak egy zenekarban nagy potenciál van, kicsit már a big band hatása érvényesül, a klasszikus bebop zenekarokat idézi, tényleg fesztiválra való összeállítás. Már tavasz óta kergetem a koncertjeiket, de valami miatt mindig lecsúsztam róluk, így itt volt az alkalom, hogy a zenemegosztókon már hallható, rendkívül igényesen szerkesztett, hangszerelt dalokat, amik ráadásul ritmikailag is kiválóak, meghallgassam élőben – sokad magammal együtt.

A jazz-zenekarok közönsége soha nem a tutti részeknél, a témáknál oszlik szerteszét, mint a füst a levegőben, hanem az improvizációs részeknél. De itt nem történt ilyesmi, csak annyi, hogy óriási tapsot kaptak a zenészek minden szóló után, egyre többen lettünk – pedig nem fukarkodtak a szólókkal -, már a kert végében és a bejáratnál is tömeg állt. Itt az ideje, hogy bemutassam az ötösfogatot, akik bevonzották a fiatal generációt a jazz bűvöletébe.  Kollmann Gábor szaxofonozott, Bér Zsolt trombitált, Csanyi Zoltán játszott billentyűs hangszeren, Hárs Viktor bőgőzött és Sramkó János dobolt. Aki odafigyelt a zenéjükre, majdnem mindegyikben meghallott egy-egy jellegzetes momentumot régi, jól ismert standardekből – mint megtudtam a zeneszerzőtől, ez nem volt véletlen.

Kollmann Gábor is – ahogy a MAO vezetője, Fekete-Kovács Kornél – minden szám előtt elmesélte a zene, a zeneszerzés történetét, hogy tudjon a közönség kapcsolódni a zenéhez és a zenészekhez, mert jelen esetben nem jazzrajongók ültek az kertben, hanem olyanok, akik nagy valószínűséggel még véletlenül sem tennék be a lábukat egy jazzklubba. Azt hiszem mindkét big band vezetője ért a közönség nyelvén, tudják, hogy mennyi az a hosszúság, ami pont elég, hogy csak rájuk figyeljenek. A meleg nyári napból ekkorra már nem maradt meg csak az emléke, 13 fokra zuhant a hőmérséklet, úgyhogy miután Kollmann Gábor megállapította, hogy látszik a lehelete, felhívta figyelmünket, hogy ezt már nem szeretik a hangszerek, de ők mindent elkövetnek, hogy a hangok a helyükön legyenek, a hangulatról nem is beszélve. A második számtól már páran táncolgattak a színpad előtt, de a harmadik Bebop számnál indultak be igazán a fiatalok. Az „Emlékképek” kompozícióban rengeteg virtuóz szólója volt Bér Zsoltnak és Kollmann Gábornak is, de a kiváló hangosításnak köszönhetően, Hárs Viktor ritmusos bőgőjátéka, akkor is vitte a táncosokat. Ekkor már tömeg táncolt a fergeteges szólók alatt is.

Ezután Gábor egy lassú számot konferált be, mire szétrebbentek a táncosok, csak kevesen maradtak a gyönyörű, romantikus dallamokra, a „Lost” című számra. Majd két ugyancsak táncolható számmal búcsúztak, amire a jó hangulat visszatért, és az utolsó, „SMS” címet viselő újabb Bebop kompozícióra ismét tetőfokára hágott a hangulat. Csanyi Zoltán, majd Sramkó János feledhetetlen szólójával zárult volna a koncert, de váratlanul visszatapsolták őket, mit visszatapsolták, vastapsban tört ki a közönség. Végül egy blues számmal, ugyancsak a lemezről, a „Good bye Blues”-zal búcsúztak a majdnem éjfélig nyúló koncerten.
Talán a jó élmény hatására, ihletet kaptak az udvarban lévő fiatalok és kicsit közelebbről is megismerkednek a jazzel, mindenesetre pozitív élménnyel tértek haza, ez érződött.

Művészetek Völgye, Kapolcs, 2023. július  27.
Fotó: Irk Réka

Kapcsolódó cikk: Két tündér szállt le a Harcsa Veronika Udvarba