A Harmónia Jazzműhely péntek esti műsoráról már többször megírtam, hogy anélkül is bátran felkereshetjük, hogy tájékozódnánk a kínálatról. A magam részéről havonta legalább kétszer (de olykor háromszor) is ez a választásom, és állítom, hogy még sohasem csalódtam. Az elmúlt pénteken még két felnőtt unokám is velem együtt élvezte Kanizsa Gina és a Cseke Gábor Trió fergeteges koncertjét.

Pozsár Eszter munkássága a hazai jazz külön fejezete. Nem elég, hogy a magyar jazzvilágban alig használt fuvola legnagyobb mestere, multiinstrumentalista, aki legalább még további négy fúvóshangszeren is kiváló, emellett komponista és hangszerelő is. De még folytathatjuk a sort azzal, hogy nincs két egyforma „projektje”, művészetében a jazz, a népzene és a klasszikusok is visszaköszönnek. Így minden lemeze teljesen eltérő mind zeneileg, mind a megvalósításában közreműködő muzsikusokat illetően. Nos, legújabb albuma címében is utal erre a – jó értelemben vett – zenei eklektikára.

A MAO évek óta futó „Legendás albumok” koncertsorozatának évadzárója a nagy altszaxofonos, Paul Desmond egyik saját lemezének feldolgozása volt, amely nyugodtan besorolható a Jim Hall nevével fémjelzett alkotások sorába is! Így természetesen az Opus koncertnek is két „főhőse” volt: Dennert Árpád (altszaxofon) és Komjáti Áron (gitár).

A főváros gazdag jazzkínálatában olykor kifejezetten nehéz választani, mert főként a tavaszi és őszi „fesztiválszezon” napjaiban nem ritka, hogy két, sőt három koncert is érdekelné a magamfajta „mindenevő” jazzrajongót. (A mai fiatalok el sem tudják képzelni, hogy évtizedekkel korábban jó ha egy havi jazzprogram felelt meg a mai heti kínálatnak...)  Így aztán május 7-én a Premier Kultcafét céloztam meg, ahol a Hajdu Klára Quartet Szakonyi Milán vendégjátékával mutatta be a legújabb – immáron hatodik – „Nostalgia” c. nagylemezét.

A legéletképesebb irányzatok művelőinek, a legendás jazzikonok művészetének felidézése igazi „küldetés”, amit a főváros két legfontosabb jazzklubjában élvezhetünk. A BJC-ben Kollmann Gábor tematikus műsoraiban olyan ikonok kerültek sorra, mint Thad Jones, Cannonball Adderley vagy legutóbb Phil Woods, míg az Opusban a MAO kamaraegyütteseinek tolmácsolásában a műfaj történetének legkarakterisztikusabb lemezalbumait veszik górcső alá.

Bátran állíthatjuk, hogy Vukán György az egész hazai társadalom által tisztelt és nagyrabecsült, rendkívül sokoldalú zongorista-zeneszerző volt, aki szentül hitt abban az eszmében, hogy a zene egy és oszthatatlan – és mindent meg is tett ennek gyakorlati megvalósításáért. Csak a ZENÉ-nek élt, így csupa nagybetűvel. Rendhagyó személyiség, reneszánsz polihisztor volt, aki szilárdan kitartott elvei mellett. Következetesen járta a saját útját és nem tűrte a beskatulyázást. Több mint hat évtizedet töltött a pódiumon, hiszen már nyolcesztendősen is szerepelt a nyilvánosság előtt.. (Két éve az év végi szavazáson magyar jazzlegendákra is lehet szavazni, akiket az év folyamán bemutatunk kedves olvasóinknak, hogy életben tartsuk emléküket – a szerk.)

Az idén 85 éves, még rendkívül aktív „nagy öreg” és a tőle évtizedekkel fiatalabb – a kortárs jazz élvonalához tartozó – három „középgenerációs” muzsikus 2021-ben, a Covid-járvány közepén egy New York-i stúdióban készített egy modern maistream „szerzői” lemezt, amely csak most jelent meg.

Ezúttal bizonyos fokig valóban „blindfold test” volt a múlt pénteki BJC koncert, hiszen – valljuk be töredelmesen – nem sokat tudunk a brit jazzéletről itt, a Duna partján. Ennek „felszámolásán” fáradozik Pallai Péter már hosszú évek óta, és számos kiválósággal ismertette meg a hazai jazzrajongókat, akik közül néhányan, mint pl. Liane Carroll, akár többször is visszatértek hozzánk, és régi ismerősként találkozhattunk vele. Most viszont ismét olyan kiválóság érkezett a ködös Albionból, aki még korábban sohasem járt magyar földön...

Nem először fejtem ki, hogy péntekenként (néha más napon), amikor is a HJM az est „gazdája”, akár előzetes tájékozódás nélkül is elmehetünk a BJC-be, mert nem fogunk csalódni és biztosan élvezetes jazzprogramban lesz részünk. Így volt ez legutóbb is.

Wayne Shorter számtalan kiváló lemeze közül egyik kedvencem a „Without a Net” c. album, amelynek címe nem az egyik számtól kapta az elnevezését. Ezen a korongon a jazztörténet egyik legnagyobb szaxofonművészével az a trió szerepel, amely húsz éven át játszott vele. Szándékosan nem kíséretről beszélek, mert elképesztő kreativitással vettek részt a művészi munkában. Ők látogattak el hozzánk a napokban, és az elhunyt Mestert sem akárki helyettesítette.