fbpx

Ez a koncert Schön György klubvezető különleges bejelentésével indult: Sárik Péter triója napra pontosan hat évvel ezelőtt, 2016. december 13-án, ugyancsak keddi napon lépett fel utoljára a Háló Jazz Klubban (akkor még a Loyola Cafében). Az együttes tagjai nem változtak: Sárik Péter – zongora, Fonay Tibor – bőgő, Gálfi Attila – dob.

Az év zárásaként sokan mérleget vonnak arról, hogy mi is történt velük az adott évben. Ha lesz a Kanizsa Big Bandnek emlékkönyve, akkor ez az év biztosan az egyik mérföldkő lesz a zenekar életében. A Vámos Béla vezette együttes idén öt koncertet adott, ami egy vidéki big band életében jónak számít. Velük lépett fel 2022-ben Cseke Dániel, Tóth Viktor szaxofonosok, Fekete-Kovács Kornél trombitaművész, zeneszerző, hangszerelő. A koncertek mellett nem maradt el az elismerés sem, hiszen a zenekar Zala Megyei Prima Díjat és a Nagykanizsai Civil Kerekasztal „Az Év Civil Szervezete Díj” kitüntetést is megkapta.

Jazz-szilveszter - 2022/23

2022. december 27.

Egyelőre két helyszíntől kaptunk információt, ahol élő jazz-zenés koncerttel búcsúztatják az óévet.

Idén már pár voks híján 4000 szavazat érkezett be, így a tavalyihoz hasonlóan, idén is sokan osztották meg véleményüket a jazzportállal.

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk a Jazzation acapella zenekar karácsonyi koncertjének kis részletével.

Hat éve már, hogy egy 2015 őszén, a Fonóban rögzített emlékezetes koncert lenyomataként megjelent Borbély Mihály „Polygon” című lemeze, melyen a cimbalmos Lukács Miklós és az ütőhangszeres Dés András mellett vendégként a bolgár kaval világhírű művésze, Theodosii Spassov is játszott. A cím a geometriában önmagát nem metsző sokszöget jelent, de a matematikusok arra jutottak, megengedhető, hogy egy sokszögű határ átlépjen önmagán, csillagsokszögeket és más önmetsző sokszögeket hozva létre.

A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve) a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna.  A zenei illusztrációkat a youtube-ról válogattam, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek. Általában ezek a darabok a Spotify-on is fellelhetők, ha csak nem jelzem az ellenkezőjét.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban december 23-án, PÉNTEKEN 20:00 órai kezdettel bemutatja: Bencze Alma Quartet - XMAS Special

November 21-én kértük meg a kedves olvasóinkat, hogy szavazzanak a legjobbakra a jazz-zenészek, jazz-zenekarok és jazzlemezek közül, az egész éves teljesítmények alapján.

Idén sem maradnak az olvasóink karácsonyi hangulatú jazzkoncertek nélkül.

A Bécsben élő Dés András megjegyzésére, hogy az osztrák jazzt a magyar közönség szinte alig ismeri, nem könnyű ellenérvet találni. Az, hogy néha eljutunk a Porgy and Bessbe, de jellemzően az oda érkező sztárok kedvéért, még nem bizonyítja, hogy ismerjük az ottani zenészeket, produkciókat. Az 1962-ben Stájerországban született Christian Muthspielről például vajon hányan tudják, hogy képzett klasszikus zenész, kiváló zongorista és harsonás, idővel pedig elismert karmester és komponista lett, miközben a jazz vonzásába került.

Karácsony közeledtével mindenütt megjelennek a nagy ünnepre utaló lemezek. Olykor élő művészek készítenek új albumot, máskor régi hírességeknek a karácsonyra és a téli örömökre vonatkozó dalait adják ki újra.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban december 16-án, PÉNTEKEN 20:00 órai kezdettel bemutatja: Alex Hitchcock (UK) - Oláh Krisztián Quartet

Jazzben sokszor írjuk, hogy megismételhetetlen, ezért is érdemes élőben meghallgatni, megnézni egy-egy koncertet. Annyi mindennek kell összeállnia egy-egy kiemelkedő koncerthez, leginkább, hogy a pódiumon lévők megértsék és becsüljék egymást, hogy jókedvűek legyenek a fellépők, ami kihatással van a közönségre is, hogy a hang majdnem tökéletes legyen, hogy a hallgatók ott legyenek a zenészekkel együtt lélekben is, egy hullámhosszon. Az már csak hab a tortán, ha a legjobbak közül gyűlnek össze páran.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005