A következő történt. Társszervezőként beülök az egyik koncertünkre. Annyira magával ragad az előadás és a hangulat, hogy teljesen belefeledkezem a zenébe. Emberi méltóságomból kivetkőzve csápolok :)))
Csak jóval a koncert után jut eszembe, hogy „hoppá, fog erről a csodálatos estéről írni bárki vagy csak így, nyom nélkül elszáll majd az egész?” A lépcsőházi gondolkodó átka, hogy nem jegyzeteltem, nem jegyeztem meg a számok címeit vagy sorrendjét, nem jutott eszembe, hogy elkérjem a „play listet”, egyszerűen hazamentem és legalább egy órán át nem tudtam elaludni mert végig zakatolt bennem a zene.

A 4 évszakot Vörös Niki találta ki. A koncepciónak nincs köze Vivaldihoz.  Abból áll, hogy négy élvonalbeli énekesnő mindegyike megtestesít egy-egy évszakot, arról énekel, majd az évszak múlásával társul hozzá a következő évszak dalnoka, duetteznek egy nagyot és a következő évszak marad a pódiumon saját „elmúlásáig”. Így hozta el nekünk a tavaszt az életvidám, kicsattanó jókedvet árasztó, elképesztően szvingelő Bolba Éva. Hajdu Klári idézte fel csodálatos hangjával a nyár melegét, annak érzékiségét és kiteljesedését. Vörös Niki az ősz színpompáját, versfakasztó szépségét és egyben csendes szomorúságát énekelte meg, míg Bencze Alma a téli napok otthoni melegét, családi vidámságát, a hulló hó békéjét plántálta át belénk.

A legnagyobb pillanatok az évszakközti duettek voltak, no meg a zárószámnak szánt vokál kvartett. A Bolba-Hajdu, a Hajdu-Vörös és a Vörös-Bencze páros mindegyike játékosan, humorosan, ötletesen tereferélt, zeneileg csipkedte egymást, óriási showműsort produkáltak. De itt egyáltalán nem megjátszott, mórikáló vidámságról van szó. Egy szám előtt Bolba Évi olyan nevetőgörcsöt kapott, hogy majdnem egy percig nem tudtak kezdeni. Ezt is szívből megtapsoltuk, mint hozzáadott értéket. Szándékosan nem emelem ki egyiküket sem, mert egyébként sem vagyok igazi jazzkritikus, inkább a műfaj propagandistájának tartom magam.

Egyáltalán nem utolsósorban, de szólni kell, nem a ritmusszekcióról, mert az eszméletlenül jó trió a pódiumon, nem csak kísérte a hölgyeket, de együtt zenélt velük. Ez a három fiú egymagában is el tud vinni egy estét. Cseke Gábor a zongoránál garantált érték, kísérőként, szólistaként egyaránt és mindkét minőségében remekelt. Arról nem is szólva, hogy a számok hangszerelésében is múlhatatlan érdemei voltak. Bögöthy Ádám nagybőgőn, aki éveken át Gáborral együtt alkotta a nemzetközi hírnévvel bíró Modern Art Orchestra zenei horgonyát, gyönyörű szólókat is produkált testes hangszerén, míg Jeszenszky „Jeszi” Gyuriról mindenki tudja, hogy a dobon mindent tud, és hogy mást ne mondjak, a csodálatos angol énekes sztár, Liane Carroll, ha nálunk lép fel, első kérdése mindig az, hogy „ugye Gyuri dobol”. Aki tegnap hallotta Gyurit, az megérti Liane-t.

Volt még egy érdekessége az estének. Koncertjeinken gyakori jelenség, hogy a közönség egy kis része elmegy a szünetben, mert vagy nem kötötte le annyira, amit hallott, vagy már későre jár. Olyat is láttunk nem egyszer, hogy jóformán mindenki ott maradt. Azt hiszem, ez volt az első alkalom, hogy a szünet után többen voltak a teremben, mint előtte, pedig hely nem nagyon akadt. Ezt csak azzal tudom magyarázni, hogy az előtérben és az étteremben evők-ivók hallva a kierősített zenét és a képernyőn is látva a produkciót, egyszerűen belógtak a szünet után. A korábban említett Liane Carroll koncertjei mellett, ez volt számomra, de szerintem a Harmónia Jazzműhely közönsége számára is az elmúlt húsz év leghangulatosabb estéje.

Mit lehet ezek után mondani? KLUBTULAJDONOSOK, FESZTIVÁLSZERVEZŐK FIGYELEM!!! EZ EGY OLYAN PRODUKCIÓ, AMI A JAZZ LEGVONZÓBB ARCÁT MUTATJA A LEGMAGASABB SZÍNVONALON, BENNFENTESEK ÉS KINNFENTESEK SZÁMÁRA EGYARÁNT ÉLVEZHETŐ MÓDON. Szeretném, ha felléptetésük megmaradna a Harmónia Jazzműhely monopóliuma, de ennyire önző még én sem lehetek.

Pici "feeling" a koncertből:

Harmónia Jazzműhely/Budapest Jazz Club, 2022. február 25.

Fotó: Irk Réka