A század elején megszületett „féltestvérei” ők a később világra jött népszerű jazzműfajoknak. De Armstronggal az élen ki nem ezzel kezdte a későbbi aranykor zenészei közül? A ragtime mindenkinek zongorán „szól a fejében”, de jellegzetes ritmizálása remekül működik egy kiszenekar interpretálásában is, csak egy értő hangszerelő és jó érzékű zenészek kellenek hozzá. A dixieland pedig villámgyorsan lett a New Orleans jazz húzóágazata, a gyökerei a marching bandek és az orfeumok környékén keresendők. Míg a blues az élet harcosabb és keserűbb arcának elmeséléséhez tökéletes, addig ezek a műfajok az elfogadás és a felszabadult öröm zenéi. Mikor már szakirodalma is lett, később használták a korai korszak zenéire az Early jazz titulust, mások Hot jazz-ként emlegették. Máig a daloskönyv népszerű sztenderdjei az olyan akkoriban komponált dalok, mint „Basin Street Blues". A hangszerelés persze sémákat használt, hiszen gyakran nem voltak annyira képzettek a zenészek, jóval kevesebb benne a szerepe az improvizációnak, mint a későbbi „testvéreknél”.

Magyarországon a 30-as években ezt a muzsikát azonosították a jazzel, népszerűségét annak is köszönhette, hogy a revükben és mulatókban berlini példára ezeknek a swinges változata szólt, az akkor prosperáló magyar filmgyártás számára pedig ideális volt filmzeneként. A Pannon Jazz kiadó egy időben eredeti felvételek és feldolgozások kiadásával tett is egy izmos kísérletet az időszak dokumentálására. Jelent meg náluk a későbbi újjászületésben kulcsszerepet játszó Benkó Dixieland Bandnek is albuma. A revival-hez kellett Benkó Sándor zenei következetessége, menedzseri profizmusa, a felvételeik ma is állják a próbát. Eljutottak Montreaux-be, Amerikába, amikor még nem csak elhatározás kérdése volt az utazás, sikeresek lettek. Alakultak is sorra a New Orleans-i gyökerű műfajokat játszó formációk: a Budapest Ragtime Band, a Lucky Boys, a Bohém Ragtime Band vagy a Studium Dixieland Band.

A Hot Jazz Band jól illeszkedik ebbe a trendbe, mert az alapító zenekarvezető Bényei Tamásnak kezdetektől a dixieland volt a szenvedélye. Az indulásuk története azért lehet ismerős minden zenében utazónak, mert akkoriban mindenkire, aki felvételt nyert a felsőoktatásba, tizenegy hónapos sorkatonai szolgálat várt. Az „előfelvételisek” közül csak azok menekültek meg a kiképzés és a gyakorlatok egy része alól, akik konyítottak a zenéhez. Hiszen mindenhol volt zenekar, akik állandó utánpótlászavarral küszködtek. Kalocsán ezért koncertezett 1976 nyarától tizenegy hónapon át a mi bluest játszó Gladiátor együttesünk is (csak jelzem, hogy az orosz laktanyában való fellépéseink gyorsíthatták fel a későbbi kivonulásukat). Hasonló utat járt be Zalaegerszegen a Hot Jazz Band elődje is, bár még nem így hívták. Bényei énekelt, trombitán és bendzsón játszott a zenekarban, az ottani színészeknek meg egy musical előadásához pont egy ilyen formációra volt szükségük. De ő kitartóbbnak bizonyult nálunk, 1985-ben, miközben elkezdte tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán, ismét zenekart alapított, amit három év múlva kereszteltek át Hot Jazz Bandre. Ezzel a műfaji besorolást is letudták.

A HJB a két világháború közti időszakból válogatva rakta össze a kezdetektől a repertoárját. A mostani koncerten is az akkor népszerű magyar és amerikai swing- és jazzdalokból, filmzenék interpretációiból hallottunk egy válogatást. Aki szereti régi filmek kópiáit nézni velem együtt, annak izgalmas kaland lehet arra figyelni, mi működne ma is a színpadon. Bármire nem érdemes rábólintani, mert nem minden színpadképes. Mesélhet a szövegük illúziókról, lehetnek banális, de azért a dalok legyenek tisztességesen megírva, és szóljanak úgy, mint Orlay Chappy zenekara. Bevallom, nálam akadt, ami még alulról sem súrolta ezt a lécet. A másik gondom – csak csendben jegyzem meg – a kísérő vokállal volt. Mert a közös éneklésre felkért nézők soraiban elnézzük az iskolázott hang hiányát, de aki színpadon énekel, annál nulla tolerancia van, annak szólnia kell. Kórus nélkül szórakoztató volt például Márkus Alfréd betétdala a Lovagias ügy című filmből: „A bankban nincsen betétem, de mégse látok setéten”, egyben illusztrálta azt is persze, hogy nem bölcsészprofesszorok írták ezeket a szövegeket. De az már kérdés, mit kezdhet ezekkel a dalokkal egy koncertre betévedt fiatal, akinek nem vésődtek be ezek a dalok a gyerekkori emlékek közé? Meghallgathatta például az unplugged szekciót, a Hungarian Banjo Kings-et, mikor fúvósok nélkül szóltak a dalok. Élvezhette a műsor amerikai swinges blokkját, érdekes volt így hallani a Judy Garlandot megidéző Over the rainbow-t a precízen összerakott hangszereléssel. Szórakoztathatta, hogy becsempésztek némi klezmert is (jogosan, hiszen a hangszerek közt sok az átfedés), és értékelhette, hogy - Benny Goodman emléke előtt tisztelegve – eljátszottak egy klasszikus átiratot klarinétra.

Ez a zene, ha jól szól, mindig Joe Muranyit juttatja eszembe. Magyarországon Louis Armstrong egykori klarinétosaként a szememben ennek a zenének mindig vidám és hiteles nagykövete tudott lenni. Igaz, hogy Ohio-ban született (apja Mezőkövesdről, anyja Győr környékéről vándorolt ki), de hallhattuk például, ha itthon járt, a Benkó Dixieland Band máig emlékezetes koncertjén, és szívesen szállt be alkalmi örömzenélésekbe is, játszott együtt az élete végén hazatelepült ex LGT-s Joe Laux Jazz Bandjével is.  Ilyenkor mindig megmutatta, hogy a jazz remek szórakoztató zene is, ha profik játsszák.

Fellépő zenészek:

Bényei Tamás – trombita, bendzsó, ének
Fodor László – klarinét, altszaxofon
Kovács Tamás – harsona
Szabó Lóránt – gitár, bendzsó
Juhász Zoltán – bőgő
Galbács István – dob

Győr, 2023. február 11.
Fotó: Sipos Bea