fbpx

Magyar jazzlemez lista – 2025 - harmadév

2025. április 18.

Nem könnyű megtalálni a hazai jazzélet szereplőinek lemezeit. A Jazz.hu megpróbálja összegyűjteni az egyik legnagyobb zenemegosztón megtalálható összes olyan jazzlemezt, amiben legalább egy magyar közreműködő szerepel 2024. november 15. és 2025 novembere között.
Egy hónap múlva indul a közönségszavazás, így aki nincs rajta a listán, szóljon, hogy minél többen tudjanak a lemezére szavazni. A 45 percnél rövidebb hanganyaggal rendelkező lemezeket nem listázzuk. 

Magyar Jazzlemez lista - 2025

A Spotify-listánkon meg is hallgatható az összes ebben az időszakban született jazzalbum, melyről tudomásunk van. Azért választottuk ezt zenemegosztót, mert ez bárki számára elérhető, habár ajánljuk a többit is, mert azokon jóval nagyobb bevételt realizálhatnak az előadók.

Sajnos a Mahasztól és az Artisjustól is azt az információt kaptuk, hogy nem tudják, milyen lemezek jelentek meg Magyarországon, nincs kimutatásuk. Várjuk a jazz-zenészek leveleit is, akik esetleg kimaradtak a listából, pedig a megosztó oldalon szerepel a lemezük. Akik ajánlót szeretnének, de már csak online jelent meg a lemezük, tőlük kérünk másolt fizikai példányt.

A lemezlistát és a Spotify listát egész évben bővítjük. Már 15 lemez jelent meg november óta, ez összesen 11 órányi lemezhallgatást jelent, és a listát bővítjük. 

 

  1. Balázs Elemér Group: Flying in Music
    Balázs Elemér – dob, Molnár Enikő – ének, Varga Dávid – ének, Balázs József – zongora, Komjáti Áron – gitár, Pecek  Lakatos Krisztián – bőgő, Czibere József – ütőhangszerek, Zana Zoltán - szaxofon
  2. Budapest Jazz Orchestra: Storytelling Night: The Music of Daniel Mester
  3. Daveform Quintet: Arrival
    Dávid Szegő - drums, composer, Dániel Varga - saxophone, Gábor Subicz - trumpet, Krisztián Oláh - piano, Ernő Hock - double bass
  4. Horváth Tojás Gábor: Multiverse
    Horváth Tojás Gábor - zongora, Gálfi Attila - dob, Horváth Balázs - bőgő
  5. Gábor Juhász Trio feat. Aurél Holló: Stories From The West Side
    Aurél Holló – vibrafon, marimba, Gábor Juhász – gitár, Zoltán Kovács – nagybőgő, György Jeszenszky – dobok
  6. Gerlóczy Zsigmond – Aim At Nothing
    Gerlóczy Zsigmond- zongora
  7. Harcsa Veronika/Razvaljajeva Anasztázia/Bolcsó Bálint – Schubert Now!
  8. Márton Juhász: Metropolis
    Juhász Márton – dob, Charley Rose – szaxofon, Fabio Gouvea – gitár, Lorenzo Vitolo – Fender Rhodes, Jérémie Krüttli - basszusgitár
  9. Koncz Kriszta Group: Travel in Time
    Koncz Kriszta - ének, Szelevényi Vito - trombita, Osvalda Tibor - szaxofon, Virág Benedek - gitár, Friderikusz Péter - cselló, Kapolcsi-Szabó Levente - zongora, Fender Rhodes, Gyányi Tamás - nagybőgő, basszusgitár, Majsai Roland - dob
  10. Kovász: Fermentum
    Kováts Gergő - fúvós hangszerek, Pozsár Máté - billentyűs hangszerek, Dénes Ábel - bőgő, gardon, Gyárfás Attila - dob, gardon
  11. MASH – Naked 7
    Dés András – ütőhangszerek, Mahan Mirarab – gitár, effektek, Vincent Pongrácz – klarinét
  12. New Fossils - Ecosphere
    Szabó Dániel Ferenc – dob, Gyányi Marcell – nagybőgő, ifj. Tóth István – gitár, Ocsovay Damján – zongora, Varga Dániel - szaxofon, vendég: Fekete-Kovács Kornél
  13. Pozsár Eszter - Free Style Chamber Orchestra: Suite in Minor for Jazz-flute and Orchestra
  14. Róbert Szili - On My Strings
    Szili Róbert - gitár
  15. Tzumo Olah – Gypsy Dreams
    Tzumo Árpád Oláh - piano, moog, synths, precussions, Krisztián Pecek Lakatos - upright bass, Aron Hodek - bass, Ferenc Németh - drums, percussions, Ricardo Fernandez Del Moral - voice, Gabriella Szabó - vocals, Chris Potter - sax, Dayna Stephens - sax, Kristóf Bacsó - sax, Eszter Pozsár - flutes, bansuri, József Czibere - congas, bongo, percusions, claps, Elemér Duka - cello, Violins: György Lakatos, Róbert Zsigmond, Ákos Bese, Viola: Ákos Bese, Cello: Elemér Duka, Károly Horváth

 

 

Fotó:  Irk Réka

  

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
20
27
28
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005