De vissza Elsához, akinek a próbái is általában koncert élménynek számítanak, legalábbis a londoni muzsikus társakkal. A hét éve összeverbuvált csapat annyira működőképesnek bizonyult, hogy sikerült ismét összeszedni őket, mindnyájuk és mindnyájunk nem csekély örömére. Elsa mellett a kulcsember a zongorista, az ízig-vérig brit Dave Oliver volt, aki viszont Kubában sajátította el a bonyolult, de roppant hatásos kubai ritmusképlet, a clave szépségeit, ami az abakua zene, a rumba, a konga, a son, a mambo, a salsa, a songo és a timba alaphangulatát adja. A basszgitáros, Andres Lafonte uruguayi, a londoni Snowboy és a Negrocan latin zenekar horgonya, míg az ütős (itt congákon és bongón) Elsa földije, Flavio Correa, akit a Sugar Kingsből ismer és szeret a közönség, míg a dobos Tristan Banks, a csapat egyetlen tagja, aki nem beszél spanyolul, de a dobverői annál jobban, az egyik legjobb londoni latin jazz-zongorista, Alex Wilson zenekarában hallható, egyébként saját jazzklubot vezet a tengerparti Brighton városban.
Elsa már hetekkel ezelőtt felvette velük az online kapcsolatot, ennek ellenére azt kérte, hogy már délután 4-re jöjjenek be próbálni a koncert előtt. Ilyen korai próbára még nem volt példa. Erős kétségeim voltak, hogy a londoni forgalomra és az aznapi vasúti sztrájkra való tekintettel, amely részben a városi tömegközlekedést is érintette, mikorra fognak odaérni a muzsikusok. Csodák, csodája, mindnyájan ott voltak időben, az ütős Flavio pedig előre jelezte, hogy csak 5-kor érkezik, de ehhez tartotta is magát.
Elsa példátlan alapossággal ment át az anyagon. Volt egy ritmusképlet, amit 15-20 percen át gyakoroltatott a kollégákkal, és amikor énekelt, akkor is olyan erővel, lendülettel és mosollyal tette, mintha már közönség előtt állt volna. Ezt végig ülni extra koncertélménynek számított.
Kb. 10 számot kalkulált Elsa a programba, de úgy éreztem, hogy annyit közel sem próbáltak át, viszont egyes kiragadott részeket kíméletlen alapossággal boncolgattak.
Aztán jött a közönség és eljött az idő. Mivel a kubai zenében nem vagyok korántsem annyira otthon, mint a jazz standardek világában, kértem Elsát, hogy adja oda a koncert előtt a szett-listát, amit készségesen meg is tett. Elsa azonban ösztönös zenész, aki a pillanatnyi inspiráció alapján énekel, és már az első szám is eltért a megadott listától, így hát feladtam a küzdelmet, hogy nevükön nevezzem a számokat. Egyébként nem is hiányzott ez a fajta pedantéria.
Rengeteg zenész és énekes középtempóban nyit, sőt sokan balladákkal, hogy "bemelegedjenek". Elsának erre nincs szüksége. Azonnal fejest ugrott a zenébe és elszabadult a hurrikán. Dave Oliver rögtön vette a lapot és virtuóz, ütőhangszerszerű pergőtüzet nyitott a zongorán, majd a ritmikai tobzódást fokozta Flavio Correa konga- és Tristan Banks dobpárbaja, ami nem is igazából párbaj, hanem egymást tökéletesen kiegészítő multiritmikus tobzódás volt. Az alaphang ezzel adottnak számított. A közönség már az első szám után extázisban volt, ami meglehetősen ritka.
Ezt követte egy gyönyörű, romantikus, klasszikus elemeket sem nélkülöző bevezető Dave Oliver zongoráján, ami teljesen meglepetésszerűen ért, mert ehhez hasonlót sem hallottam a próbán. Ebből a pillanat hatása alatt rögtönzött, de teljesen komponáltnak hatott bevezetőből bontakozott ki a régi, gyönyörű kubai sláger, a "Siboney", Ernesto Lecuona örökszép szerzeménye, amelyet Elsa nagy érzéssel, de elég röviden adott elő, hogy hagyja a hangszereseket is kibontakozni, melynek legjobb kimenetele, a szelíd mosolyú Andres Lafonte varázslatos basszusgitár szólója volt.
Ezután egy balladát hallottunk. Mint ahogy a nyitó szám, sőt három darab kivételével az összes, így ez is Elsa saját szerzeménye volt, és ekkor éreztem át igazán, hogy milyen jó lenne a szövegeket is érteni, amelyeket megint csak Elsa maga írt. Elsa arca és hanghordozása azért nagyjából kárpótolt a spanyol nyelvtudás hiányáért. Világos volt számomra, hogy a dal szerelemről és vágyódásról szól. Dave is nagy érzéssel, leheletnyi finomsággal játszott, Andres pedig, a szám hangulatához híven, elégikus, gyönyörű basszusgitár szólóval tetézte mindezt. Elsa dinamikája csodálatosan érvényesült itt is.
Ezt megint egy szédületesen innovatív prelűd követte, másnak nem is nevezhetném Dave pillanatművészetként előadott bevezetőjét. Rapszodikus, szenvedélyes játékot produkált és megint olyasmivel állt elő, ami a próbán el sem hangzott. Nyilván a megbeszélések során Elsa szabadkezet adott neki, de mindez spanyolul történt.
Az első szettet a Duke Ellington repertoárból az örökzöld "Caravan" zárta, amely szerzője, a Puerto-Rico-i Juan Tizol emlékéhez híven, jóval latinosabb volt, mint az Ellington zenekar eredeti változatában. Itt már Elsa nem csak vezényelte a zenekart, de táncolt is, Dave Oliver pedig valóságos önkívületben zongorázott, ami a közönségre is ráragadt. Tristan és Flavio ritmus orgiája csak fokozta a hangulatot, olyannyira, hogy Elsa is beszállt ütőhangszerként használva a hangját. Valóságos őrjöngés volt a pódiumon, de az asztalok mellett is. Itt kért szünetet Elsa.
A második szettbe bevezető nélkül vetette be magát Elsa, jóformán olyan hőfokon kezdett, mint ahogy azt az előző félidőben abbahagyta. Dave Oliverrel úgy vették át egymástól a szót, illetve a hangot, mintha egypetéjű zenei ikrek lennének. Dave szólója már-már a kubai zongora király, Chucho Valdes szintjén mozgott, Andres csapkodása a basszusgitáron pedig harmadik ütőhangszerként működött.
Elsa először megénekeltette a közönséget, majd elérkezett egy egyedülálló pillanat az általam látott 606-os koncertek történetében: a közönség felállt és a sorok közt táncolt. Elsa megmutatta, hogy kell. A pódiumra felhúzott az első asztalok közül egy nagyon szemrevaló fiatal lányt, aki szerencsére szintén kiválóan mozgott és ketten fokozták a hangulatot.
Közben kiderült, hogy a közönség soraiban valaki a születésnapját ünnepli. Ezt közölték Elsával, aki a "Boldog szülinapot" (spanyolul Feliz Cumpleanos) című pár strófás nemzetközi népdalból egy egész kis rövid számot kerekített.
Elsából áradt a zenélés öröme. Páratlan tehetsége van a közönség bevonására, szenvedélye ráragadt zenésztársaira és az egész közönségre. Itt, latin zenészekkel másképp hangzott, mint odahaza nálunk. A hazai kíséretet általában jazz- zenészek szolgáltatják, míg ennek a gárdának minden tagja latin vagy egyenesen afro-kubai zenére összpontosít, noha otthonosan mozog a jazzben és fantasztikusan improvizál is.
Elsa egy eléggé ismert kubai számmal zárta ráadásban a műsort, melynek címére mindeddig nem tudok visszaemlékezni, de a hangulatára annál inkább. Valósággal izzott a terem, amikor Elsa szólt az ütős Flaviónak, hogy vegye elő a bongókat és ő maga a congákon is játszott egy ideig. Rég láttam előadóművészt így uralni egy pódiumot és az egész termet. Frenetikus siker volt, mondhatni a közönség igen energikus részvételével. Nem fogják hamar elfelejteni ezt a koncertet és az Elsa nevű hurrikánt.
London - 606 Club, 2023. március 16.
Fotó: Kádas Tamás