Miss Reeves ugyan Detroitban született, ahová a 19. század végétől feketék tízezrei költöztek a déli államokból, mert a kolosszális autóiparnak szüksége volt a munkaerőre. De zenész szülei Denverbe, Colorado állam fővárosába költöztek, így konszolidált körülmények között nőtt fel. Szélesebb rokonságában is számos muzsikus akadt: a neves zongorista, George Duke volt a nagybátyja. 15 évesen kezdett zongorázni és énekelni, és a fáma szerint középiskolásként egy denveri klubban Ella Fitzgeraldot helyettesítette sikerrel, akinek még csak a ruhatára érkezett meg a helyszínre, ő maga nem. 17 évesen egy Chicagóban tartott versenyen vett részt az iskolai zenekarral, ahol Clark Terry fedezte fel, és még abban az évben turnézhatott együttesével.  Ezzel indult el a fényes pálya, amely töretlenül folytatódik mind a mai napig. Sarah Vaughan és Betty Carter voltak a nagy példaképek, karrierjében pedig segítségére voltak George Duke és Harry Belafonte is. Egyébként utóbbi hívta fel figyelmét a gyökerek fontosságára, a hangszeresek közül pedig Cannonball Adderley-t nevezi meg azok között, akiknek játékában a fekete amerikai gyökerek egyértelműen megnyilvánultak.

Dianne sikerének titka hihetetlen hangterjedelme, páratlan kifejezőereje, kristálytiszta szövegmondása és spontán rögtönzései mellett elképesztő sokoldalúsága is.  Merészen képes átlépni a műfaji határokat, otthonosan mozog úgyszólván minden zenei irányzatban: legyenek azok a hagyományos jazzvokál, a latin zene, a blues és a gospel világa, a soul, a pop, az R&B vagy a cross-over. De akkor sem riad vissza, ha partnerei a klasszikus zene nagyságai, mint Sir Simon Rattle, Daniel Barenboim, a Chicagói Szimfonikusok, a Berlini vagy a Los Angeles-i Filharmonikusok.

Korábban háromszor láthattuk magyar pódiumon: először 2010-ben Debrecenben mutatkozott be kvartettjével, amelyben az angol Peter Martin zongorázott, a brazil Romero Lubambo gitározott, a ritmustandemet pedig Reginald Veal /bőgő és basszusgitár/ és Terreon Gully /dobok/ alkották. 2011. május 7-én String Attached néven futó európai koncertkörútján énekelt először a Müpában. Két világhírű gitárművész kísérte: Russell Malone (aki Diana Krall kíséretében lett ismert) és a már említett Romero Lubambo. 2018. március 19-én viszont ugyanezen a helyszínen ismét a Debrecenben  megismert kvartettje kíséretében élvezhettük előadását. Érdekes, hogy a mostani koncert kísérete is hasonlóan alakult: ketten (Lubambo és Gully) a korábbi felállást képviselték, a zongoránál ezúttal John Beasley ült, a bőgős pedig a mai idők egyik kimagasló személyisége volt hangszerén: Reuben Rogers. A Virgin-szigetekről származó muzsikus a mai jazzelitbe tartozik: Charles Lloydtól Joshua Redmanig tart partnereinek sora… 

Szinte hihetetlen, de Dianne mostani fellépésének két „magyar vonatkozása” is volt… Igaz, az egyiket legutóbbi látogatásakor „megsúgtam” neki, amikor is sikerült bejutnom hozzá. Ez pedig születésének időpontja: 1956. október 23! A másik pedig a soknemzetiségű amerikaiak számára nem is feltűnő: a koncert első száma, amit azonban csak a zenekar játszott (ahogyan ez megszokott vokális előadók esetében) nem volt más, mint a nagykanizsai születésű komponista, Sigmund Romberg (eredetileg Rosenberg Zsigmond) „Softly As in A Morning Sunrise” c. remek standardje, egyik kedvencem a Nagy Amerikai Daloskönyv több tucatnyi melódiája közül.

Nagy taps és ováció kísérte a „nagyasszony” színpadra érkezését. Nagyon ízléses, színes földig érő ruhában jött a megtermett díva, akinek megvan minden fizikai adottsága a hatalmas hang képzéséhez. Mosolyogva üdvözölte a közönséget emlékeztetve arra, hogy járt már nálunk, ezt szokásához híven, beleszőve énekébe. Egyébként is azonnal meghódította a jelenlévőket kedvességével, rutinos kommunikációjával. Az indító dal a „What’s New?” volt. Itt kell elmondani, hogy rendkívül korszerű hangnemben feldolgozva ugyan, de szinte az egész repertoár standardekből épült fel, a magamfajta veteránok legnagyobb örömére. Két szám a Gershwin fivérektől, Jerome Kern örökzöldje, a „Yesterdays”, Antonio Carlos Jobim népszerű bossa novája, a „Corcovado”, (az amerikai változat „Quiet Nights” címmel, és Gene Lees angol szövegével), vagy Horace Silver gyönyörű balladája a „Peace”, aminek szövegét is a nagy zongorista írta. A későbbi időket egy McCoy Tyner és egy Pat Metheny szerzemény képviselte.  Mindez vagy a kvartett kíséretével, vagy csak gitárral, ill. a „Peace” esetében zongorával. A kíséret tagjai közül jóformán évtizedek óta állandó partnere a brazil Romero Lubambo gitáros, valamint az ugyancsak stabil dobos, Terreon Gully. Ők ketten itt voltak a 2018-as koncerten is. John Beasley zongorista főleg a hangversenyzongorát használta, csak igen kevés alkalommal fordult az odakészített elektromos billentyűs hangszer felé.  Az ismert fekete bőgős kitűnő volt, a Pat Metheny számban basszusgitározott. A kíséret tagjai közül ő volt a legrangosabb (és a legjobb) hangszeres művész, elég, csak annyit mondani, hogy már évek óta „oszlopos” tagja Charles Lloyd együttesének, így módunkban volt többször is megcsodálni játékát, legutóbb 2022 januárjában a Müpában! A zongorista és a dobos korrekten kísért, nem volt különösebben kiemelkedő szerepük. Mint már említettem, Beasley Silver „Peace” c. darabjában kapott feladatot, ezt duettben adta elő a dívával. Lubambo játszott a legtöbbet, akár a komplett kvartettben nyújtott remek szólóival, akár pedig – a dolog természetéből adódóan – több duett előadásban Dianne-nel.

Összességében óriási élményt jelentett a koncert, a befejező blues egyveleg egyszerűen felejthetetlen volt. Minden modern, kortárs jazz érdemét meg nem kérdőjelezve, alighanem ez volt az a zenei élmény, amelyből oly’ kevés jut a mai fiatal generációknak. Mély őserő megnyilvánulásának lehettünk tanúi a több oktávnyi lenyűgöző hang és a szuggesztív színpadi megjelenés révén, amivel ez a fekete asszony megajándékozott minket ezen az estén!

Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2023. március 18.
Fotó: © Nagy Attila, Müpa