fbpx

Interjúsorozat a magyar női hangszeres zenészek helyzetéről – 1. rész: Pozsár Eszter

2022. február 28.

Keveset beszélünk a női zenészek, jazz-zenészek, hangszeres jazz-zenészek helyzetéről Magyarországon. Máté J. György ’Készíts salátát’ című könyve jó kezdetnek és alapnak bizonyult, hogy körbenézzünk a hazai pályán is. Ha a hangszeres jazz-zenészekre gondolunk, igazán kevesen jutnak eszünkbe, de nem azért, mert rosszabbak lennének, mint férfi társaik, hanem mert olyan kevesen játszanak, lépnek fel a mindennapokban rendszeresen. A külföldi interjúk után, megpróbáljuk hazánkban is megkeresni az okokat, vajon miért mellőzöttek a nők ebben a kreatív szakmában, és van-e remény, hogy ez megváltozzon.

Hozzá kell tennem, hogy nekem is olyan szakmám van - alkalmazott grafika és programozás-, ahol 25 éve furcsán néztek az emberre, mikor kiderült, mit dolgozik, és állandóan a férfi főnökét keresték, mert nőként biztos nem tud megbirkózni egy ilyen szakmával, ám húsz év alatt ott erőteljes változás történt a nemek arányát tekintve. A jazzben ez még várat magára. Nem szeretnénk feminista kiáltványt lobogtatni, csak az a célunk, hogy gondolkozzon el mindenki, biztos nem lehetne több női zenész egy-egy kisebb, nagyobb zenekarban? Biztos nem tett senki olyat, amivel egy női zenész önbizalmát kicsit megingatta? Biztos nagy baj lenne, ha a női érzékenység, tehetség, kreativitás is belekerülne egy zenekar zenéjébe? Remélem, sokan fogják elmondani, miért vannak a pályán, miért nincsenek már a pályán, hogyan lehetne változtatni a nemek arányán a jazzben.

Elsőként a zenekarvezető, szaxofonos, fuvolista, Artisjus-díjas Pozsár Esztert kérdezem a magyar női hangszeres jazz-zenészek közül, mert mint zenekarvezető, tanár és aki hosszú évek óta meghatározó szerepet tölt be a hazai jazzéletben, valószínűleg nagyobb rálátással rendelkezik, ráadásul tudnia kell arról is, ha történt az évek alatt változás.

 

  • MagyarJazz: Először is gratulálok, hogy az olvasói szavazatok alapján a 3. lettél az év különleges hangszerese kategóriában, Borbély Mihály és Dresch Mihály mögött. És ahhoz is, hogy az év jazzalbuma kategóriában a második lett a Free Style Chamber Orchestra lemeze, amin fuvolázol. Ez lehet egy apró megerősítés abban, hogy jó helyen vagy, értékes, amit alkotsz?
  • Pozsár Eszter: Köszönöm szépen a gratulációt, nagy öröm ez számomra. Fontos a visszajelzés, és a kettős siker, hiszen a jelölés szakmai elismerés, a szavazatok pedig a közönségtől érkeztek. A tény, hogy Dresch Mihály és Borbély Mihály mögött ott lehetek, fantasztikus dolog. Az ő zenéjüket hallgatva nőttem fel, ők a példaképeim, itt a „mögött” egyáltalán nem számít, boldog vagyok, hogy egy lapon említenek velük és a többi nagyszerű zenésszel a listán. A Free Style Chamber Orchestrával végzett „munka” szintén nagyon fontos számomra, jól esik az elismerés.

 

  • MagyarJazz: A nők helyzetét más férfi központú foglalkozásoknál sem egyszerű, de a jazz-zenészek között tényleg alig található női hangszeres zenész. Miután hosszú évekre visszanyúló tapasztalatod van, ezért is kérdezlek először téged arról, mi lehet az oka, hogy gyerekként, majd középiskolásként is sokan tanulnak zenét, és elég sokan köteleződnek el a jazz mellett, aztán hirtelen eltűnnek a női zenészek a színpadról, és ez nemcsak a jazzt érinti, hanem a komolyzenei műfajt is?
  • Pozsár Eszter: Annyiban nem értek veled egyet, hogy szerintem nem sokan köteleződnek el a jazz mellett. Úgy látom egyre kevesebben. Inkább úgy fogalmaznék, hogy alig található női hangszeres jazz-zenész. A válasz igen nehéz, a probléma sokrétű. Részigazságokat tudnék mondani, de a megfejtést még én sem találtam meg. Az életforma, az, hogy a jazzt az elmúlt évtizedekben hol játszották hungaricumként, a tény, hogy Magyarországon 40 évig tiltott műfaj volt, a műfajt övező negatív sztereotípiák, a család melletti karrier nehézsége, a nők általános megítélése biztos mind közrejátszanak benne. A klasszikus zenéhez képest talán az lehet a különbség, hogy a klasszikus zenének nagyobb a társadalmi megbecsülése és sokkal több teret kap, mint a jazz, ez vonatkozik fellépési lehetőségekre és intézményesített, stabil álláslehetőségekre, lásd állandó büdzsével rendelkező zenekarok.

 

  • MagyarJazz: Mit gondolsz, az anyaság, a gyerekvállalás, a háztartás vezetése nem fér össze a zenéléssel? Ennek viszont ellentmond, hogy sok énekesnő megoldja ezt a helyzetet és a zenekarok sem tiltakoznak az esetleges nehézségek miatt.
  • Pozsár Eszter: Az anyaság, gyerekvállalás, a háztartás vezetése abszolút összeférhet a zenéléssel, de ugyanolyan nehéz, mint más foglalkozások esetében. Az elsővonalbeli zenélés, vagy bármilyen munka, folyamatos, áldozatos kemény munkát igényel és vannak események (zenész esetében koncert, turné), amik nem ad hoc lemondhatók és úgy kell rá készülni, mint egy sportolónak az olimpiára. Megfelelő háttér nélkül – család, és/vagy megfelelő anyagi forrás bébiszitterre stb. -, illetve a gyerek-szülő kapcsolatban oly fontos közösen töltött idő megrövidülése miatt rendkívül nehéz. A helyzet sokszor kényszeríthet válaszút elé bárkit: gyerek vagy karrier. Azt gondolom alapjáraton a nő a gyereket választja.

 

  • MagyarJazz: A kisebb és nagyobb zenekarok mellett a big bandek sem bővelkednek női jazz-zenészekben, még a vidéki big bandekben is csak néha, helyettesként tudnak zenélni. Ez egy nehéz feladat lehet a női zenészek számára, ezért nem kapnak meghívást szerinted?
  • Pozsár Eszter: A feladatot ugyanúgy el tudják végezni a nők is. Picit más a magyar és a külföldi gyakorlat. Itthon azért nem kapnak meghívást a nők, mert a big bandek nem akarnak női tagot (valószínűleg külföldön sem, csak ott előrébb tartanak az emancipációval). Itt említeném meg üdítő kivételként szeretett nagyzenekaromat a Free Style Chamber Orchestrát, ami ugyan nem big band, de nagyzenekar és élen jár a nemek arányának kiegyenlítettségében. Nagyon ide kívánkozik, hogy azért nem véletlen, hogy külföldön nagyzenekari próbajáték esetében függöny mögött játszanak, és minden nő tudja, hogy magassarkúban menni öngyilkosság, mert a magassarkú kopog, és elárulja, hogy nő játszik éppen, tehát csak edzőcipőben…

  • MagyarJazz: Te játszol fuvolán és szaxofonon is nagyon jól, tehát már különleges a helyzeted, mert kevesen játszanak mindkét hangszeren. Amikor a Zeneakadémia után vagy már közben próbáltál zenekart találni, volt, hogy falakba ütköztél, és pontosan lehetett tudni, hogy azért nem vesznek be maguk közé a zenekarba, mert nő vagy?
  • Pozsár Eszter: Nem próbáltam zenekart találni. Big bandbe eleve nem jelentkeztem, egyrészt a fent említett okok miatt, másrészt mert egyből kaptam jó tanári állásajánlatot. A big banden kívül más zenekar, ahova jelentkezni lehet, Magyarországon nincs. Minden más esetben a zenekar, azaz a zenekarvezető találja meg a tagokat. Azt, hogy hányan nem hívtak azért, mert nő vagyok, nem tudom. Viszont szerencsére voltak olyanok, aki megtaláltak női mivoltom ellenére.

 

  • MagyarJazz: Sok szakmád van: idegenvezető, tanár, terapeuta. Mindegyik foglalkozásban ennyire nehéz a nők helyzete, mint a zenész szakmában?
  • Pozsár Eszter: Egyik szakma sem könnyű nemtől függetlenül, de kétségtelen, hogy ezek közül az aktív női hangszeres jazz-zenész az egyetlen fehér holló.

  • MagyarJazz: Kevés jazz-zenész van, akinek a zenekarában női hangszeres zenész is van, direkt nem vonom be az énekesnőket, mert nekik sokkal könnyebb a helyzetük, mivel nem tudják őket pótolni férfival, és sok helyen kifejezetten énekesnőket várnak koncertekre. Talán csak Nagy János jut eszembe, aki rendszeresen női zenészekkel dolgozik együtt. Majd őt is megkérdezem a következőről: miben tud mást alkotni egy nő vagy gazdagítani egy jazz-zenekart?
  • Pozsár Eszter: Annyiban, amennyiben egy nő különbözik egy férfitól a fizikai erőt leszámítva. Nem hiszem, hogy mást tud alkotni, mint egy férfi, maximum máshogy. Amennyiben mást alkot, az az egyénisége miatt van, nem a női mivolta miatt. Vannak női energiák, van az ősi női princípium. Erről nagyon sokat írnak különböző filozófiai irányzatok, utána lehet nézni. A lényeg, hogy más és hogy az univerzum teljességéhez mindkettőre, női és férfi energiára is szükség van, tehát, ha egy nő is van a zenekarban, az egyensúly jobb, a kép színesebb lehet. Mindehhez hozzá kell tegyem, csak önmagában női zenésznek lenni nem elég, kell a megfelelő tudás, és személyiségében illőnek kell lennie az adott alkotó közösséghez, azaz a zenekarhoz. Jancsa válaszát epedve várom…

 

  • MagyarJazz: Szerinted az évek során valamit is változott a helyzet? Vagy ott tartunk a nők elfogadásában a zenei életben, mint 30 éve?
  • Pozsár Eszter: Azt gondolom, hogy lassú, de biztos változás ment végbe a nők számára pozitív irányba. A lányomék generációja, a mai 18-20 évesek, kimondottan genderérzékeny, és nem tartja mérvadónak a korábbi társadalmi beidegződéseket, ezért a nők megítélésében is egyértelmű náluk a szemléletbeli változás. Persze a magyar átlag itt is eltér a nemzetközitől, de a folyamat nézetem szerint megállíthatatlan.

  • MagyarJazz: Beszéltünk róla, hogy általában tematikus női jazz-zenei fesztiválokra hívnak főleg az együtteseddel, akik között vannak nők és férfiak is. Miért történhet ez így? Szerinted ettől függetlenül, azért szükség van ilyen rendezvényekre, ahol csak a női zenészek tudnak bemutatkozni mindenféle felállásban?
  • Pozsár Eszter: Szerencsére nem „csak” ilyenekre hívnak meg, de tény, hogy bizonyos esetekben csak ilyenkor gondoltak rám. Úgy hiszem, hogy ennek a nők jazzéletben történő általános megítéléséhez lehet köze. Én személy szerint ilyenkor örülök, és igyekszem megmutatni magam a színpadon. Nem vagyok harcos feminista, tanárként és szülőként is a példamutatás, láttatás és megtapasztalás erejében hiszek, beszéljen magáért az, amit csinálok. Persze nem árt, ha kapok rá lehetőséget. Ugyanakkor mindig ott van a másik oldal, hogy egy igen vékony réteghez tartozó műfajt képviselek a jazzen belül is, ennek a fajta zenének amúgy is nagyon kicsi a tere, genderfüggetlenül nézve is nehéz szóhoz jutni. Van, aki egyáltalán nem kap lehetőséget, így nekem adott esetben jól jön a női tematika. A kimondottan nőket hangsúlyozó rendezvényekre annyira van szükség szerintem, mint egy nőnapra vagy női témával foglalkozó konferenciákra. Jó, hogy van, jó és nagyon fontos, hogy időnként felhívjuk a figyelmet a nőkre. Nőnek lenni jó, időnkét jó fókuszba kerülni, ünnepelni. Fontos, hogy milyen rangja, súlya van a rendezvénynek és minek nevezzük, mire és hogyan hívja fel a figyelmet! Viszont ha túlerőltetjük, kontraproduktív lehet. Hasonló érzést kelthet – bennem legalább is – mint a faji megkülönböztetés. Hadd vessek fel egy ötletet: csináljunk férfi fesztivált! – gondolkodjon el ezen mindenki, mi volt az első gondolata ezzel kapcsolatban…

 

  • MagyarJazz: Volt már konfliktusod abból, hogy zenekarvezetőként nő vagy? Érezted, hogy másképp beszélnek veled szervezők, menedzserek, mint akár a zenekarod férfi tagjaival, és változott ez az évek alatt? Figyelembe veszik a kéréseidet?
  • Pozsár Eszter: A válasz: nem jellemző. A zenekarom férfi tagjait én választottam és több évtizedes pályám során egyikük sem éreztette velem negatív értelemben, hogy nő vagyok, kivétel nélkül mindegyiküktől csak támogatást és értékes közös munkát kaptam. Menedzserrel sajnos én még nem találkoztam itthon a jazz világában, kérlek mutass be egynek, hadd alázzon, mit bánom én, csak legyen! Szervezők esetében sem éreztem - nyíltan – ilyet, előttem a fiúkkal sem beszéltek másképp, mint velem. Amennyiben esetlegesen „nőgyűlölő” a szervező, kimerül a dolog az elutasításban, amiről pedig nem derül ki miért történt. Mindamellet az évek során – nem feltétlen a szervezők, hanem az élet sodrása miatt - kialakult bennem egyfajta attitűd, ami miatt ilyen helyzetekben legkésőbb a második percben lejön, hogy nem lesz jó, ha beszólnak. Fizikai erőm nincs, de skorpió az aszcendensem. Itt jegyzem meg, hogy a megkülönböztetés – ha van – általában burkolt formában történik, például: egy zömmel férfiakból álló session munka esetében - „Szia, nahát még nem is találkoztunk, te hogy kerültél ide, kinek is a barátnője vagy? ” Amúgy vajon létezik kimutatás fesztiválszervezőkről? Szerintem sokkal több a nő, mint a férfi!

  • MagyarJazz: Ha mondjuk olyan kérdés kerül elő, ami a szakmára vonatkozik vagy tudományos, akkor volt olyan, hogy éreztették veled, hogy nem vagy elég kompetens?
  • Pozsár Eszter: A szakmai kérdés igen tág, amikor nagy ritkán ilyenre került sor, jogos volt, a női mivoltomhoz nem volt semmi köze. Igyekszem tanulni és nem vékony jégre futni. Tudományos kérdésekben pedig abszolút elismerés övez, sok esetben kérnek anyagot tőlem copy-paste irányultsággal, szakdolgozatokkal kapcsolatban havonta keres meg valaki, és hospitálni is rendszeresen járnak hozzám.

 

  • MagyarJazz: Az évek során biztos volt sok női zenész ismerősöd, akikkel együtt dolgoztál vagy csak beszélgetettek? Róluk mit tudsz, miért nem folytatták a zenei pályájukat (itt nem a tanításra gondolok, hanem a zenekarira)?
  • Pozsár Eszter: Egyrészt több zenész barátnőm van, aki derekasan megállta a helyét, aki nem, annak más dolgok fontosabbá váltak az életben.

  • MagyarJazz: Szerinted mi lenne az ideális a női szerep kapcsán egy zenekarban? Mi az, ami elősegíthetné a nők könnyebb és jobban megbecsült helyzetét a jazz-zenészek között?
  • Pozsár Eszter: Erre egy szóval tudok válaszolni. Előítéletmentesség.

  • MagyarJazz: Feltennék még egy kérdést, ami végképp csak a női zenészeket érinti, és erről tényleg nem illik nyilvánosság előtt beszélni. Máté J. György könyvében így hangzik el: "Jenna Bailey tanulmánya hangsúlyozza: a nőkkel szemben kettős elvárás van a jazzben: játsszanak úgy, mint egy férfi, és még szépek is legyenek." Így van?
  • Pozsár Eszter: Ismét csak azt tudom mondani, hogy ez nem jazz specifikus jelenség. Ilyen társadalomban élünk. Amikor valaki színpadra áll, onnantól fogva kiteszi magát a legkülönfélébb kritikáknak, kb. mindennek, de még csak színpadra sem kell állni ehhez, elég csak menni az utcán. A legegyszerűbb – és legprimitívebb – dolog valakinek a külsejét kritizálni, mert az adott. Főleg nőknél, mert ugye a férfinak elég, ha egy fokkal szebb, mint az ördög… A kritika elviselése szerintem része az előadóművész „szakmának”. Nekem személy szerint ezzel volt a legkevesebb bajom, mármint a külsőmet tekintve. A magam ízlése szerint öltözök, készítem fel magam egy koncertre, és aláírom, hogy valahol szórakoztató műfajt űzök és az emberek nem csak hallgatnak, de néznek is, tehát nem úgy állok színpadra, mint amikor takarítok. A filozófiám az, hogy aki kritizál, jöjjön fel a színpadra, nézzen ki jobban, de legfőképpen csinálja jobban azt, amit én, akkor esetleg meghallgatom, mit gondol rólam. Egyébként meg mindenki azt gondol és mond, amit akar, attól én még nyugodtan teszem a dolgom, ami az, hogy magamat adjam mindenestől. Egyébként fel lehet állni és haza lehet menni. A férfiakkal való összehasonlítás valós tény. Nehéz ügy, mert a férfiak alapvetően kompetitívek, ez van a génjeikben, és erre kondicionálja őket a társadalom, a nők esetében nevelésük során is hangsúlyt kap az empátia, az odafigyelés, önfeláldozás, az alkalmazkodóképesség. Nekem is gondot okozott a zenéhez való „kijátszom a szemét”, „elvágom a száját” hozzáállás, sosem tudtam azonosulni vele, számomra a zene egész másról szól. „This is a man’s world”… ahogy a híres dal mondja, de ne felejtsük a következő sorát, amit nem véletlenül sokkal ritkábban idéznek „but it wouldn't be nothing, nothing without a woman or a girl”…

 

  • MagyarJazz: Hol és mikor lépsz fel legközelebb?
  • Pozsár Eszter: Március elsején az Opus Jazz Klubban, saját zenekarommal a Contempóval, amiben két fantasztikus úriemberrel zenélek.
    Szervezés alatt áll a Magyar Jazz Ünnepén való fellépésem április 9-én, a cikk szempontjából igen aktuális „women in jazz” tematikájú program keretében, amit nagyon örvendetesnek tartok.
    Május elején pedig egy fantasztikus dolog fog remélhetőleg megvalósulni, bemutatásra kerül a jazz-fuvola szvitem a Budapest Jazz Clubban a Free Style Chamber Orchestrával. Minden, amit az elmúlt évtizedekben megtanultam az improvizatív fuvolázásról, az benne lesz! Remélhetőleg még a tavasszal Portugáliába megyünk a triómmal. Szóval gyakorlatilag szép lassan kiszorítom a férfiakat a pályáról wink!

 

Fotó: Irk Réka

 

 

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005