A Harmónia Jazzműhely péntek esti műsoráról már többször megírtam, hogy anélkül is bátran felkereshetjük, hogy tájékozódnánk a kínálatról. A magam részéről havonta legalább kétszer (de olykor háromszor) is ez a választásom, és állítom, hogy még sohasem csalódtam. Az elmúlt pénteken még két felnőtt unokám is velem együtt élvezte Kanizsa Gina és a Cseke Gábor Trió fergeteges koncertjét.

Pozsár Eszter munkássága a hazai jazz külön fejezete. Nem elég, hogy a magyar jazzvilágban alig használt fuvola legnagyobb mestere, multiinstrumentalista, aki legalább még további négy fúvóshangszeren is kiváló, emellett komponista és hangszerelő is. De még folytathatjuk a sort azzal, hogy nincs két egyforma „projektje”, művészetében a jazz, a népzene és a klasszikusok is visszaköszönnek. Így minden lemeze teljesen eltérő mind zeneileg, mind a megvalósításában közreműködő muzsikusokat illetően. Nos, legújabb albuma címében is utal erre a – jó értelemben vett – zenei eklektikára.

A MAO évek óta futó „Legendás albumok” koncertsorozatának évadzárója a nagy altszaxofonos, Paul Desmond egyik saját lemezének feldolgozása volt, amely nyugodtan besorolható a Jim Hall nevével fémjelzett alkotások sorába is! Így természetesen az Opus koncertnek is két „főhőse” volt: Dennert Árpád (altszaxofon) és Komjáti Áron (gitár).

A főváros gazdag jazzkínálatában olykor kifejezetten nehéz választani, mert főként a tavaszi és őszi „fesztiválszezon” napjaiban nem ritka, hogy két, sőt három koncert is érdekelné a magamfajta „mindenevő” jazzrajongót. (A mai fiatalok el sem tudják képzelni, hogy évtizedekkel korábban jó ha egy havi jazzprogram felelt meg a mai heti kínálatnak...)  Így aztán május 7-én a Premier Kultcafét céloztam meg, ahol a Hajdu Klára Quartet Szakonyi Milán vendégjátékával mutatta be a legújabb – immáron hatodik – „Nostalgia” c. nagylemezét.

A legéletképesebb irányzatok művelőinek, a legendás jazzikonok művészetének felidézése igazi „küldetés”, amit a főváros két legfontosabb jazzklubjában élvezhetünk. A BJC-ben Kollmann Gábor tematikus műsoraiban olyan ikonok kerültek sorra, mint Thad Jones, Cannonball Adderley vagy legutóbb Phil Woods, míg az Opusban a MAO kamaraegyütteseinek tolmácsolásában a műfaj történetének legkarakterisztikusabb lemezalbumait veszik górcső alá.

Bátran állíthatjuk, hogy Vukán György az egész hazai társadalom által tisztelt és nagyrabecsült, rendkívül sokoldalú zongorista-zeneszerző volt, aki szentül hitt abban az eszmében, hogy a zene egy és oszthatatlan – és mindent meg is tett ennek gyakorlati megvalósításáért. Csak a ZENÉ-nek élt, így csupa nagybetűvel. Rendhagyó személyiség, reneszánsz polihisztor volt, aki szilárdan kitartott elvei mellett. Következetesen járta a saját útját és nem tűrte a beskatulyázást. Több mint hat évtizedet töltött a pódiumon, hiszen már nyolcesztendősen is szerepelt a nyilvánosság előtt.. (Két éve az év végi szavazáson magyar jazzlegendákra is lehet szavazni, akiket az év folyamán bemutatunk kedves olvasóinknak, hogy életben tartsuk emléküket – a szerk.)

Ezúttal bizonyos fokig valóban „blindfold test” volt a múlt pénteki BJC koncert, hiszen – valljuk be töredelmesen – nem sokat tudunk a brit jazzéletről itt, a Duna partján. Ennek „felszámolásán” fáradozik Pallai Péter már hosszú évek óta, és számos kiválósággal ismertette meg a hazai jazzrajongókat, akik közül néhányan, mint pl. Liane Carroll, akár többször is visszatértek hozzánk, és régi ismerősként találkozhattunk vele. Most viszont ismét olyan kiválóság érkezett a ködös Albionból, aki még korábban sohasem járt magyar földön...

Nem először fejtem ki, hogy péntekenként (néha más napon), amikor is a HJM az est „gazdája”, akár előzetes tájékozódás nélkül is elmehetünk a BJC-be, mert nem fogunk csalódni és biztosan élvezetes jazzprogramban lesz részünk. Így volt ez legutóbb is.

Wayne Shorter számtalan kiváló lemeze közül egyik kedvencem a „Without a Net” c. album, amelynek címe nem az egyik számtól kapta az elnevezését. Ezen a korongon a jazztörténet egyik legnagyobb szaxofonművészével az a trió szerepel, amely húsz éven át játszott vele. Szándékosan nem kíséretről beszélek, mert elképesztő kreativitással vettek részt a művészi munkában. Ők látogattak el hozzánk a napokban, és az elhunyt Mestert sem akárki helyettesítette.

A külföldön hírnévre szert tett magyar származású jazzmuzsikusok „gitáros-triumvirátusának” harmadik tagja egy roma zenész: Bacsik Elek, aki hegedűsként is élvonalbeli muzsikus volt. Tevékenysége főként az Egyesült Államokhoz, korábban pedig Franciaországhoz kötődött. Zaklatott életét jól illusztrálja, hogy a kutatások szerint élete során neve huszonhat változatban került forgalomba... (Két éve az év végi szavazáson magyar jazzlegendákra is lehet szavazni, akiket az év folyamán bemutatunk kedves olvasóinknak, hogy életben tartsuk emléküket – a szerk.)