fbpx

Budapest Jazz Club reopening: június 18. – Bóna László interjú

2020. június 17.

Budapest legnagyobb és leghíresebb jazz klubjának egyik vezetőjét, Bóna Lászlót kérdezem az újranyitás lehetőségéről és mikéntjéről, valamint a Jazz Mecénás Díjról.

A koronavírus járvány elsők között érintette a kulturális élet szereplőit. Nem csak a zenészeket, színészeket, akiknek a munkája egyik pillanatról a másikra megszűnt, de azokat a helyszíneket is, ahol az előadások mindaddig helyet kaptak, mint színházak, klubok, koncerttermek, éttermek zártak be pillanatok alatt, és élnek - mind a tulajdonosok, mind az alkalmazottak - három hónapja létbizonytalanságban. A teljes nyitás még messze van, de az már látható, hogy nagy összefogásra lesz szükség mindkét, a művészek és a színterek részéről is, hogy újra el tudjon indulni az élet, ne szűnjenek meg a lehetőségek.

Bóna Lászlót kérdezem az újranyitásról, aki több mint 10 éve vezeti a Margit híd pesti hídfőjénél található Budapest Jazz Clubot Susszer Zoltánnal. Az utolsó koncert március 13-án volt, a Harmónia Jazzműhely szervezésében, ahol a hely kiváló infrastruktúrájának köszönhetően, jó minőségű, élő közvetítést láthattak azok a jazzkedvelők, akik már nem mertek elmenni a koncertre. Azóta volt pár élő bejelentkezés, de olyan segítséget nem kaptak a kormánytól, mint az A38 Hajó, hogy tudjanak nézők nélküli élő koncerteket közvetíteni a klubból.

  • MagyarJazz: Kezdjük onnét az interjút, hogy mikor költöztetek át a Múzeum utcából a Hollán Ernő u.-ba, és miért jobb ez a hely?
  • Bóna László: Fogós kérdés, röpülnek az évek, de talán 2013 nyarán költöztünk a jelenlegi helyünkre, amit nagyon szeretünk. A Múzeum utca a klub életének kezdeti, - és talán mondhatom,- de kalandosabb időszakát idézi bennem. Akkoriban ismerkedtünk meg a jazztársadalommal, és akkoriban ismert meg és fogadott be minket az említett közeg. A helyszín és az idő, a Kossuth Klub időszak, tagadhatatlanul fontos pár éve volt a BJC-nek. Ott kezdtünk, ott nőttünk bele a magyar jazzbe, és ott is nőttük felül az ottani lehetőségeinket, a teret, az időt, amit a ház „főbérlőjével” kellett beosztanunk. Ez a vége felé már nagyon nem ment, így jobb volt, hogy eljöttünk, és szabadon éljük a saját akaratunkat.

 

  • MagyarJazz: Áprilisban Bóna László kapta a Jazz Mecénás Díjat a Magyar Jazz Szövetségtől, megosztva Hofmann Györggyel (iF). Gratulálunk! Azt gondolom, már ideje volt, hogy a két legtöbb jazz-zenészt felléptető klub vezetői elismerésben részesüljenek, ahol ráadásul az egészen fiatal generáció is színpadra léphet. Mit jelent neked ez a díj?
  • Bóna László: Mindenképpen egy elismerést, aminek nagyon örülök, és annak is, hogy Hofi is megkapta, mert ez az év az első, amikor frontvonalbeli szervezők, klubtulajdonosok kapták a díjat.

„A Jazz Mecénás Díjat a Magyar Jazz Szövetség Vezetősége azzal a szándékkal hozta létre, hogy intézményes formában is kifejezhesse háláját és elismerését azon személyek felé, akik a jazzművészet értékét, szépségét felismerve - és mindenekelőtt ebből a felismerésből kiindulva - önkéntes erőfeszítéseikkel jelentős támogatáshoz segítették a hazai jazzéletet, így a lehetőségek megteremtésével hozzájárultak a magyar jazzművészet színvonalának emelkedéséhez, a magyar zenei élet gazdagításához és nemzetközi elismertségéhez.”

 

  • MagyarJazz: A vírus miatt be kellett zárnotok, csak a konyha rész maradt nyitva. Aki esetleg nem tudja, milyen költségekkel jár egy jazzklub életben tartása, nagy vonalakban elmondanád, hogy a zenészek fizetésén kívül, még mi minden adódik hozzá a költségekhez? Meg tudtátok tartani az alkalmazottakat?
  • Bóna László: Az alkalmazottakhoz ragaszkodtunk, szinte kivétel nélkül régi kollégák, családtagok, semmiképpen nem szerettünk volna megválni Tőlük ebben a helyzetben sem. Redukált fizetéssel, de ma már mondhatjuk, hogy túl élték a járványt, és mi is, még ha nehéz is volt. A klub tetszhalott állapotban tartása nem sokkal jár kevesebb költséggel, mint a normál működési időszak, és mivel a bevételünk a nullához közelített, szép lassan a számlánk is. Részletes költséglistával nem untatom a kedves olvasót, inkább azt mondanám, hogy a járvány ideje alatt minden szinten meg kellet húzni a nadrágszíjat, viszont volt ahol nem lehetett, mert pl. átalánydíjas az összes rezsiköltségünk, az Artisjus díjunk, a bérleti díj, és hát könyvelőre is szükség van, és sorolhatnám tovább.

 

  • MagyarJazz: Azt hiszem a jazzrajongók leginkább várt kérdése: mikor indul újra a klub?
  • Bóna László: Mi június 18-ra tervezünk és készülünk a Szakcsi Lakatos Róbert Trióval (Robi, Orbán Gyuri és Hodek Dávid). A trió zsenialitását nem kell fényeznem, így a jazzre éhezőknek mindenképpen ajánlom az estet, már csak azért is, mert újra dübörög majd a BJC egészen hajnalig a Pintér Péter Trio vezette jam sessionnel.
    Persze meg kell várni a 16-i parlamenti ülésen hozott rendeleteket, mert hivatalosan ez lesz az irányadó, illetve ezekből fogjuk pontosan megtudni, hogy milyen szabályok mellett folytathatók tovább a „tömeges” rendezvények. Előreláthatólag itt két út képzelhető el: az egyik az adott területre korlátozott nézőszám, a másik pedig a betartandó távolságra alapulhat, nem tudjuk, meglátjuk mi lesz.

 

  • MagyarJazz: Ezt a klubot nagyon szeretik a külföldiek a koncertek minősége, az atmoszféra, a kitűnő ételek és a könnyű megközelítés miatt többek közt. A Tripadvisor-ön, amit a külföldiek leggyakrabban néznek, és ahol a vendégek értékelik a helyet, majdnem maximumra pontozták a jazz klubot. Nyáron ez olyannyira érzékelhető volt, amikor Budapest kiürült, hogy 80%-a a vendégeknek külföldi volt. Hogyan látod most a helyzetet, hogy a külföldiek még jó darabig nem jöhetnek Magyarországra?
  • Bóna László: Lassan nyitnak a határok, ez némi bizakodásra ad okot, így nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy a 80%, jó ha az idén nyáron 20 lesz. Jól rátapintottál, ez nehezíti majd a nyarat, aztán persze bármi előfordulhat, lehet hogy a turizmus is pár hét alatt belendül és nem lesz olyan vészes, mint amire számítunk.

 

  • MagyarJazz: Mi a Budapest Jazz Club műsorpolitikája? Várható-e még erre az évre külföldi fellépő is a Világsztárok a BJC-ben sorozatban?
  • Bóna László: A világsztárok sorozatot mindenképpen folytatjuk, bár az előbb említett várható korlátozások generálta kisebb nézőlétszám, és így a kevesebb eladható jegy és bevétel a külföldi merítést szűkíti, hacsaknem a másik oldalon is alkalmazkodnak a világban kialakult ezen helyzethez, és kisebbek lesznek a gázsiigények. Az új helyzetet a keres-kínál piac úgyis önmaga balanszba állítja majd, ez is még a jövő zenéje, ami viszont biztos: mi nagyon szeretnénk valamilyen módon folytatni a sorozatot.

 

  • MagyarJazz: Tőled is megkérdezem, min változtatnál utólag? Mi az, amit a mostani tudásoddal másképp csináltál volna 12 évvel ezelőtt?
  • Bóna László: Ma már nem kell annyit telefonálnom, mire összehozom egy 2 hónapos etap programját, ami nagyon jó dolog, mert vannak beállt sorozatok, van egy nagy email adatbázisom, kontaktlistám, sok zenésszel félszavakból is megértjük egymást, szóval sokat egyszerűsödött a kezdetekhez képest a szervezés. Persze nálam is kialakultak különböző technikák, ezt meg kellett tanulnom, így könnyebb az élet, mert az elején ez szinte az őrület szintjén ment.

 

  • MagyarJazz: Úgy tudom, kihasználtátok a kényszerszünetet, és átalakítások folytak a klubban. Elárulod, mire számíthatunk?
  • Bóna László: Az idén nyárra (eredetileg júliusra) terveztük a mellékhelyiségek felújítását, amit a járvány adta holtidőben előrébb hoztunk, így ennek pont vége a napokban.

 

  • MagyarJazz: A klubban hajnalig van zene négyszer is egy héten. Mivel töltötted ezt a három hónapot a pihenésen kívül?
  • Bóna László: Zolinak és nekem is van saját vállalkozásom, amiket egyikünk esetében sem érintett különösebben a járványhelyzet, így a lecsökkent BJC munka mellet nyugodtabb tempóban lehetett ezekkel foglalkozni, de leállás, pihenés nem volt, és ha jól tudom, Zolinál sem. Most viszont itt a nyár, amit imádok, soha ne lenne más, szóval nyaralni azért elmegyünk és ott majd pihenünk.

 

Köszönöm az interjút!

 

JÚN. 18.  Szakcsi Lakatos Róbert Trio   +   BJC CAFE JAM

JÚN. 19.  Budapest Bossanova   +   FREE BJC JAM SESSION

JÚN. 20.  Jazz Friends Lemezbemutató   +   FREE BJC JAM SESSION

JÚN. 23.  Voice & Guitar - Micheller Myrtill & Pintér Tibor

JÚN. 24.  Kiss Attila Band   +   WEDNESDAY OPEN JAM

JÚN. 25.  Gyémánt Bálint Trio   +   BJC CAFE JAM

További információk: https://www.bjc.hu/programok/osszes-program/

Kapcsolódó oldal: Az újranyitás öröme

Fotó: Bóna László

 

 

  

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005