fbpx

Lubickolás a jazz standardek világában // A Tűzkő Salamon Quartet emlékezetes koncertje a BJC-ben

2022. augusztus 01.

Régen nem örültem ennyire ifjú hazai muzsikusok játékának, mint ezen a forró júliusi estén. Ugyan a régi sláger szerint „nemcsak a húszéveseké a világ”, de az övéké is, mert belőlük lesznek a jövő harmincévesei és a műfaj jövendő magas színvonalú művelői.

Tűzkő Salamon Quartet

Bizony némi lelkiismeret furdalást éreztem, amikor elindult az első szám, mert döbbenetesen jól hangzott. Meg kellett állapítanom, hogy nem elég a külföldi hírességek koncertjein megjelenni (bármennyire nagy is a kínálat), sem pedig a már jól ismert hazai élvonal játékára odafigyelni, hiszen kopogtatnak a legfiatalabb generáció jeles képviselői itthon és külföldön egyaránt. A külföldiek esetében gyakran már lemezek révén is tájékozódhatunk, míg a hazaiakat legfeljebb személyes utánjárás (Jazz Showcase, Csillagvizsgáló, jazzoktatási intézmények zárókoncertjei, esetleg fesztiválok /gyakran vidéken/, vagy eldugott helyeken tartott koncertek) révén ismerhetjük meg. Bizony sokkal nagyobb odafigyelést érdemelnének! Ilyesmik villantak át agyamon az egész koncert folyamán, mert olyan remek hardbop zenét hallhattam, ami valósággal feldobott.

Tűzkő Salamon Quartet

Külön élmény volt az a tény, amit már többször szóvá tettünk Pallai Péter kollégámmal, hogy tudniillik, nem kell egy kezdő jazz muzsikusnak azonnal a teljes bemutatkozó műsorát saját kompozíciókból felépíteni. Ez az ostoba „elvárás” ma hihetetlenül elterjedt. Éppen az teszi különlegessé egy debütáló művészpalánta bemutatkozását, ha képes egy ismert jazz standardből valami – csak rá jellemző – előadást produkálni. Nos, ezen az estén ez történt. További nagy élvezet volt, hogy a kis hazánkban, de még külföldön is eléggé mellőzött trombita volt a szólóhangszer. (Mindenki tapasztalhatja, hogy a rézfúvósok mennyire ritkák az egyéb hangszeresekhez viszonyítva.) Igaz, hogy Papp Márton szaxofonos hiánya miatt lett kvartett felállás Salamon kvintett formációjából, de egy remek új trombitás feltűnése a hazai jazz szcénában, igazán nagy öröm. Ráadásul helytállása már csak azért is még dicséretesebb, mert a másik fúvós jelenléte esetén könnyebb egy koncertet végigjátszani.

Tűzkő Salamon Quartet

Száz szónak is egy a vége, a mára már visszavonult Tűzkő Csaba szaxofonművész trombitás fia, a magyar jazz nagy ígérete. (Csaba és kedves neje is ott „szurkolt” a nézőtéren. Itt mondom el, hogy Csaba Savoy Quintet lemeze a mai napig a modern swing hazai gyöngyszeme számomra…)

Salamon Ausztriában, Grazban tanul (Papp Marci pedig Bécsben kezd szeptemberben), de ahogyan azt főszerkesztőnknek, Irk Rékának adott interjújából megtudhattuk, itthon akarja tudását kamatoztatni. Salamon tanára James Rotondi (1962), neves amerikai trombitás, aki már hosszú idő óta a grazi zenei egyetem tanára.

Tűzkő Salamon Quartet

Salamon kvintettje nagy sikerrel mutatkozott be februárban a Müpában az idei Showcase műsorában. Augusztusban pedig a Zempléni Fesztivál keretében 17-én Sárospatakon, 18-án pedig Tokajban lépnek fel. Ahogy mondani szokás „szemtelenül fiatalok”: a „leader” 19, de a többiek is ekörül lehetnek. Horváth Balázs kiváló zongorista, briliáns szólói nagy sikert arattak. Barakonyi Brúnó bőgős és Éles Máté dobos ritmustandemje is színvonalas játékkal szerepelt. A trombitás teljesítményéről pedig tényleg csak felsőfokú jelzőkkel emlékezhetek meg, pedig láttam-hallottam már néhányukat az évtizedek során.

Tűzkő Salamon Quartet

Nagyon tetszett a repertoár megválasztása is: a balladák és a lendületes számok váltakozása. Egyáltalán nem a mindenki által játszott, „lerágott” darabokat, a Nagy Amerikai Daloskönyv örökzöldjeit adták elő, hanem többségében a legendás jazzikonok szerzeményeit. Salamon saját kompozíciója is szervesen illeszkedett az előadott műsorba.

Tűzkő Salamon Quartet

Az egész produkcióhoz gratulálunk és várjuk a folytatást!

Horváth Balázs zongorista szombaton bejutott az amerikai Ravenscroft Nemzetközi Zongoraversenyre három amerikai és két francia mellett. Gratulálunk! Októberben szurkolunk!

Tűzkő Salamon Quartet

Műsor:

I. félidő

  • The Kicker (Joe Henderson)
  • Hot House (Tadd Dameron)
  • Voyage (Kenny Barron)
  • Alone Together (Arthur Schwartz)
  • Lotus Blossom (Billy Strayhorn)
  • Blues After Dark (James Blood Ulmer)

II. félidő

  • The Thrills (Tűzkó Salamon)
  • Cherokee (Ray Noble)
  • Along Came Betty (Benny Golson)
  • The Things We Did Last Summer (Jule Styne – Sammy Cahn)
  • Roll Call (Hank Mobley)

Ráadás:

              All the Things You Are  (Jerome Kern)

 

 

Budapest Jazz Club, 2022. július 28. 

Fotó: Irk Réka

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005