fbpx

A nagy elődök - 1. rész

2019. április 12.

Ebben a sorozatban rövid, remélhetően közérthető jegyzetek és zenei illusztrációk segítségével – a teljesség igénye nélkül -  elevenítem fel azon zenészek munkásságát, akik a 19. század végétől az 1970-es évekig formálták, alakították a jazz műfaját. Helyet adok azoknak is, akik nem szereztek maguknak világhírt, noha megérdemelték volna. A zenei illusztrációkat a youtube-ról válogattam, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek. Általában ezek a darabok a Spotify-on is fellelhetők, ha csak nem jelzem az ellenkezőjét.

– ZONGORISTÁK I. (a kezdetektől az 1920-as évek végéig)

 

1) SCOTT JOPLIN Maple Leaf Rag

Louis Armstrong feltűnéséig a zongora volt jóformán az egyetlen igazi szóló hangszer a műfajban, melynek kialakulását nagymértékben befolyásolta a ragtime és a blues.

A ragtime (mely elnevezés valószínűleg a “ragged time”, azaz szaggatott ritmus rövidítése) egy szinkópával teli tánczene, amelyet eleinte zongorán adtak elő. A rag darabokban a zongorista bal kézzel folyamatos, állandó ritmust, jobb kézzel izgatott, változatos, szinkópával gazdagított melódiát játszott. Ez a stílus nemigen hagyott helyet a rögtönzésre.
A ragtimemuzsika kiemelkedő és stílusteremtő zenésze az afrikai-amerikai Scott Joplin volt. Őt tekinti az utókor a ragtime királyának.
Az első nagy sikert Scott Joplin Maple Leaf Rag című kompozíciója aratta, amelyre a jogokat a szerző már 1899-ben levédte. Ebből milliónyi zongorahengert adtak el a forgalmazók.

 

 

2) EUBIE BLAKE Charleston Rag (1917)

 A ragtime másik, talán Scott Joplinénál valamivel modernebb stílust kultiváló mestere, Eubie Blake azt terjesztette, hogy leghíresebb darabját, a „Charleston Rag”-et ő is az előző évszázad utolsó évében szerezte, de kottán először 1915-ben jelent meg ez a kompozíció és csak két évvel később játszotta fel hangtekercsre.

 

 

 

 

3) MARK ANDEREGG Boogie Woogie Piano Walking Bass Boogie

Eubie Blake volt ennek a klasszikus korszaknak legtovább élő képviselője. 96 éves korában, 1983-ban húnyt el és jóformán élete utolsó napjáig játszott és felvételezett, de akkor már persze nem zongorahengerre. Televízión is szerepelt. Mint minden korai ragtime zongorista, ő is fekete volt, és a ragtime alapjában véve az európai tánczenére adott afrikai-amerikai választnak volt tekinthető. A jazz másik gyökerének számító blues viszont az afrikai-amerikaiak saját zenéje volt, noha korai formájában a gitár és az énekhang volt a leggyakoribb előadási formája. Azt hiszem mindenki, aki erre az oldalra tévedt hallott már és felismeri a bluest, ami egy 12 ütemes, ismétlődő körökre osztott harmónia- menet, noha elvétve vannak 8, 16, 20, 24 és 32 ütemesek is. A zenekutatók véleménye szerint feltehetőleg a 19. század második felének időszakában jöhettek létre az első blues jellegű zenedarabok. A jazz zongora stílusok kialakulása szempontjából, talán a bluesnak a gyorsított változata, a boogie-woogievolt a legfontosabb. A sétáló basszus (walking bass) játék lett a boogie-woogie muzsikának a legmarkánsabb stílusjegye. Ez adta azt gördülékeny ritmust, amit később a rock’n’roll és a magáévá tett. Hogy ne a levegőbe beszéljek, tekintsünk meg egy oktató videót a boogie-woogie zongora stílusról. A balkéz játssza a “walking bass”-t vagyis a sétáló basszust. (a felvétel nem fellelhető a Spotifyon)

 

4) JIMMY BLYTHE Cuttin’ the Boogie (1924)

  A másik jellegzetessége a boogie-woogie zongorajátéknak a két kéz függetlenedése egymástól. A boogie zongorajáték eddig fellelhető egyik legkorábbi példáját a szintén afrikai-amerikai és roppant termékeny, de Eubie Blakekel ellentétben sajnos nagyon rövid életű, 30 éves korában elhunyt  Jimmy Blythe vette fel 1924-ben. (a felvétel nem fellelhető a Spotifyon)

 

 

 

 

5) MEADE „LUX” LEWIS Honky Tonk Train Blues (1924)

A boogie-woogie őrület cask a harmincas évek második felében harapózott el az Egyesült Államokban, de a későbbi virtuóz boogie bálványok közül Meade “Lux” Lewis már szintén 1924-ben letette a névjegyét a “Honky Tonk Train Blues”-zal.

 

6) JELLY ROLL MORTON King Porter Stomp (1923)

A zongora nem tartozott a blues eredeti hangszerei közé. A blues a feketék zenéje volt, akik elsősorban ritmushangszereket, esetleg fúvósokat használtak, olyan zenei eszközöket, melyekkel a legjobban tudták imitálni az emberi énekhangot. A zongora nem tartozik ezek közé. A zongora- játéknak tehát igen sokat kellett változnia, hogy a divatos ragtime hangzás bluesosra módosuljon. Jelly Roll Morton, New Orleans szülötte volt a jazz zongora úttörője. Mondhatni, színes figura volt, aki nem cask komponált, zongorázott, zenekart vezetett és hangszerelt, hanem volt hamiskártyás, hivatásos billiard játékos és lányokat futtató, jó magyarsággal, strici is. Nagyotmondása legendás volt. Egyebek közt azt állította, hogy ő találta fel egymagában a jazzt. Ez persze több mint túlzás, de mint jazz zongorista, valóban ő volt a nagy úttörő. Ragtimeon alapuló játékában már rengeteg hatás keveredett, de ami roppant fontos volt ebből a szempontból, hogy nem elégedett meg azzal, ha cask a kotta szerint játszott. Ezt az 1923-ban, Chicagóban felvett szerzeményét még 1905-ben írta, de a mai napig lehet hallani számtalan előadó, együttes és zenekar különböző feldolgozásában. Valószínűleg még visszatérünk ehhez a kompozícióhoz.

 

 

7) JAMES P JOHNSON Carolina Shout (1921)

  Az improvizációra is kiválóan alkalmas, legtermészetesebb szólóhangszer a zongora. A már korábban elemzett blues és ragtime előadására tökéletesen elegendő volt a kíséret nélküli zongora is. Az 1910-es években New Yorkban kialakult úgynevezett „stride” stílus elszakadt a meglehetősen kötött ragtime-tól, és a rugalmasabb, rögtönzésnek is teret adó játékmód irányába mozdult el. A stride a ragtime-on alapuló zongoramuzsika volt, bár dallamvezetése és ritmusvilága kissé külön- bözött attól. Erőteljesebb, mondhatni erőszakosabb zene, melyben a bal kéz játéka sokkal meghatározóbb.A stride zongorista bal kezével egy komplett kísérőzenekart helyettesít. Egy triót. Bőgős, zongorakísérő és dobos – egyszerre.

A stílus egyik alapító atyja és nagymestere, James P. Johnson 1921-ben megörökített Carolina Shout című darabja a stride zongorázás iskolapéldájának mondható.

 

 

  

8) FATS WALLER A Handful of Keys (1927)

 A stride stílust azonban az utókor a zongorista-orgonista-énekes, Thomas „Fats” Waller nevével azonosítja. Komponistaként a kotta Rejtő Jenőjének számított. Ő is le tudta róni éttermi adósságait tíz perc alatt, ami arra kellett, hogy egy szalvétára lekottázzon a pincérnek egy vadonatúj slágert, amellyel az elrohanhatott a zeneműkiadóhoz, ahol egy Waller-szerzemény azonnal készpénzre volt váltható. Ő volt az olyan örökzöldek szerzője, mint az Ain’t Misbehavin’, a Honeysuckle Rose, a (What Did I Do to Be So) Black and Blue, de nincs is értelme tovább sorolni, hiszen összesen 705 Fats Waller szerzeményt tartanak nyilván, és valószínűsíthető, hogy ez a lista sem teljes.

Zongorajátékában technikai szempontból bravúrosat alkotott, mindent tudott, amit a hangszeren csak lehetett. Gyakran átharmonizálta a nem általa komponált darabokat, melyek ettől többnyire jobbak lettek. Az afroamerikai zenészek közül népszerűsége csak Louis Armstrongéval vetekedett. Akár csak Satchmo esetében, akit az emberek többsége a Hello Dollyval és nem a West End Blueszal társít, a nagyközönség Wallerben a humoros énekest, a szórakoztató zenészt értékelte, nem a félelmetes jazz-zongoristát. Az utóbbi minő- ségben egyik leglehengerlőbb alkotása az A Handful of Keys (Egy maroknyi billentyű) volt.

 


 

 

9) EARL HINES (Louis Armstronggal) Weather Bird  (1928)

A zongoristákon kívül a kornettista/trombitás Louis Armstrong tekinthető a szólisztikus jazz megteremtőjének. Ezzel a szerepével a későbbiekben foglalkozunk. Elég az hozzá, hogy pályafutása csúcspontján találkozott egy zongoristával, aki leleményben, modernitásban talán az első méltó partnere volt. Earl Hines-ról beszélünk, kinek pályafutása több korszakon átívelt. Hines Armstrong két korszakalkotó felvételén is szerepelt. Mindkettő 1928-ban készült. A „West End Blues”-ra majd rátérünk az Armstronggal kapcsolatos részben, de Hines istenigazából a „Weather Bird”-ön mutatta ki a foga fehérjét.

 

 

 

10) EARL HINES Caution Blues (1928)

A húszas évek végéig, ha a zongorát nem szólóban játszotta valaki, akkor a hangszer voltaképpen a ritmusszekcióhoz tartozott, Hines azonban együttesben is szólóhangszerré fejlesztette, és ezzel új utat nyitott a jazz fejlődésében. Hines nagyszerű partnernek bizonyult. Jellemző volt a játékára a sajátos „trombitastílus” (a jobb kéz fúvósszerű melódiavezetése miatt kapta az elneve- zést), a hirtelen beindulások, a briliáns oktávfogás, a disszonáns hangzások használata és a komplex ritmizálás.


 

11) DUKE ELLINGTON Black Beauty (1928)

1924-ben egy fiatal, nevenincs washingtoni zongorista érkezett New Yorkba, hogy magáévá tegye a stride stílust és felvegye a versenyt a vonulat egyébként is roppant kompetitív nagyjaival. Az élet azonban úgy hozta, hogy zenekarvezető lett és a zenekar vált az elsődleges hangszerévé. Róla is még bőven fogunk hallani. Duke Ellingtonnak hívták, de ne feledjük, hogy mindvégig érdekes és eredeti zongorista maradt, de pályájának kezdeti korszakában kifejezetten előremutató volt a játéka. Ezt a hires darabját, a “Black Beauty”-t (Fekete Szépség) az énekes-táncos-komika, Florence Mills inspirálta.

 

12) BIX BEIDERBECKE In A Mist (1928)

Érdekes felvétellel zárnám az 1920-as évekkel foglalkozó részt, mert a zongorát nem zongorista, hanem a korszak, Armstrong után, talán legjobb kornettistája a korai fehér jazz óriások egyike, Bix Beiderbecke játssza. A jazzben akkor még szokatlan harmóniái a két modern klasszikus zeneszerző, Marice Ravel és Claude Debussy hatását tükrözik. Magyar címe: “Ködben”.

 

 

 

 

(folyt. köv.)

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005