fbpx

A vidéki városokban is van jazzélet, csak kevesebbet hallunk róluk. Két év után újra visszatér november elején a Mats Gustafsson vezette skandináv csapat Székesfehérvárra.

Juhász Márton a Berklee College of Music elvégzése után Ausztriába, majd Svájcba költözött. A nemzetközi karrierje folyamatos, amiről itthon keveset tudunk, de többek közt Christian Muthspiel osztrák zeneszerző, Yuri Storione olasz zongorista, a svájci Tim Hüllstrung gitáros-énekes zenekaraiban folyamatosan zenél, de a Basel Jazz Orchestrának, Theiler-Mezgolits-Juhasz Triónak, Yossi Itskovich Octetnek és a Skylark Quartetnek is a tagja. A hazai jazz-zenészek közül a Bacsó Kristóf vezette Triadban dobol rendszeresen, melynek november 8-án lesz koncertje a BJC-ben.

November első napjai, a Mindenszentek ünnepe az összes üdvözült lélek emléknapja, majd a katolikus egyház ünnepnapjából fokozatosan felekezetektől független, az elhunytakról való megemlékezés napjává vált halottak napja, két bensőséges ünnep. Sokan gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére, felkeresik a temetőkben hozzátartozóik sírját, és nálunk ezt a 19. század elejétől meghonosodott szokást nemcsak a katolikusok vették át.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban november 3-án, PÉNTEKEN 20:00 kezdettel bemutatja: Vörös Niki New Project

A zongorista-énekes Patricia Barber intellektuális, lírai zeneművészete, amelyben sötét tónusú, misztikus alt hangja egyedi zongorajátékéval párosulva, külön stílusirányzatot képvisel a jazz világában. Emellett avatott komponista és szövegíró is, aki soha nem kötött kompromisszumokat, mindig saját útját járta.

Hébe-hóba ugyan előfordult a múltban is, hogy elsősorban a hölgy énekesek programján fel-feltűnt egy-egy „vocalese” produkció, de arra sohasem volt példa, hogy egy teljes program ennek jegyében zajlott volna le. Kanizsa Gina ennek a vokális irányzatnak a legkiválóbb hazai művelője, aki ilyen műsorokkal már többször kápráztatta el a közönséget.

A Dj-vel turbósított 18 tagú big band újra a Trafóban lép fel. Igaz, ezúttal nem lemezbemutató koncertre készülnek (mint tavaly), ám így is lesz különleges meglepetés a közönségnek.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban október 31-én, KEDDEN 20:00 kezdettel bemutatja: Jazz-Csillagvizsgáló / zongoristák

A nagyon várt dobosok egyike, pedig az utóbbi évtizedekben a dobművészet jeles képviselőinek valóságos dömpingjéről beszélhetünk. A korai időkben a szolgai kísérő szerepre kárhoztatott hangszer merőben új lehetőségeket kapott a műfaj történetének második felében. Nos, ennek a történetnek egyik kiemelkedő képviselője a talán kevésbé „sztárolt”, de annál fontosabb Steve Gadd.

Az utolsó jazztalálkozó

2023. október 29.

Valami véget ért, egy folyamat megszakadt.

A könnyen megjegyezhető, egy korábbi amerikai elnök nevét viselő afro-amerikai szaxofonos alighanem hangszerének szűkebb elitjébe tartozik. Pedig a sokunk által a legjazzesebb instrumentumként aposztrofált szaxofon-család megszólaltatóinak igazán széles tábora van a műfaj szülőföldjén, de bárhol, ahol jazz szól…

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban október 27-én, PÉNTEKEN 20:00 kezdettel bemutatja: Kanizsa Gina Quartet "Vocalese"

Különleges csemegének ígérkezett az este: ritkán hallunk vibrafont hazai jazz-színpadon (sajnos), nem beszélve arról, hogy nem kisebb muzsikus állt mögé, mint Holló Aurél, aki a világhírű Amadinda együttes tagja immár bő három évtizede.

15. születésnapját ünnepelte 2023. október 10-én a Háló Egyesület jazzklubja a belvárosi Semmelweis utca 4. sz. alatt. A klubot Deseő Csaba jazz-hegedűművész és Schön György, a Háló egyik vezetője alapították. Csaba művészeti vezető és tanácsadó, Gyuri pedig szervező, házigazda. Az elmúlt 15 év óta mindketten önkéntesként, lelkesedéből vezetik szervezik a klubot, folyamatosan, havonta általában egy alkalommal.

Október 24-én sajtótájékoztató keretében ismertették az idei Nagykanizsai Nemzetközi Jazz Fesztivál programját a Kanizsai Kulturális Központban.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005