Első kitérő: a hely különlegességéről

Ha a New Yorkban álló 9/11 Memorial a tragédia márványba foglalt emlékezete az örökké áramló vízfolyammal, akkor a BMC épületében az Opus Club ennek pont az ellentéte, az életöröm átélésének ideális terepe. A Budapest Music Center épületét 1996-ban tervezte meg az Art1st Design Studio a Mátyás és Imre utca sarkára. A néhai kereskedőház belső udvara köré álmodták meg, itt van a koncertterem, köré épültek az intézmény irodái és a termei, terei. Pont úgy két szintes, mint a Memorial, az épület földszinti tér fókuszában azonban itt a zene megteremtésének kultikus színpada áll, amit az emeleti galériáról is jól lehet látni. A kényelmeseknek pedig egy nagy kivetítő is segítségére van. (Nem véletlen, hogy a tekintélyes építészeti portál, az Architizer anno a BMC épületét az „Építészet és hang” kategóriában 1. helyezettnek választotta, és elnyerte a „Színházak és előadótermek” különdíját.

A galéria szélén szakíróknak ideális 31-es asztalnál – ahonnan remek a rálátás színpadra - üldögéltünk és beszélgettünk Zipernovszky Kornéllal, akinek - nem mellesleg - oroszlánrésze volt a Jazznap magyarításában.

Második kitérő: lábjegyzet a címhez

Mi köze lehet egy koncertnek a rákokhoz? Segítek. A magyar jazz történetének fontos periódusa azzal kezdődik, hogy 1965-ben Orszáczky megalapította az Új Rákfogó együttest. Aztán a Rákfogó alakult meg Szakcsi Lakatos Béla és Jávori Vilmos kezdeményezésére 1971-ben, a zenekar neve az Orszáczky-féle formációra utalt, a koncepciója pedig bevallottan a Mahavishnu Orchestra és a Weather Report fúziós zenéjének nyomvonalán haladt. Az első Rákfogó-koncerten Szakcsi Lakatos, Babos Gyula és Jávori mellett basszusgitáron Lakatos "Bögöly" Béla játszott. Később csatlakozott Németh János szaxofonos és Kathy Horváth Lajos hegedűs is. 1972 és 1974 között módosult a felállás: Jávorit Kőszegi Imre váltotta a doboknál, és csatlakozott hozzájuk a két Syrius-zenész, Ráduly Mihály (szaxofon) és Orszáczky Jackie (basszusgitár). A Rákfogó Szakcsi-Babos-Ráduly-Orszáczky-Kőszegi felállásban gyakori vendégfellépője volt a Syrius koncerteknek. A jazztörténeti kitérő utolsó bekezdése: 1975 tájékán tizenéves jazz-zenészek csoportja alakította meg a Kis Rákfogót, tisztelgésül az elődök teremtette koncepció és minőség előtt. A Füsti Balogh Gábor és Lakatos Antal fémjelezte formációban Kunu László basszusgitározott, a dobos pedig Lakatos László volt. Később Kunut Vasvári Pál bőgős váltotta, Lakatos László helyére bátyja, Lakatos Pecek Géza ült a dobok mögé.

Színpadra lépett tehát az öt évtizedes Rákfogó történelem elindítója Szakcsi Lakatos Béla, a Kis Rákfogó alapembere Tony Lakatos, és ugye valahonnan gyanúsan ismerős a dobos Lakatos Pecek András neve is.

Nincs több kitérő: A KONCERT

Szakcsi Lakatos Béla konferálta fel a műsort, utalva a covid időszakára, a hiányzó koncertekre, még az „éhező zenészekkel” is poénkodott, hozzátéve, hogy ez kettőjüket azért nem érintette olyan érzékenyen. Hogy milyen komolyan vették amúgy a fellépést, azt jól jelzi, hogy hét közben érdeklődésemre Tony Lakatos még azt válaszolta, csak a próbákon döntik el, hogy melyik standard kerül majd a műsorba. Szakcsi kedélyesen bemutatta a trió két fiatal tagját, majd a világsztár vendéget, akit gyerekkora óta ismer, aki cserébe őt is megdicsérte, aztán kezdetét vette a varázslat.

Tony Lakatos trikóján John Coltrane portréja is üzenet értékű volt, hogy a Davis – Coltrane – Monk aranyháromszög hard bopjának aktualitásának illusztrálása mellett tették le a voksot ezen az estén. Mi meg pont ezért jöttünk. A választott műsor minőségi volt. Az első részben hallottuk nyitányként a „Tune up”-ot, a „Green Dolphin Street” mutatta meg igazán mennyire fekszik nekik Coltrane interpretáció. Szép „monkos” verziót mutattak a „Round About Midnight”-ból, az első részt pedig „Passion Dance” zárta ’McCoy Tyneresen’.

A tíz perces szünet után elrobogott „Take the A Train”. Az avantgárd irodalomra mondták anno, hogy intenzív hatásának lényege a közlés minimuma, ami a közönség maximális együttműködésével mégis frenetikus hatású. A Jónás - Lakatos Pecek ritmus szekció néha alapra volt „állítva”, mert úgy passzolt a zongora-szaxofon dominanciához, máskor pedig a virtuóz üzemmódra kapcsolták, mikor ez kellett a kívánt hangzáshoz. Persze ezt meg is kell tudni csinálni, mondjuk a „Yesterdays” gyönyörű verziója esetében. Az este meditatív megközelítéseibe remekül passzolt Gershwin „Embraceable You”-ja, hogy aztán a ráadásként rendhagyó módon elhangozzék a „Take the Coltrane” ’ellingtonos’ verziója.

Miért volt rendhagyó? Mert a ráadást a trió kezdte el, s csak percnyi késéssel érkezett Szakcsi, hogy a zongora mögé ülve zseniálisan beszálljon a prezentálásba. Aztán megköszönve a tapsokat a végig uralkodó bölcs humorával fejezze be a koncertet: „Most már menjetek szépen haza”. És mit tesz a tekintély? Szépen haza is indultunk.

Fellépő zenészek:

Szakcsi Lakatos Béla – zongora
Jónás Géza – nagybőgő
Lakatos Pecek András – dob
vendég:
Tony Lakatos – szaxofon

Opus Jazz Club, 2022. április 30. (Nemzetközi Jazznap)

Fotó: Irk Réka, Kováts Jázon/BMC