Ezt a központi, izgalmas kérdést tette fel Karap Zoltán filozófus, zenész a Jazztanulmányi Kutatócsoport idei harmadik vitaestjén, melyet itt teszünk közzé hangfelvétel formájában. A jazzhallgatás népszerűsítésében a Jazztanulmányi Kutatócsoportnak is szerepe lehet, akár provokatív kijelentések felvetésével, elemzésével, mondja Karap, aki mindkét szempontból, mint koncertező muzsikus és mint a témából doktorált filozófus megvizsgálja Theodor Adorno szövegeit. Rávilágít a következő kérdésekre is: Győztesek vagy vesztesek zenéje? Van-e ma a jazznek erotikus jelentés-rétege? Miben tévedett a jazzbarátnak kevéssé mondható társadalomtudós?
Készült néhány emlékezetes film még az elmúlt század vége felé, amit a jazz miatt érdemes megnézni. A „Mo’ Better Blues” például pont ilyen. 90-ben készült, nem a jazz-biopic vonalba illeszkedik, de valódi jazzmozi. Spike Lee jegyzi a forgatót és a rendezést is, sőt amolyan fekete Woody Allenként az egyik fontos karaktert is ő játssza a filmben.
A 2015-ben alapított Jazztanulmányi Kutatócsoport 2021-ben folytatja a klasszikus önképzőköri formában műhelyvitáit. Az első alkalom január közepén volt. A műhelyvita sorozat eszmei kiindulópontja és az első alkalom témája a kanonizáció fogalomköre a jazzel kapcsolatban. Erről kiváló összefoglalás olvasható Máté J. György: Készíts salátát (Jazz, történet, kritika) című könyvében, ami a Gramofon könyvek kiadásában jelent meg 2020-ban, közelebbről a Kánonok, jazztörténetek, mítoszok című esszében. A kötet néhány példánya még megrendelhető a kiadóban (www.gramofon.hu).
Aki már látta a filmet, tudja, a cím egy szójáték, Aretha Franklint elkísérte egész életében a gyerekkorában ráragadt becenév. Aki már látta a filmet, azt is tudja, hogy nem szabad 145 perces filmet csinálni egy csodálni való istenáldotta tehetségről sem. Mert egyszerűen nem praktikus. Liesl Tommy debütáló rendezőként túl nagy fába vágja a fejszéjét, amikor Aretha Fraklin egész életét el akarta mesélni a mozijában.
1969 pop- vagy rocktörténeti mérföldköve a legendás woodstocki fesztivál volt, ami az Isten szabad ege alatt több mint 400.000 embert vonzott, javarészt fehéreket, mint ahogy az előadók túlnyomó többsége is az volt, Richie Havens és Jimi Hendrix kivételével. A fesztiválról készült film az év ötödik legnézettebb filmje volt és akkori áron 50 millió dollárt hozott. Viszont ha az ember bárkit megkérdezett volna Európában, vagy akár New Yorkon kívül Amerikában, hogy hallott-e az ugyanabban az évben megrendezett 3-ik harlemi kulturális fesztiválról, a válasz minden bizonnyal nemleges lett volna.
A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve) a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna. A zenei illusztrációkat a youtube-ról válogattam, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek. Általában ezek a darabok a Spotify-on is fellelhetők, ha csak nem jelzem az ellenkezőjét.
A Csillagvizsgáló sorozatban tehetséges egyetemista, konzis jazz-zenésznek tanuló diákok, vagy már végzett fiatal, kiemelkedően tehetséges jazz-zenészek kapnak lehetőséget bemutatkozásra.
Három héttel ezelőtt, július 1-én került a magyar mozikba (Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházba) a Frank Zappa (1940-1993) életét és munkásságát bemutató új portréfilm, Alex Winter színész/rendező alkotása. Winter bizonyára maga is tudta, hogy a lehetetlenre vállalkozik: másfél-két óra alatt képtelenség bemutatni egy ilyen szerteágazó, óriási életművet, ráadásul úgy, hogy – ez nyilvánvaló a képsorokból – a rendező feltett szándéka, hogy Zappát, az embert is közelebb hozza a nézőkhöz.
Negyedévente kerül megrendezésre a Harmónia Jazzműhely Alapítvány szervezésében a Jazz Csillagvizsgáló. A csillagokat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárai ajánlják.
A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve) a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna. A zenei illusztrációkat a youtube-ról válogattam, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek. Általában ezek a darabok a Spotify-on is fellelhetők, ha csak nem jelzem az ellenkezőjét.
Egy kicsit messzebbről kezdeném ezt a centenáriumi megemlékezést. Amerikában a nyugat-pennsylvaniai Pittsburgh az egyik legnagyobb magyar várossá nőtte ki magát a 19. század végére, ahol külön emigráns negyedet alkottak bevándorló hazánkfiai olyannyira, hogy az egyik városrészt „Little Hungary”-nek hívták.
Ebben a részben kevéssé ismert zenészek olyan lemezét mutatom be, amely igen nagy, máig is tartó hatással volt a jazz fejlődésére. Ugyanis, bár az afro-cuban muzsika nagyon széles körben megtalálható a mai jazzben és a legnagyobbak is gyakran tűznek műsorukra afro-cuban eredetű kompozíciókat, azok a zenészek, akiknek nevéhez kapcsolható e zenének az észak-amerikai kontinensen történő megjelenése és elterjedése, nem nagyon szerepelnek a jazz történelmének aranylapjain. A most bemutatásra kerülő zenei anyagot a kubai származású ütőhangszeres zenekarvezető, Machito neve jelzi. A lemez címe: Kenya, és a Roulette /EMI kiadó gondozásában jelent meg. Az eredeti bakelitlemezt 1957-ben adták ki, a zenei anyagot 1997-ben vágták CD-re.
Nem vitás, hogy az ember olyan lény, aki érthetően nem felejti el életében az első élményeket, tárgyakat stb. (nem is beszélve az első szerelemről). Természetesen így vagyok magam is, és a jazznél maradva az első igazi jazzkoncertet élőben, az első saját amerikai jazzlemezt, az első nyugati fellépőket, az első jazzfesztivált, az első jazz szakkönyvet, folyóiratot stb. álmomból felébresztve is azonnal megnevezem.
A „Floyd-ügy”-et, vagy nyersebben fogalmazva: a „Derek Chauvin-gyilkosság”-ot követő, 2020. május 26-án kezdődő, a rendőri brutalitás és a rasszizmus ellen tiltakozó megmozdulások Minneapolisban és az Egyesült Államok más városaiban ismét – ki tudja, hányadszor – reflektorfénybe állították a sok évtizedes afro-amerikai polgárjogi küzdelmek fő kérdéseit.