Alapító, webfejlesztő és -dizájner. 15 évig tanult klasszikus zenét. Szervezi tíz éve az Érdi Jazz Fesztivált, a Törökbálinti Jazz Klubot. A Harmónia Jazzműhelyben, a pénteki Budapest Jazz Clubban lévő koncertek internetes, marketinges részét szervezi. Kitalálta 2020 márciusában, hogyan lehet jó minőségű karanténkoncertekkel folytatni a műsort, majd az újabb lezáráskor, 2020 novemberétől az élő közvetítést rendezte. A közeljövő nagy terve, hogy a Nemzetközi Jazznapra Magyarország is be tudjon csatlakozni folyamatos tudósításokkal, élő közvetítésekkel. 2019-ben elindította a magyarjazz.hu szakmai portált, majd 2022-ben a Jazz.hu portált, ahol a jazz minden ágával foglalkoznak, beszámolók, ajánlók jelennek meg, ami nem blogként, hanem jazzről szóló szakmai hírportálként működik. 2021-ben elindította az Érdi Jazz Klubot. 2024-ben a Magyar Jazz Szövetség neki ítélte oda a Pernye András-díjat.
Idén is megrendezik a Világzenei és Improvizációs Tábort, de egy kicsit később, július helyett augusztus 21-27. között.
Az All About Jazzen jelent meg interjú nemrég Jörg Steineck, német filmrendezővel, akit legújabb filmjéről kérdezték, ami az Inside Scofield címet viseli. Scofieldnek egyébként a napokban jelent meg új lemeze az ECM kiadásában (Swallow Tales), november 3-án pedig Dave Hollanddal koncertet ad Budapesten a GetCloser szervezésében.
Budapest legnagyobb és leghíresebb jazz klubjának egyik vezetőjét, Bóna Lászlót kérdezem az újranyitás lehetőségéről és mikéntjéről, valamint a Jazz Mecénás Díjról.
Márciusban az iF maradt nyitva legtovább, március 16-án viszont már ők sem tudtak mit kezdeni a járvánnyal. Azóta videókat nézhetünk Youtube oldalukon régebbi koncertekről. Áprilisban pedig ketten kapták meg a Magyar Jazz Szövetségtől a Jazz Mecénás Díjat, Hoffmann György, az iF jazz kávézó vezetője és a BJC vezetője, Bóna László. Akik ismerik a hazai koncerthelyszíneket, tudják, hogy ez a kávézó miért különleges. Amellett, hogy az étel kínálatuk kitűnő, a forró csokijuk egyedülálló a városban, itt a legközvetlenebb a hangulat, mind a zenészek, mind a dolgozók és a főnök részéről, családias légkört alakítottak ki az apró kávézóban.
Koncz Kriszta (1995) a Liszt Ferenc Zeneakadémia jazztanszékén tanul, első éves hallgató. Februárban fellépett a Jazz-csillagvizsgáló sorozatban a BJC-ben Lakatos Ágnes tanárnő ajánlására (cikk alján videó). Ezen kívül csak egyszer volt alkalmam meghallgatni Krisztát, a félévi vizsga koncertjén. Finom, de mégis erőteljes, tiszta hangját egy nemrég megjelent lemezen is hallhatjuk. A Jazzybirds nevű zenekarnak áprilisban jelent meg lemeze Question Marks címmel.
A 25. Jazz Újságírók Szövetségének (JJA) szavazásán életműdíjat kapott a 84 éves zongorista, zeneszerző Carla Bley, az év énekesének Kurt Ellinget, az év énekesnőjének Cécile McLorin Salvant-ot, az év tenor szaxofonosának pedig Chris Pottert választották, az év felvétele Brenford Marsalis Quartet: The Secret Between the Shadow and Soul című lemeze lett.
A Csillagvizsgáló sorozatban egy olyan énekest fogok kérdezni, aki a Zeneakadémia jazz-ének szakára jár, idén kapja meg a diplomáját, de már énekelt Bobby McFerrinnel és Quincy Jones budapesti koncertjén is, ami ahogy a videóban is említette, nagyon inspirálólag hatott rá.
A Jazz Szövetség évente megrendezett jazz tehetségkutató versenyének, Az év fiatal jazz-zenésze tavalyi és idei nyertesei egy zenekarban játszottak februárban a Müpa Jazz Showcase-en. Ez alkalomból egy rövid interjú készült velük. Esztert arról kérdeztem, miben változott az élete a tehetségkutató után, Albertet pedig, hogy mit vár azután, hogy ő nyerte meg a közönség és a szakmai díjat is ebben az évben. Akkor még nagyon távolinak tűnt a járvány…bár Eszter így is azt felelte, szívesen visszapörgetné az időt 2019-re.
A 18. Independent Music Awardson három magyar lemez is nyert. Ez a díj az egyediséget értékeli, és azért jött létre, hogy új közönséghez, lehetőségekhez juttassa a nyerteseket. A bírák szavazatain kívül, online is lehetett voksolni a legkedvesebb dalra, videóra, amelyek közül az IMA VOX Pop nyertesei.
Jazz-zenészek otthonról is a közösség erejében hisznek. Az első sokk után egyre több érdekes formáció alakul. Olyan karanténzenekarokat is hallhatunk, akik nagyon régen vagy ezelőtt még sosem játszottak együtt. Néhány formációt összegyűjtöttünk, mint a Budapest Jazz Orchestra, Szaniszló Richárd, Makoto Ozone, Lukács Miklós, Orbán György, Pecek Lakatos Krisztián, Németh Ferenc, Dean Brown, Bartók Máté, Palásti Máté, Peet Project, Antal Gábor, Sebestyén Patrik, Bolba Évi.