Talán nem véletlen, hogy a középgenerációhoz tartozó dobos elsőként hangszere generációját mutatta be „JAZZ DOBOSOK KOVÁCS GYULÁTÓL NAPJAINKIG” címen, de ennyi részrehajlás igazán megbocsátható, főleg, ha a nyitányon olyan muzsikusokkal sikerült a múltat és a jelent felidézni, mint Kőszegi Imre, Bágyi Balázs és Szabó Dániel Ferenc. Bordás József az est házigazdájaként rövid nyitóbeszédében elmondta, hogy ebben a most indult sorozatban a mester, a mesterré vált tanítvány és a mesterré vált tanítvány tanítványa bemutatása mellett, emléket állít hazánk olyan kiemelkedő jazz-művészeinek is, akik már az égi zenekarban játszanak. Az 1927-ben született és 1992-ben meghalt Mr. Dob, azaz Kovács Gyula korának legismertebb, legvirtuózabb, külföldi szakemberek szerint „Newport-képes” jazzdobosát az 1977-ben, Miskolcon született Bordás csak hírből ismerte, de felvételekről hallva játékát, élete egyik teljesíthetetlen vágyaként szeretett volna egyszer együtt dobolni vele. Álma a technika segítségével megvalósulhatott. A BJC-ben adottak voltak a feltételek, a kivetítőn megjelenő archív felvételen Kovács Gyula frenetikus dobszólóját újra élvezhettük, amely közben a megfelelő pillanatban megszakítva a bejátszást, Bordás élőben válaszolt a ritmusképletre, majd a végén az egykor hatalmas népszerűségnek örvendő dobpárbajokat felidézve együtt dobolt a virtuálisan megidézett legendával.

Az „emberarcot” felmutatni kívánó szocializmusban újra életre keltek a világháború előtt nagy népszerűségnek örvendő dobpárbajok, és ahogy Kovács Gyula anno Turi Gábornak elmesélte, „Vilike, Imike és jó­maga” részvételével. Ebből a legendás kétgenerációs dob triumvirátusból sajnos már „Vilike” sem él, aki egyébként Bordás József mestere volt. Jávori Vilmos (1945 – 2007) a Kovács Gyulát követő új dobos nemzedék legjelentősebbje lett Pecek Lakatos Gézával, és a Kovács Gyula által „Imikeként” emlegetett, a magyar jazz nagy generációjának egyik kiemelkedő muzsikusává vált, 1944-ben született Liszt Ferenc-díjas Kőszegi Imrével.

„Imike” ugyan nem volt Kovács Gyula tanítványa, de a sorozat első vendégeként felidézte, sokat köszönhet Kovács Gyulának, akinek egy koncertjére először szülei vitték el, és ezen a koncerten a felső sorokból rálátva a dobos ütésmódjára kapott végső késztetést az ütős hangszerek iránt. Később szoros barátság alakult ki közöttük, és a történeteknek csak az időkeret szabott gátat, mert Imre akár egy hétig tudott volna mesélni elszórakoztatva a közönséget. Kőszegi Imre tanítványa, Bágyi Balázs következett, aki életműve elismeréseként a mesterével ellentétben már csak a Liszt-díjjal azonos előnyökkel járó Máté Péter-díjban részesülhet, ha a korifeusok majd arra érdemesnek tartják. Balázs bevallotta, a doboláson kívül Kőszegi Imre üzleti érzékét is igyekezett elsajátítani, amit zenekarvezetőként turnéi megszervezésében fel is használt. Ennél fontosabb viszont, hogy a játék örömét is egykori tanárához hasonlóan élvezi, és ezt rögtön egy elnöki dobtalálkozóval bizonyította is. Balázs ugyanis a Magyar Jazz Szövetség jelenlegi elnöke, amely testületnek 2002 és 2008 között Kőszegi Imre is elnöke volt. Végül Bágyi Balázs tanítványa, a legfiatalabb generációt képviselő Szabó Dániel Ferenc került sorra. A fiatal dobos koránál fogva is kevesebb elmesélésre alkalmas történetet élhetett meg, mint idősebb társai. Eddigi pályafutásának főbb momentumait korosztályának SMS nyelvén azért elmondta, de szemlátomást a dobok megszólaltatása közepette jobban érezte magát, és ez a jó érzés a nézőtérre is kisugárzott zenéjét hallgatva. A zene természetesen a történetek, emlékezések között az est folyamán mindig fontos tényező maradt, a főszereplő dobosokat ezúttal Pecze Balázs (trombita), Balogh Zoltán (zongora), Oláh Péter (bőgő) „kísérte”.

A jó hangulatú, sikeres dobos nyitány után, februárban az énekesek három generációját képviselő Berki Tamás, Pocsai Kriszta, és Pardi Hanna mutatkozhatott be. A házigazda és a beszélgetések moderátora Bordás József a zenei kíséretben is aktívan részt vett, Balogh Zoltán játszott zongorán és Horváth Pluto József basszusgitározott. Sajnos erről az estéről nem készült beszámoló.

Márciusban a gitárosok kerültek sorra. A koncepció maradt, a legidősebb generációt László Attila képviselte, a középsőt tanítványa, Gyémánt Bálint, és a fiatalt az ő tanítványa, Cseh Péter. Bár Kőszegi történeteit nehéz fölülmúlni, de ezen az estén is sok érdekes, olykor tanulságos dolog hangzott el, és ami a lényeg, újabb három kiváló muzsikus került testközelbe a közönséggel. A beszélgetések során a dobosokhoz hasonlóan, a gitárosoknál is a legidősebb, László Attila vitte a prímet, és a jóval kevesebbet megélt legfiatalabb, Cseh Péter volt a legszűkszavúbb. Mindhárman játszottak szólóban is, mester-tanítvány párban is, László Attila Gyémánt Bálinttal, illetve Gyémánt Bálint és Cseh Péterrel. Végül mindhárman egyszerre álltak színpadra, és a közönség nagy örömére létrejött gitárpárbajjal búcsúztak. A közreműködő zenekarban Bordás József dobolt, Lattmann Béla basszusgitározott, és Balogh Zoltán ült a billentyűknél.

Áprilisban a trombitások generációjából Fekete-Kovács Kornél, Koós-Hutás Áron és Bille Gergő kapott meghívót. Sajnos az idősebb generációt Tomsits Rudolf (1946 – 2003) nem képviselhette, így a középgenerációhoz tartozó Fekete-Kovács Kornél lett a rangidős. A közreműködő zenekarban szokás szerint Balogh Zoltán, Bordás József, Horváth Plutó József alkotta Finucci tengely játszott.

Májusban a bőgősök kerültek sorra. Berkes Balázs, Csuhaj Barna Tibor és Dénes Ábel képviselte a három korosztályt. Bordás József az aktív jazz zenészek korelnökével, az 1937-ben született Berkes Balázzsal kezdte a beszélgetést. Gonda János hősies és kitartó szervezőmunkájának, az elvtársakat meggyőző képességének köszönhetően létrejött Bartók konzi első bőgő tanáraként neki kellett a tananyagtól kezdve, a tantervig, a tanmenetig mindent megteremteni, ahogy az összes társának is, akik először elkezdtek jazzt tanítani Magyarországon. Mint elmondta, ahhoz, hogy az ember tanítani merészeljen, hogy fölvállaljon egy ilyen nehéz szerepet, először saját magát kellett valahogy megtanítania. Csuhaj Barna Tibor már a Berkes Balázs összeállította tananyagból tanulhatott, és adhatta át tudását Dénes Ábelnek. Természetesen szóba került a Dália korszak is, ez a tiltott zene tulajdonképpen fokozatosan jutott el oda, hogy nagyjából az egyetemi korú fiatalság nyomására ’62-ben megnyitották a klubot, a KISZ égisze alatt. A közönségigény hozta meg, ez egy nagy áttörés volt, attól kezdve már hivatalosan lehetett jazzt játszani. A beszélgetéseket a téma és szereplőváltások előtt zenével kötötték össze, a bevált recept szerint játszottak szólóban, párban és végül mindhárman a zenekarral, amelyben most a gitáros Balogh Roland is helyet kapott ikertestvére Balogh Zoltán, és a házigazda Bordás József mellett.

Hosszú szünet után végre tavaly októberben jelentkezett új fejezettel a sorozat, a szaxofonosok következetek volna, de betegség miatt ez a generációs összejövetel elmaradt. Pótlására a közben újból bevezetett korlátozó intézkedések miatt eddig nem volt lehetőség.

Most viszont már örömmel jelenthetem, hogy az Ungár István, Borbély Mihály, Bacsó Kristóf és Oláh Kálmán Jr. négyes találkozója hamarosan mégiscsak létrejön! A Jazz-Generációk előadássorozat idén folytatódik, igaz, egyelőre online élő közvetítésben. Először január 16-án, szombaton este a basszusgitárosok generációját, Lattmann Bélát, Horváth Plútó Józsefet és Gudics Martint láthatjuk, majd február 13-án a hegedű virtuózait talán már a helyszínen is csodálhatjuk. A további havi menetrendben Bordás József tervezi az elmaradt szaxofonos est bepótlását, majd a harsonás generáció is bemutatásra kerül. Ehhez kívánunk a Jazz Szövetség alelnökének, a sorozat művészeti vezetőjének sok sikert!

Egyelőre január 16-án, szombaton találkozzunk a képernyő előtt, aztán majd kiderül mi lesz a közeljövőben.

Fotó: Somogyvári Péter, Irk Réka