fbpx

A hazai jazz zenészek közül sokaknak ismerősen cseng Beke Árpád neve. Nagykanizsán fül-orr-gégészként és a helyi jazzélet meghatározó személyeként ismerik. Az idén 80. életévét betöltő jazz-dokinak elévülhetetlen érdemei vannak a '70-es években megindult nagykanizsai jazz-életben, és annak működtetésében. Gonda Jánossal és Kiss Imrével való együttműködésének köszönhetően sikerült a dél-zalai várost a hazai jazz egyik központjává tenni. Beke Árpád széles kapcsolatrendszerrel rendelkezett hazai és nemzetközi téren. A nagykanizsai jazz klub létrehozásában, a helyi jazz fesztiválok szervezésében, lebonyolításában oroszlánszerepe volt.

Pallai Péter interjú-sorozata a magyar jazzvilág meghatározó zenészeivel.

Pallai Péter interjú-sorozata a magyar jazzvilág meghatározó zenészeivel.

A Harmónia Műhely Alapítvány célul tűzte ki magának, hogy fiatal tehetségeket is bemutasson a Budapest Jazz Clubbal közösen rendezett koncerteken. Negyedévente van lehetőségük általában a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói közül egy-két zenekarnak bemutatkoznia a közönségnek. Ez a lehetőség igen jelentős, mivel általában telt ház fogadja a fellépőket.

A Csillagvizsgálóban mindig egy fiatal tehetségnek adunk bemutatkozási lehetőséget.
 Sebestyén Patrikot februárban választották Az év fiatal jazz-zenészének, mégpedig a közönségszavazatok alapján. A versenyen már kitűnt azzal a fiatal trombitás, hogy talán ő működött legjobban együtt a zenekarral, sőt Elek Istvánnal külön duót is játszottak.

Áprilisban jelent meg Rafael Mário második lemeze, amit Rafael néven jegyez, és a címe „Black Butterfly”. A lemez bemutatóját az Opus Jazz Clubban tartotta. Az új lemez eltérő hangzású, mint a fiatal zongorista két éve megjelent első lemeze, a „My Hope”, de mindkettőt a Hunnia Records adta ki.  Az új lemez jóval modernebb, fúziós, az elektronikának nagy szerepet adó, énekesnővel és DJ-vel kiegészült zene. A lemezbemutatón a színpadi arculatra is - amennyire a hely engedte - odafigyeltek. A lemezborító piros színe megjelent több helyen is. Márioval egy rövid interjút is készítettem.

Az eredeti interjút 2010-ben Pallai Péter és Kerekes György készítette. Az azóta eltelt időről kérdezte Kerekes György a hazai jazz szcéna egyik legismertebb és legtekintélyesebb alakját, László Attilát.

1939-ben születtem igazi középosztálybeli körülmények közé: édesapám orvos volt, édesanyám muzsikus. Apám olyan gimnáziumba járt, ahol minden gyereknek legalább két hangszeren kellett tudni játszani, így megtanult hegedülni és trombitálni. A családban a zenei örökség anyai ágról való, édesanyám ugyanis Zeneakadémiát végzett. Bárdos Lajos tanítványa volt, énekesnő,  később pedig elsősorban énektanár lett.

Részletek, szemelvények Máté J. György: Készíts salátát című jazztörténeti tanulmánykötetéből, amely várhatóan 2019 végén jelenik meg, a Gramofon Könyvek sorozatban.

Idén tizenkettedik alkalommal került sor a Jazz Showcase-re a Müpában, ahol a fiatalok kapnak bemutatkozás lehetőséget délután, este pedig feltörekvő zenekarok mutatják be zenéjüket egy-egy külföldi jazz művésszel. Összesen 9 zenekar kap lehetőséget délután, hogy betekintést nyerhessen zenei világukba a közönség. A fiatalok előadását egy 8 tagú neves zenészekből, szakértőkből álló zsűri figyeli, és közülük választanak ki egyet, aki a szakmai zsűri különdíját megkapja. Egy közönségdíjas is kikerül a fellépők közül, mert a közönségnek is lehetősége van szavazni, sőt akik jól meg tudják mozgatni kedvelőiket, azok az internetes szavazásra is buzdíthatnak a három nap folyamán.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005