fbpx

Év végi köszöntő

2022. december 31.

Egy évet záró és egyben évet kezdő cikknek mindig szólnia kell arról, mi van mögöttünk és mi lesz előttünk. Természetesen érdekes statisztikát is elrejtettünk a tervek között.

 

Az elmúlt év

     A Jazz.hu nem kis nehézségek árán jött létre, de hála annak a jó kis csapatnak, aki most a lap mögött áll, sikerült olyan minőséget létrehozni, ami - a nézettségi adatokból úgy tűnik - elnyerte olvasóink tetszését. A portál jelenleg támogatók nélkül működik, ezért alapítványi formában működtetjük. Ezúton is megköszönjük azoknak, akik adományoztak a Donably rendszeren keresztül, hogy a portál fennmaradhasson és magas nívójú írások jelenhessenek meg a lapon továbbra is (a reklámra kattintóknak is köszönet). Lehetőség van az alapítvány bankszámlájára is utalni: 10700770-73692180-51100005. További jó hír, hogy a működést biztosító alapítványnak videó-podcastok készítésére sikerült pályázatot nyernie a Hangfoglaló Programban.

     Mint minden új lapnak, így nekünk is ez az év arról szólt, hogy kitaláljuk, hogyan működjünk. Ez úgy érzem, jó irányba halad, így biztosítva van a portál működése a következő évekre is. Ebben a munkában nagy segítségemre volt Márton Attila, Somogyvári Péter, Iván Csaba, Halász Gyula, Pallai Péter.

Nélkülük a szakmai portál nem jöhetett volna létre!

Még egy kis visszaemlékezés

     Sajnos több számunkra nagyon kedves és fontos jazz-zenésztől is búcsúznunk kellett. Külföldiek közül Zbigniew Namyslowski februárban, Joey DeFrancesco augusztusban, Pharoah Sanders szeptemberben hagyott itt minket.
Magyarok közül nagyon fiatalon elhunyt a Budapest Jazz Orchestra trombitása, Ducsai Szabolcs, majd október legelején hatalmas veszteség érte a magyar jazztársadalmat, mindenki által becsült, tisztelt Szakcsi Lakatos Béla hagyta itt a földi életet.
Hagyma, azaz Kiss Zoltán, a közszeretetnek és tiszteletnek örvendő, a zenészeket segítő, koncertszervező, „road” és humorgyáros is drámai váratlansággal távozott.

     Hozzá kötődik az egyik legolvasottabb megemlékezés is, Somogyvári Péter tollából.
Interjúk közül Dresch Mihállyal folytatott beszélgetés érdekelte az olvasóinkat leginkább, de a Szabó Sándorral és Major Balázzsal készült interjú is sokakat vonzott. Az év elején pedig Oláh Krisztián interjúját olvasták a legtöbben.
Szerencsére a hazai jazzlemezlista is sokakat lekötött, remélhetőleg meg is hallgatták mind a 62 jazzalbumot (már készül a november óta megjelentek listája is).
Legolvasottabb koncertbeszámoló egy fiatal, nagyon tehetséges trombitáshoz kötődik, Márton Attila írt Tűzkő Salamon BJC-beli koncertjéről. Nem véletlen talán, hogy a Bartók konzi félévi vizsgájáról is szívesen olvastak. Vidéki koncertbeszámolók közül Nagykanizsa megverte Paloznakot, Halász Gyula beszámolója győzött.
Programajánlók közül legtöbben az ugyancsak Márton Attila által jegyzett Jan Garbarek Group feat. Trilok Gurtu az Erkelben című cikket olvasták el, valamint a Pankovits Nikolett koncertajánlót.

 

Múlt → jövő

     A múltnál azonban sokkal érdekesebb a jövő. Elsődleges tervünk, hogy növeljük a felkerülő tartalmak mennyiségét és minőségét, valamint több videós tartalom készítésére fordítsunk nagyobb energiákat, melyekben tehetséges fiatalokat karolunk fel és mutatunk be.

     Fontos eleme a közösségi felületeken való megjelenés, amiket lehet kedvelni, sőt YouTube csatornánkra a feliratkozás is lehetséges. Videókat kereshetik itt: https://www.youtube.com/@jazz-hu    •    Facebook: https://www.facebook.com/MagyarJazz/
Tervezzük a Twitteren való megjelenést is, és a sok feliratkozás miatt a hírlevél is útnak indul programajánlókkal, érdekességekkel. Terveink közt szerepel, hogy fesztiválokon és koncerteken felléptessünk olyan tehetségeket, akikről írtunk.

     Megpróbálunk ellátogatni több fesztiválra is - bár a támogatások híján ez nem olyan egyszerű - és beszámolni a vidéki helyszínek koncertjeiről is.

     Szerencsére ez az év már rengeteg fesztiválfellépést adott a jazz-zenészeknek, és egyre több klubban van rendszeresen jazz-zene. Remélhetőleg, ezt a fejlődést a mostani rezsiválság nem fogja megfékezni. Nem elég gyakran hangsúlyozzuk, milyen életbevágóan fontos a műfaj fennmaradása és további fejlődése szempontjából azoknak a jazzkluboknak a folyamatos működése, amik minden nap felléptetnek zenészeket. Köszönet érte!

     Nem akarom hosszúra nyújtani az évzáró cikket, ezért minden olvasónknak sokkal boldogabb, szerencsésebb, egészségesebb és még az ideinél is több jazz-zenei élménnyel gazdagabb új esztendőt kívánok, mint az idei.
Márton Attila örök érvényű mondata pedig álljon itt: Az élőzene varázsát semmi sem helyettesítheti!

     Holnap kiderül, kiket választottak a legjobbaknak különböző kategóriákban a magyar jazz szcénából a szerkesztőség tagjai és több mint 4000 szavazó (ami az idén is valószínűleg veri a világhírű Downbeat magazin voksolóinak számát).

 

Végszóként pedig felhívnám a döntéshozók figyelmét, hogy a Máté Péter-díjat majd minden jazz-zenész ellenzi, elutasítja. Nem a néhai Máté Péter érdemeit vitatják, csak életművének relevanciáját a jazz műfajához. Esetleg fontolják meg a névváltoztatást, és a mindenki által tisztelt és szeretett Kossuth-díjas Szakcsi Lakatos Béláról, a Nemzet Művészéről nevezzék el - legalább - a jazz-zenészeknek járó kitüntetést. Még nagyobb örömmel fogadnák a kitüntetettek! 

 

 

Fotó: Irk Réka

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005