fbpx

Új elnökségi tagja lett a Magyar Jazz Szövetségnek

2024. november 10.

Az egyik elnökségi tag (Nagy János) lemondása miatt még az éves közgyűlés előtt tartottak egy tisztújító közgyűlést.

MJSZ elnökváalsztás Elnökségi tagok: jobbról balra: Hász Eszter, Kollmann Gábor, Halper László, Gayer Ferenc, Csapó Krisztián, Peller György; titkár: Ambrus Lehel

A napirendi ponton új alapszabály elfogadása volt soron az első részben, amelyben az évek alatt megváltozott egyesületi törvény részleteit és sok pontatlanságot javítottak az eredetin. Valamint megszavazták, hogy maximum 7 elnökségi tagot lehessen választani a további közgyűléseken. Sőt, figyelem, a következő közgyűlésen már elektronikusan is lehet szavazni a díjazottakra (természetesen csak a tagoknak)!

A második részben pedig a kilépett elnökségi tag helyére választottak egy új tagot. Összesen öt jelölt adta elő elképzelését a jövővel kapcsolatban, és hogy miben tudnák segíteni a MJSZ-t.

Összesen 36-an adták le szavazatukat, aminél kicsit többen voltak jelen.

A jelöltek közül talán a legfrappánsabban a szaxofonos Albert Zoltán (művésznéven: Zolbert) tudatta a jelenlévőkkel az elgondolását - részletes bemutatkozás után -, mivel tudná segíteni a szövetséget. Ezek között volt a menedzselés, koncertszervezés, zenélés, média, produkciók összerakása, üzemeltetése és a hangszerkereskedés, melyeket szakmailag professzionális szinten kezel. Egyik célja, hogy egy oktatási sorozatot indítson a fentiekkel kapcsolatban. Albert Zoltánt már az év eleji közgyűlésen is jelölték elnökségi tagnak. A nagy többség őt választotta meg ezúttal, 2024. november 10-én.
Nekem nagyon szimpatikus volt az a megszólalása, bár ezt már a megválasztása után mondta el, hogy ő nem fog részt venni, mint zenész egy MJSZ által szervezett fellépésen sem.

Cseke Gábor jazz-zongorista a tapasztalataival és ismereteivel, tudásával akarja segíteni a szövetségnek.

Hajdu Klára énekesnő és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója menedzseléssel és oktatással tudná segíteni a szövetséget, külön előtérbe helyezve a fiatalokat, akik ezúttal sem képviseltették magukat nagy számban. Egy jazz tanszéken tanuló volt jelen, Suke Sándor bőgős.

Szakáll Norbert Iván zenész és vidéki jazzklub-vezető a vidéki muzsikusok és helyszínek nehézségéről beszélt és ezekre hívná fel a figyelmet, sőt megpróbálna lehetőséget teremteni, hogy a vidéki helyszínekre eljussanak a magyar jazz-zenészek.
Ehhez csak annyit teszek hozzá, amit Norbert is megemlített, hogy idén elindult a vidéki jazzklubok Jazz Szövetség által való támogatása elég nagy sikerrel.

Zsoldos Béla zenész és volt elnökségi tag arról beszélt, hogy az NKA-nál összevonások lehetnek, ami veszélyeztetheti a jazzre fordított támogatásokat. A Magyar Jazz Napjáról is beszélt, amit a Szakcsi Jazz Egyesület, a BMC, a Szakcsi Rádió, az MTVA és a Bartók Rádió, plusz a Magyar Jazz Szövetség közösen fog megvalósítani október 2-án. Valamint azért is jelöli magát, mert a Jazz Tanszakról még nincs egy oktató sem bent a szövetségben.
Az előbbiről az MJSZ elnök nem tudott, nem kereste őket még senki a Szakcsi Jazz Egyesülettől a felvázolt tervvel kapcsolatban.

A választáson a nagy többség Albert Zoltánra adta le a voksát.
Ezután egy olyan kommunikáció jött létre, ami nem válik javára a szövetségnek, a támadás a szövetség ellen a régi elnökségi tagtól az elmúlt év sikerei után nem igazán releváns.
Nem véletlen, hogy utána az egyik ellenőrző bizottsági tag, Szabó Zsolt etikai kódex létrehozását kezdeményezte.

A nap lezárásaként Cseke Gábor még érdekes felvetést tett: attól még, hogy egy jazz-zenész nincs benne a MJSZ-ben, mégis részt vesz abban, méghozzá úgy, hogy milyen a magyar jazz megítélése, hogy pozitív kép alakuljon ki a zenészekről. A másik egy kérdés volt, hogy miért jön létre több egyesület, ha egy is el tudja látni ugyanazt a feladatot, a tehetségek támogatását.

Az új alelnöknek - a lemondott helyett - az eddigi elnökségi tagot, Halper Lászlót választották.

Gratulálunk az új elnökségi tagnak, Albert Zoltánnak és az alelnöknek, Halper Lászlónak!

MJSZ elnökváalsztás

 

 

 Fotó: Irk Réka

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005