fbpx
Irk Réka

Irk Réka

Alapító, webfejlesztő és -dizájner. 15 évig tanult klasszikus zenét. Szervezi tíz éve az Érdi Jazz Fesztivált, a Törökbálinti Jazz Klubot. A Harmónia Jazzműhelyben, a pénteki Budapest Jazz Clubban lévő koncertek internetes, marketinges részét szervezi. Kitalálta 2020 márciusában, hogyan lehet jó minőségű karanténkoncertekkel folytatni a műsort, majd az újabb lezáráskor, 2020 novemberétől az élő közvetítést rendezte. A közeljövő nagy terve, hogy a Nemzetközi Jazznapra Magyarország is be tudjon csatlakozni folyamatos tudósításokkal, élő közvetítésekkel. 2019-ben elindította a magyarjazz.hu szakmai portált, majd 2022-ben a Jazz.hu portált, ahol a jazz minden ágával foglalkoznak, beszámolók, ajánlók jelennek meg, ami nem blogként, hanem jazzről szóló szakmai hírportálként működik. 2021-ben elindította az Érdi Jazz Klubot. 2024-ben a Magyar Jazz Szövetség neki ítélte oda a Pernye András-díjat.

A Kult50, a Fidelio zenei újság által indított értékmérő díj. 2017 óta minden évben kiadvány jelenik meg, ahova tíz kategóriában kerülhetnek bele olyan személyek, akik az előző évben jelentősen hozzájárultak a hazai kulturális élet előremozdításához.

Az idén 30 éves Magyar Jazz Szövetség már több ünnepi rendezvénnyel is jelentkezett ebben az évben. Az idei utolsót a Budapest Jazz Clubban tartják október 7. és 10. között, ahol 4 napon keresztül lépnek fel jazz-zenekarok, és kiosztásra kerülnek azok a díjak is, melyeket februárban ítélt oda a közgyűlés.

12 years ago The Voicingers festival was born to serve music, musicians and music lovers, and to cherish the hunger for live music experience, both among performers and listeners. The Voicingers Festival supports the work of young professionals whose artistic path has already begun. Last year we could enjoy also in Hungary the workshops, jam sessions and concerts in Fonó in September. And this year a fantastic Hungarian percussionist, András Dés was invited to teach and to a concert.

A 12 évvel ezelőtt elindított fesztivál azt tűzte ki célul, hogy a zenét, a zenészeket, a zenekedvelőket segítse, és ápolja az élő zenei élmény iránti éhséget az előadók és a közönség részéről is. A The Voicengers fesztivál olyan fiatal művészek munkáját támogatja, akiknek a művészi útja már elindult. Idén Dés András volt a fesztivál magyar vendége. Tavaly szeptemberben Magyarországon is élvezhettük a workshopokat, jam sessionöket és koncerteket a Fonóban.

A minden évben megrendezésre kerülő big band napot áprilisról elcsúsztatták szeptember 20-ára, tehát most vasárnap kerül sor a 2. kerületben erre az előadásokból, szakmai programokból és koncertből álló egész napos eseményre.

A 2016-ban alakult Antal Gábor Trió nagyszabású koncertre készül a MOMKultban szeptember 17-én.  Az energikus játékáról híres trió vendége ezen az estén, a különleges és egyedi hangú énekesnő, Szőke Szandra lesz. A zenekar az áprilisban elmaradt koncertjét pótolja csütörtökön.

Idén is meghirdeti tehetségkutató versenyét a Magyar Jazz Szövetség. Legjobb kitűnési lehetőség! Idén hatodik alkalommal hirdeti meg az MJSZ ezt a versenyt, ahonnan már Hász Eszter, Richter Ambrus, Rafael Mário, Raboczki Balázs, Oláh Krisztián is győztesként kerültek ki, a 2020-as verseny abszolút győztese pedig Horváth Albert lett.  Érdemes megnézni a videót, amiben Hász Eszter, - aki 2019-ben lett szakmai díjas,- el is mondja, mit kapott a versenytől, a 2020-as győztes Horváth Albert pedig, hogy mit vár ettől a díjtól.

Fém Arts & Café az, ahol a színház és a zene jól megfér egymás mellett, méghozzá nem is akármilyen zene, hanem jazz-zene. Pont két éve nyitotta meg kapuit a Váci utca 40. számon, de az Irányi utcában lévő kávézó-színház-klub, és az első jazz koncertet Oláh Krisztián tartotta 2018 októberében. Azóta már több száz zenész adott koncertet ebben a pici alagsori helységben. Az előadások mellett több kiállítást is láthattak az idelátogatók, mint pl. Palotai Mihály képeit, aki gyakran örökíti meg csodás fotókon a jazz-szakmai nagyjait. Szeptember 9-én ismét jazzt hallgathatunk a vírus miatti hosszú szünet után - ELMARAD!!

Egy héten két nap is jazzt hallgathattak az érdiek és a törökbálintiak. Egy szürreális nap után kifejezetten előírnám mindenkinek, hogy menjen jazzt hallgatni, és kapcsolódjon ki a legkellemesebb módon.

Az idén 15 éves Müpa tizenötödik éve rendezi meg a New Orleans Swingfesztivált. Augusztus 28. és 30. között különleges koncerteket láthatnak a Palotába látogatók.

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005