A hazai jazzfotózás a 60-as évektől kezdve mind a mai napig éppúgy lépést tart a nemzetközi jazzvilággal, mint maga a műfaj muzsikusai – gondoljunk csak Fejes László, Markovics Ferenc, Siklós Péter, Palotai Misi vagy a középgenerációból Kleb Attila és Somogyvári Péter munkásságára. A hazai jazzfotó-művészet méltó folytatója egy – az utóbbi években feltűnt – ifjú hölgy, Stépán Virág, akinek szenzációs jazzfotográfiáiból kapunk ízelítőt az iF jazzklubban augusztus 30-án megnyílt kiállításán.

Napjainkban nem könnyű olyan lemezekre bukkanni, amelyek igazán megdobogtatják a szívünket. El kell fogadni, hogy a műfaj határainak (olykor önkényes) lebontási kísérlete a kommersz irányzatok elhatalmasodását kockáztatja. Ezért (is) üdítő kivételt jelentett egy igazi jazzikon három triólemeze, amelyek mindegyike más felállású formáció.

Belátom, hogy már éppen elég alkalommal emlékeztettem olvasóinkat arra, hogy az ECM kiadó hány remek gitárművészt szerződtetett az elmúlt évtizedek során John Abercrombie-től Dominic Millerig (köztük két magyar művészt – Snétberger Ferit és Boros Zsófit – is). És itt van a húrok norvég varázslója, Jacob Young (1970), akinek ez már a negyedik albuma az ECM-nél, de a recenzor töredelmesen bevallja, hogy most találkozik először művészetével.

Minden idők egyik legrangosabb jazzikonja – mindannyiunk szerencséjére – meglehetősen nagy hangzó örökséget hagyott maga után. A 70-as évek is nagyon termékeny időszakot jelentett a sok-sok nehézséget átélt hiperérzékeny művész számára. Ez az új kiadvány nem kevesebb, mint hét Mingus stúdió-albumot tartalmaz, amelyek a kreatív, sokoldalú muzsikus életművének nem kevésbé fontos, egyben utolsó szakaszát reprezentálják.

Korunk egyik legnagyobb szaxofonosa is az ECM-nél „kötött ki” már évekkel ezelőtt, 2018 óta pedig már saját neve alatt három lemezt készített új triójával, amely Trio Tapestry néven szerepel.

Mint arról koncert-előzetesünkben is hírt adtunk, a 85 éves muzsikus 2006-ban történt hazatelepülése óta minden évben igyekezett koncerttel emlékezetessé tenni születésnapját. Pénteken este a budai Nyitott Műhelyben gyűltek össze Tommy barátai és tisztelői, hogy köszöntsék a mindig vidám jazzfenomént.

Ismeretes, hogy az Amerikában fél évszázadot töltött Tommy Vig, aki immáron 2006 óta ismét itthon él, július 14-én ünnepli 85. születésnapját! Ezúton is kívánunk Neki az egész magyar jazztársadalom nevében további jó egészséget, alkotókedvet és a Tőle megszokott aktivitást!

Azt hiszem, hogy ebben a témakörben már régóta aktuális lenne a megszólalás. Most megtört a jég: Pallai Péter kollégánk igen érdekes fejtegetésében megemlítette a magam helyzetét jól jellemző „hivatásos jazzrajongói” státuszomat, így késztetést éreztem arra, hogy – mint érintett személy – megosszam véleményemet olvasóinkkal.

Nem kell hangsúlyozni, hogy milyen nagy öröm számunkra, hogy a számos alkalommal a világ egyik vezető jazzkiadójának választott ECM-nél már harmadik szólógitár lemezével jelentkezik a Bécsben élő „hazánklánya” BOROS ZSÓFIA.

A John McLaughlin által 1973-ban létrehozott világhírű formáció fellépése egybeesett a zenei világnak a fúziós megoldások mellett a népzenei értékek iránti érdeklődésével is. A hihetetlenül sokoldalú gitáros három indiai zenésszel stilizált rock-elemekkel finoman átszőtt hindu zenével lepte meg rajongóit. Az előzmények között kell megemlíteni McLaughlin intenzív érdeklődését a keleti miszticizmus, az indiai zene, filozófia, sőt életvitel iránt, amelyben szellemi vezetője egy ideig Srin Chimnoy guru volt. Leckéket is vett Ravi Shankar szitárművésztől, és 1971-ben létrehozta saját zenekarát, a Mahavishnu Orchestrát, amely újabb határokat tört át a jazzben. Érdekes, hogy egész pályája során „vacillált” az elektronikus és az akusztikus irányzatok között. Pályája otthon Angliában még akusztikus jazzel kezdődött, Amerikában viszont a 60-as évek végén – Miles Davis és Tony Williams zenekaraiban – az elektronikus hangzásvilág kimagasló művelője lett, de ez az irányzat érvényesült a Mahavishnu Orchestrában is.