fbpx

A hazai jazzélet szürke eminenciása // 75 éves Simon Géza Gábor

2022. április 30.

Nevét és műveit itthon és külföldön egyaránt ismerik. Megosztó személyiség, sokan rajonganak érte, egyesek viszolyogva fogadják nézeteit, de egy biztos: a magyar jazz érdekében nem sokan tettek többet, mint – a ma már márkát képviselő – „SGG”. Sokirányú, hatalmas tevékenységét még vázlatosan is lehetetlen ismertetni.  Jazz- és hanglemeztörténész, diszkográfus és lemezkiadó, producer és alapítványok létrehozója, kiállítás- és koncertszervező, jazztörténeti programok előadója, jazztáborok szervezője, páratlan lemez- és jazzirodalom archívum tulajdonosa. Egy tartalmas életút a jazz műfaj érdekében! 

Az olvasó elnézését kérem azért, hogy nem tudományos alapossággal összeállított tanulmányt olvashat, inkább kissé csapongó írást, hiszen több mint fél évszázados barátság fűz az ünnepelthez. Szó sem lehet teljes körű „leltár” elkészítésről, inkább – Gábor egyik könyvének címéből kölcsönvett kifejezéssel élve – „szösszenetek” közzétételéről.

Előrebocsáthatjuk, hogy miközben a jazztársadalom azt hiszi, hogy Gábor munkássága csaknem kizárólag a magyar és az ún. szocialista tábor országainak jazzéletére irányult, hozzá kell tenni, hogy nem véletlenül jelent meg a Gramofon folyóiratban egy cikk „Mit tud Ön a török jazzről?” címmel, mivel Gábor igencsak odafigyel a világon bárhol felbukkanó jazztörténésekre Ciprustól Thaiföldig. De téves az az elképzelés is, hogy az amerikai jazzre kevésbé figyelt volna. Csak két példa: a világon elsőként írt terjedelmes tanulmányt John Coltrane-ról, röviddel a nagy jazzikon halála után, valamint vizsgálódásának egyik kiemelt személyisége éppen az avantgárd nagy formátumú alakja, David Murray volt.

Gábor nem könnyű időszakban született: 1947-et írtak, az ország egy vesztes háború után volt. Otthon mégis találkozhatott a zenével, mert édesapjának volt gramofonja, és a mai fogalmak szerint a jazz körébe eső lemezeket is hallgattak. 1964-ben aztán egy váratlan lottó-nyeremény révén Terta magnó is került a háztartásba és a zeneimádó tinédzser rengeteg felvételt tudott rögzíteni. 1967-68-tól Pernye András ajánlására került a Magyar Rádióhoz és ezzel elindult az az egyedülállóan sokoldalú tevékenység, amely világviszonylatban is a zene, elsősorban a jazz avatott kutatójává tette hősünket. Nagyra értékelendő az a korai felismerése, hogy a jazz műfaj egyáltalán nem marad az amerikai és nyugat-európai kultúrkör része, hanem elterjed az egész világon. (Nem véletlenül első rádiós sorozata „Jazzlemezek a szocialista országokból” volt.)  Ez a folyamat tehát világosan megmutatkozott a vasfüggöny innenső oldalán is, de SGG tovább ment és jól látta, hogy átterjed a „harmadik világra”, azaz az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országokra is. De ez nem csupán az ismert klisékkel történik majd, hanem a saját zenei kultúra beépülésével, azaz évekkel korábban meglátta a ma világzene néven ismert zenei folyamatokat. (Őszintén elismerhetjük, hogy legtöbben a nagy amerikai jazzikonok bűvkörében éltek akkoriban, és megmosolyogták a Gáborhoz hasonló előrelátó szakembereket.)

Gábor többtucat könyve közül – véleményem szerint – az egyik legfontosabb a Mindhalálig gitár c. Zoller Attila monográfia. Zoller a jazztörténet egyik legnagyobb gitárművésze volt, akinek a nevét minden komoly jazzmuzsikus ismeri. Jól emlékszem, hogy Jim Hall éppúgy lelkesen magasztalta, mint Pat Metheny, amikor szóba hoztam a velük történt találkozáskor. Elég, ha csak annyit mondok, hogy a Down Beat mellett legfontosabb amerikai jazzmagazin, a Jazz Times egyik számában a tíz olyan jazzgitáros között, akik nem kapták meg az őket megillető elismerést, Zoller volt az egyik, olyan művészek társaságában, mint Grant Green vagy Jimmy Rainey. Gábor több interjút (köztük a Gramofonban közölt legutolsót is) készített vele, közeli személyes kapcsolatban voltak, és Attila készségesen segített a könyv összeállításában. Ez a kötet már csak azért is fontos, mert német nyelvű változat is készült, tehát nyitott a lehetőség a nyugati világ számára is megismerni azt.  Gábor munkásságának egy másik, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedően fontos szegmense az, hogy a magyar jazzre vonatkozó szócikkeket ő írta a Londonban és New Yorkban publikált háromkötetes „The New Grove Dictionary of Jazz” számára, amely a világ leghatalmasabb jazzlexikona. (Mint érdekesség: a három vaskos kötet összsúlya meghaladja a nyolc kilogrammot!) Ebben a rangos munkában méltó nemzetközi figyelem irányulhatott olyan hazai jazz nagyságokra, mint Szabados György, Dresch Mihály vagy Grencsó István. Persze, ha a többtucat könyvről ejtünk szót, akkor nem lehet kihagyni a nagy vitát kiváltó „Magyar jazztörténet”-ét és a vaskos, nem kevesebb, mint 1156(!) oldalas „Magyar jazzdiszkográfia 1905-2000” című művét.  Gábor maga is egyik legfontosabb és egyben – senki által nem vitatható – tevékenységének ítélte a diszkográfiák készítését. Ezt a fáradságos, idegőrlő munkát aligha vállalta volna rajta kívül bárki is.

Fordításai közül a két legfontosabb: az 1993-ban megjelent „Guinnes Jazz-zenészek lexikona” és Michael Jacobs „Fejezetek a jazz történetéből” című kötete 1999-ből.

Gábor egyébként mindig különleges érdeklődéssel és figyelemmel kísérte a magyar származású jazzművészek pályáját, akik innen indulva tettek szert ismertségre, vagy kinn születtek és lettek ismert zenészek. A leghíresebbek közül Zoller mellett elég Bacsik Elek, Tommy Vig, Dudás Lajos, Yoshko Schafer vagy Gárdonyi László nevét említeni. Természetesen hangzó örökségük dokumentálása megtalálható az említett monstre kötet lapjain.

Jávorszky Béla Szilárd „A magyar jazz története” c. munkájában részletesen foglalkozik SGG tevékenységével, olyan módon és részletességgel, mint teszi azt a vezető hazai jazzmuzsikusokra (beleértve Gonda Jánost is) vonatkozó elemzéseiben. Gonda tanár úr és Gábor polémiája a sajtóban zajlott és alighanem döntetlen eredménnyel végződött.

A bevezetőben elképesztően sokféle tevékenységet soroltam fel SGG munkásságát illetően. Megpróbálom felvázolni, hogy egy élet munkájával mi mindent is köszönhetünk még ennek a fáradhatatlan „robotosnak”. Könyveinek száma meghaladja a harmincat, cikkei néhány ezret is számlálnak, hiszen már a legkorábbi időktől kezdve a Magyar Ifjúságtól a Benkó Jazzklub híradójáig, az évente csak háromszor megjelenő Jazztől a Universal kiadó újdonságokat ismertető lapjáig, a Playboytól a Gramofonig – folyóiratok és napilapok tucatjaiban publikált magyar és német nyelvterületen is!

Könyvei közül néhányat kiemelnék, amelyek fontosságát és különlegességét címeik alapján is könnyű felbecsülni: „Ha a pesti jazzmozgalom naplót írt volna 1919-1950”, „Kölcsönhatások – Film és jazz Magyarországon 1928-1950”, "Chappy, a magyar jazzkirály”, „K.U.K. Ragtime – Az Osztrák-Magyar Monarchia ragtime-korszaka”, „Esős évszak – Bacsik Elek bio-diszkográfiája” és a legfrissebb: „Hangzó gyöngyszemek új köntösben”.  Válogatott cikkgyűjteménye pedig a „Szösszenetek a jazz- és a hanglemeztörténetből” címmel jelent meg (450 oldalon!).

A Hungaroton lemezsorozatának szerkesztője is volt, és megismerve a lemezkiadás nem könnyű gyakorlatát a Pannon Jazz márkanéven több mint kétszáz(!) hanghordozót adott ki, amelyek kétharmada jazz volt, de a klasszikus és kortárs zenei kiadványok sem hiányoztak a palettáról. Nála jelentek meg először pl. a Trio Midnight lemezei, számos korai Vukán György és Deseő Csaba lemezt is ő gondozott, de Dudástól Schafferig a külföldön élő magyarok is sorra kerültek. Előadásaival sok hívet szerzett a műfajnak, és nem idegenkedett a fáradságos vidéki utaktól sem, ezért ismerték és tisztelték számos távoli városban is. Rádióelőadásai, interjúi számos adón szerepeltek. Kiállításokat is szervezett itthon és külföldön is. A legnagyobb lélegzetű hazai kiállítások a magyar hanglemezgyártás 100. évfordulóját ünneplő, a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett „Csillogó fekete lemezeken…” című kiállítás, valamint a Kereskedelmi- és Vendéglátóipari Múzeumban nagy sikert aratott „Képes magyar jazztörténeti kiállítás” voltak.

De nem is folytatom az impozáns felsorolást, mert – ahogyan ezt már jeleztem, vaskos tanulmány révén lehetne összeállítani a teljes életmű felmérését. Ez az írás pedig mindössze egy baráti gesztus kíván lenni, az ünnepelt szerénysége nem is kíván többet!

Végezetül biztos vagyok abban, hogy az egész hazai jazztársadalom nevében fejezhetem ki azon óhajunkat, hogy Simon Géza Gábor már bőségesen rászolgált arra, hogy a szakma a Pernye András-életműdíjjal ismerje el munkásságát, de akár állami kitüntetést is megérdemelne!

SZÍVBŐL KÍVÁNUNK MÉG SOK TEVÉKENY ÉVET ÉS MAGÁNÉLETÉBEN IS SOK BOLDOGSÁGOT, JÓ EGÉSZSÉGET ÉS HOSSZÚ ÉLETET A 75. SZÜLETÉNAPJÁT ÜNNEPLŐ SIMON GÉZA GÁBORNAK!

 

 

 

Fotó: Youtube

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
24
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005