A Haitiról származó apától és francia anyától a floridai Miamiban született kislány a francia háttér okán (Haiti is a frankofon világ része, mi több ez lett az első fekete köztársaság még a napóleoni időkben), Franciaországban, a patinás Aix-en-Provence-ban járt konzervatóriumba, ahol klasszikus (főként barokk) éneket tanult, de óhatatlanul megismerkedett a jazz- és blues-világgal is. (Annyira, hogy párizsi jazzklubokban is énekelt.)  Amerikába történt visszatérése után huszonhárom évesen fölényesen nyerte meg a Thelonious Monk énekversenyt, amely szédületes karriert indított el számára. Minden lemezét Grammy-re jelölték és második albumától kezdve meg is kapta őket.
Jómagam már 2013-ban megismertem Womanchild c. bemutatkozó albumát, valamint két lemezének ajánlóját publikáltuk honlapunkon: a Ghost Song-ról 2022. május 26-án, a Mélusine-ről pedig éppen egy évvel később, 2023. május 20-án jelent meg írásom.

Különleges érdekesség vele kapcsolatban, hogy vonzódása és kifejezett adottsága a képzőművészetek irányában olyan erős, hogy nemcsak saját albumainak dizánját készíti ő maga, de például még Melissa Aldana (ismert chilei szaxofonos hölgy) Blue Note lemezének borítóját is ő kreálta. Korábbi lemezei és az itt tárgyalandó album is kissé meghökkentő „körítést” kapott: a bizarr rajzok mellett a dalok szövegét is Cécile kézírásában olvashatjuk

De, ami talán még lényegesebb: a remek vokalista egyben tehetséges komponista is. Korábbi lemezein is számos saját szerzeménye hangzott el, ezúttal pedig kifejezetten „szerzői lemezről” beszélhetünk, mivel a tizenhárom dalból mindössze egy a „hozott anyag”. A repertoár igen változatos, mégpedig akár az interpretációt, akár pedig az elhangzó dalok karakterét vizsgájuk is. A kísérőfüzetben minden szám előadóit precízen feltüntetik, így nem lenne értelme kigyűjteni, hogy a számunkra ismeretlen muzsikusok közül melyik dalban ki is működik közre. Stabil „pont” a fekete zongorista Sullivan Fortner, aki tíz számban játszik főleg szintetizátoron és más billentyűs hangszereken, egy számban akusztikus zongorán és orgonán is, sőt olykor vokálozik is. (Vele duózott az énekesnő 2019-ben a Müpában.) Az egyes dalokat igen változatos felállásban interpretálják. Pl. a Thank You-t Cécile adja elő saját szintetizátor-kíséretével, de van olyan szám (Brick House), ami vokális duó (Cécile és Fortner) vagy az énekesnőt mindössze két perkás kíséri (a címadó Oh Snap-ben). Nagyon érdekes dalcsokor magvas mondanivalókkal. Megint csak azt tudom szajkózni, hogy a mai vokális albumok már nem a jó öreg sztenderdek szövegeihez hasonló versikék, amelyeket vagy érti az angolul nem tudó közönség vagy (többnyire) nem, de nem is fontos. Az új dalok szövegének megértése igencsak ajánlatos, nem véletlenül közli a legtöbb kiadó a kísérőfüzetekben (mint ennél az albumnál is).

A kiváló énekesnő immáron harmadszor lesz a Müpa vendége. 2016 márciusában be kellett érnie a Fesztivál Színházzal, pedig a már akkor is világhírű énekesnőt egy all-star trió kísérte. (Renée Rosnes, Rodney Whitaker, Lewis Nash). Három évvel később már „megkockáztatták” a nagytermet, amikor is az azóta is hűséges társával a zongorista, Sullivan Fortnerrel duózott... (Csak tudnám, hogy miért nem fordítva, hiszen – miközben a művészetet nem méterre és darabszámra mérik – egy kvartett mégis csak „ütősebb” mint egy duó...) Nos ezúttal november 28-án már ismét „kiérdemli” a Bartók Béláról elnevezett Nemzeti Hangversenytermet.

CÉCILE  MCLORIN  SALVANT:   OH  SNAP    Nonesuch/Magneoton

1. I Am A Volcano
2. Anything But Now
3. Take This Stone
4. What Does Blue Mean To You?
5. Brick House (William Atwell King–Ronald Lapread–Thomas McClary–Walter Lee Orange –Lionel  Richie–Milan Williams) 
6. Oh Snap
7. Second Guessing
8. Expanse
9. Eureka
10. Thank You
11. A Little Bit More
12. Nun
13. A Frog Jumps In 

Minden szám Cécile McLorin Salvant szerzeménye, kivéve 5.)