Már a zenészek színpadra vonulását is hatalmas ováció kísérte, McLaughlin tapsvihar közepette mutathatta be zenekarát, amely minden név elhangzása után tovább erősödött. Az elsősorban billentyűs hangszereken játszó, de dobosként is kiváló Gary Husband, a basszusgitáros Étienne M’Bappe, és a dobos, Ranjit Barot legutóbb három éve, húsvétkor járt nálunk, mostani fellépésüket akár megelőlegezett Mikulás-napi ajándéknak is vehettük. Az ajándék persze akkor az igazi, ha meglepetést is okoz. Mint a koncert elején kiderült, valamennyien jól énekelnek, Barot egészen kiválóan, de McLaughlin valószínűleg ír édesapjától örökölt énekhangja is igen kellemesnek bizonyult. (Édesanyja koncerthegedűs volt és angol)

A hippi idők „Love & Peace” szellemét idéző vokális szám után aztán azok az instrumentális darabok következtek, melyekben mindenki megvillanthatta kivételes virtuozitását. McLaughlin duóban csibészes mosollyal kérdezz-feleleket játszott M’Bappéval és Husbanddal, társait olykor igen nehéz válaszra késztetve, szólóiban pedig muzikalitása mellett, az évtizedek óta mit sem kopott, a 81. születésnapjához közelítve is megőrzött legendás gyorsaságát is megcsodálhattuk.

 A repertoárba főként a 2010-től megjelent The 4th Dimension lemezeiről válogatott, így az első, John Coltrane zenei és spirituális útkeresésére gyakorolt mélyreható hatását tükröző „To The One” anyagából is játszottak. Mint egy akkor készült interjúban megfogalmazta, „a To The One, a zenéről és a spiritualitásról - életem e két aspektusáról szól, amelyet Coltrane „A Love Supreme” lemeze kristályosított ki, és arról, az hogyan esett egybe az életem értelmének keresésével. Ez a zene elkezdett hozzám jönni, hangzása és hangulata visszavitt 1965-be, amikor 23 évesen először hallottam, és olyan létkérdésekkel küzdöttem, amelyekkel előbb-utóbb mindannyian szembesülünk. Mi az élet értelme? Mit jelent "isten"? Néhányan nem vesződnek azzal, hogy mélyebbre ássák magukat ezekbe a kérdésekbe, de ez nem az én természetem. Ekkor jött Coltrane, és egyedül hozta be a spiritualitásnak ezt a dimenzióját a jazzbe... ez egy sorsfordító élmény volt számomra."

A máig hihetetlen népszerűségnek örvendő 81-es San Franciscó-i éjszakákat felidézve emlékezett az eltávozott Paco de Luciáról, majd a spirituális zene szintén már más dimenzióban zenélő ikonja, Pharoah Sanders még Armstrong által is feldolgozott (!), a békét megéneklő free jazz örökzöldje, a „The Creator Has A Master Plan” hozott emelkedett perceket. A Teremtőnek ez utóbbi esetben más tervei voltak, de az is lehet, hogy McLaughlin nem eléggé határozottan próbálta a refrén éneklésébe bevonni a közönséget, ugyanis az addigi lelkes reakciók ellenére, a nézőtérről nem jött hallható visszajelzés.

Sokadik frenetikus gitárszólója után azonban újra a várt reakció érkezett, és az indiai dobos, Ranjit Barot, a már az előzőleg Garbarekkel itt járt Trilok Gurtu által is bemutatott, vokális improvizációkkal, az indiai zenéből ismert „tala talk” módszerrel, azaz a zenei ütemet a scatteléshez hasonlítható „szótagdobolással” kísért dobszólója Husband buzdításával ütemes tapsot váltott ki. A színházi dramaturgiából ismert, ha egy puska lóg a díszletfalon, az előbb-utóbb el fog sülni. A kezdés óta Barot dobjai mellett árválkodó másik dobfelszerelés is végül szerepet kapott.

A tapsokat vezénylő Husband billentyűs hangszereit elhagyva beült a dobokhoz, és rövid szólója után őrületes párbajba kezdett Barottal, melynek győztese egyértelműen az extázisba került közönség lett, és az eseményeket bölcs mosollyal szemlélő McLaughlin is kicsit megpihenhetett. 

A dobpárbaj végén Husband visszasietett a billentyűkhöz, McLaughlin is felállt székéből, és vezényletével az egész zenekar búcsúként elementáris erővel szólalt meg. Totális zene, fantasztikus szólók, a végén boldogan, egymás kezét fogva fogadhatták a tapsokat, melyek levonulásuk után egyre ütemesebbé váltak. Ez eredményre vezetett, és egy jó negyedórás ráadásban még egyszer bemutatták, miért is jegyzik őket a világ legjobb fúziós zenekarai között. Standing ovation, a meghajlásra a menedzsert is odahívták, így ő is átérezhette testközelből egy teltházas nézőtér ünneplését.  

A Syrius zenéjén a jazzhez eljutó korosztályomnak McLaughlin a hetvenes évek elején, Miles Davis lemezein vált ismertté. Davis ikon volt, de az idősebb, negyven év feletti jazzrajongók többsége finoman szólva idegenkedett akkor induló elektronikus korszakától. Nem tartották jazznek, a jazz haláláról vizionáltak. Nekünk viszont ez, sőt, csak ez jelentette a jazzt, és igyekeztünk Davis kortárs lemezeit beszerezni, így gyarapodó gyűjteményembe hamarosan a mérföldkőnek számító „Bitches Brew” is bekerült. A dupla album második lemezének „A” oldalán az utolsó szám címe: John McLaughlin. Furcsa érzés lehetett Davis szerzeményében saját magát eljátszani, mindenesetre engem lenyűgözött. Visszamenőleg sikerült beszereznem első, „Extrapolation” című lemezét, amelyet a gitáros-szerzők valaha megjelent legjobb lemezei közé sorolja a szakma is. Pályafutását azóta figyelemmel kísérve, az elmúlt évtizedekben McLaughlin folyamatosan új, merész kontextusokat keresett. Érdemes áttanulmányozni teljes diszkográfiáját, azokat a lemezeket is, ahol közreműködőként szerepel, de röviden összefoglalva, zenei útja a londoni jazz-rock sessionöktől indult (Graham Bond, Jack Bruce), és igazán Amerikában, Miles Davis mellett teljesedett ki, majd a Mahavishnu Orchestra, azután a Shakti időszakban ért a csúcsra, ahonnan már nincs feljebb. Az Erkelben fellépett The 4th Dimension zenekara is ezt igazolta. 

Az általunk megtapasztalt háromdimenziós világban a negyedik dimenzió létezése már legalább 100 éve foglalkoztatja az embereket. Napjainkban két különálló tudóscsoport – egy amerikai és egy európai – is olyan, hasonló kísérleti eredményeket mutatott be, amik alapján azt állítják, hogy ki lehet mutatni a negyedik térbeli dimenzió hatását. Sajnos egyelőre nem arról van szó, hogy megtalálták volna a titkos átjárót a negyedik dimenzióba, és hamarosan ki-be járkálhatunk majd a terekbe tetszésünk szerint, vagy akár utazhatunk is az időben. Ahogy az utolsó képet elnézem, John McLaughlin régóta tudhat valamit a titkos átjáróról.

Erkel Színház/GetCloser, 2022. november 30.

Fotó: Somogyvári Péter