fbpx

Jazz+Film // Curtiz (2019)

2021. március 02.

Volt a Nyugati térnél egy reklám, ami a műfaj Oscarját érdemelné. Egy mozgásérzékelővel felszerelt monitoron Curtiz a rá jellemző nyers és szarkasztikus modorában tett megjegyzéseket a járókelőkre. Aki pedig elég bátor volt, hogy a felszólításának engedve odaálljon a sárga körben fekete talpakra, azt villámgyors castingolásnak is alávetette. Többnyire azzal a végkövetkeztetéssel: „Maga nélkül meglesz Hollywood!”

A filmipar mesterembere

   Ha a Budapesten született Kaminer Manóról csinálnak egy filmet, annak még nem lenne esélye, hogy a MagyarJazz felületére kerüljön. Ha az urat később Kertész Mihálynak hívták, aki 1926-os Kaliforniába települése után Michael Curtiz néven Hollywood egyik legfoglalkoztatottabb rendezője lett, akkor már a JazzFilm rovatban ott lehet a helye, mert a jó kétszáz film közt több jazz témájút is jegyzett. Ha pedig azt is tudjuk, hogy a Curtiz című magyar film rendezője, Topolánszky Tamás Yvan a magyar mainstream jazz elitjébe tartozó MAO zenészét, Subicz Gábort kérte fel a filmzene megkomponálására, akkor már csak egy kérdés maradt: miért nem írta meg ezt eddig senki?

   A Curtiz - A magyar, aki felforgatta Hollywoodot 2019 szeptemberében került a mozikba. Érdekes a téma és jó a film. Kicsit elődje nyomdokaiban is jár, mert relatíve a low budgetre hajazó költségvetéssel dolgozott. Eredetileg tévéfilmnek szánták, de a Montreali Filmfesztivál fődíjának elnyerése után már módosult a terv: becélozták a mozit. A korszak egyébként is népszerű manapság a filmesek között, elég csak a nemrég debütált Mankra gondolni, amiben az Aranypolgár megszületésének sajátos kulisszatitkairól mesélnek.

   Itt hasonló történik, de szórakoztatóbban. 1942, a Casablanca forgatása zajlik, miközben Európában javában dúl a háború. Ebből építkezik a sztori szellemesen: a hatalom szeretne beleszólni a forgatásba, hiszen pozitív háborús üzenetet akar. Hollywood pedig a propagandához is jól értett. A másik szál Kertész magánélete. Zsidó család lévén menekülniük kellett. Bátyjait és elvált feleségét ki tudta hozatni Magyarországról, de húgát, Margitot már nem, későn vetette latba kapcsolatait.

   A valóságban nem a háborús propaganda izgatta igazán Joseph Breent, Hollywood főcenzorát. Szexet nem akart látni és káromkodást hallani az elkészült filmben. A rendező két ötlete elviszi a filmet: a noir képi világa, és az, hogy meg se próbáltak szerencsére Bogart és Bergman hasonmásokat szerepeltetni. Dobos Evelin Kittyje jó, jelzésként még az igazi Kertész-lány mentális labilitásából mutat valamit. Az igazi telitalálat azonban a címszereplő kiválasztása. Lengyel Ferenc Kertésze pont annyira fölényesen arrogáns és öntelten cinikus, amennyire kell.

 „I think this is the beginning of a beautiful friendship"

   Topolánszky filmje szellemesen alkalmazza Hollywood egyik védjegyét, a frappánsan megírt később szállóigévé váló dialógusokat is. Aki látta, emlékszik a Casablanca zárójelenetére, miközben épp világgá indulnak a repülőtér kifutópályáján, Rick megjegyzi: „Azt hiszem, ez egy szép barátság kezdete”. A csak a magyar szinkronos változatot ismerők ezt soha nem hallhatták egyébként, mert a fordító anno úgy gondolta, ő tud egy még banálisabbat mondatni vele.  

   Kertésznek egyébként pont a barátok hiányoztak az életéből. Curtiz arrogáns munkamániája tökéletesen passzolt Hollywoodhoz, de cserébe az emberi kapcsolatai pocsékul alakultak. Nem mintha nagyon aggódott volna emiatt. Ilyen ember volt. Még a nyelvet sem tanulta meg tisztességesen (a Casablanca szállóigévé lett szójátékai az ő nyelvhasználatát parodizálták). Tulajdonképpen Curtiz volt a filmipar Samje, a kisujjában volt a szakma, és mint egy jó bárzenész, bármit eljátszott, ha jól megfizették.

   A korábbi házasságából származó lányának, Kittynek fontos dramaturgiai szerepe is van a történetben, hiszen ő érkezik Los Angelesbe meglátogatni a régen látott apát, aki úgy tűnt el mellőlük, ahogy a legendás József Áron otthagyta az övéit. Curtiz jó messze, New Yorkba telepíti őket anyukával, mint kiderül, nem is véletlenül. De Kitty úgy dönt, ideje felkeresnie a közben híressé vált Kertészt, ott is találja a futószalag mellett, ipari méretekben termeli a filmeket. Emellett pedig a szenvedélyeinek él. „Nagyon kedveltem Mike-ot. Brutális rohadék volt. Nem volt tekintettel az emberek érzelmeire. Amúgy nagyon kedves fickó” így összegezte róla markánsan véleményét Hal Mohr operatőr. Világos beszéd. Nem is lett ő a kaliforniai állatmentő programok aktivistája, ellenben, ha már akkor is létezik MeToo mozgalom, a levadászandók listáján előkelő helyen szerepelt volna.

Jolly joker: a jazz

   A jazznek már a kultuszfilmben, a Casablancában is fontos szerepe van, hiszen ott muzsikál Sam, a bárzongorista, Rick hűséges társa. Egy amerikai számára evidens, hogy a jazz genetikusan a nemzeti büszkeségük része. Erről nem nyitnak vitát. Mindenki hozhatott valamit a közösbe, de a végeredmény az övék. A film egy furcsa különlegessége is Samhez kapcsolódik. Állítólag hozzá intézik az azóta is szállóigeként idézett mondatot: „Play It Again, Sam”. A „Játszd újra, Sam” Woody Allent egy film elkészítésére ihlette, Charlie-t egy dal megírására, bár ennek a sornak a forgatókönyvben nincs nyoma, és nem hangzik el az angol változatban sem. De most már így marad az idők végezetéig. Sam, a bárzongorista játékának fontos dramaturgiai szerepe van a történetben.

   Curtiz nem hitte soha, hogy a film művészet lenne. A nézőnek olyan mese kell, amit látni szeretne, és úgy tálalva, hogy lenyűgözze. A kameramozgásokhoz és plánokhoz elég, ha ő ért. Nem érdekelték a meditatív hosszú snittek és a rébuszok. „Filmjeimben annyi a művészet, amennyit elvár tőlem a közönség." Viszont már Németországban megtanulta, hogy a film milyen intenzíven képes hatni egy közösség identitástudatára. Ezeknek a filmeknek köszönheti máig létező kultuszát Amerikában. A jazz és a film igazi nyerő páros.

   Ahol nem lehetett más az első (félig) hangosfilm, mint a Jazzénekes. (Megcsinálta egyébként Curtiz is saját erősen feledhető - ez persze ízlés dolga- musical-remake-jét a Jazzénekesből 1952-ben). Az azóta is íródó tekintélyes listán, ami a jazzhez kötődő filmeket tartalmazza, fontos produkciókkal van jelen. Történetei gyakran a mulatók és varieték zenés világában játszódnak, ahol mindig jazz szól. A Casablanca előtt fejezi be George M. Cohan énekes és táncos életéről zenés portréját, a Yankee Doodle Dandy-t, A trombitás fiatalember (Young Man with a Horn, 1950) Bix Beiderbecke, a jazz-korszak legendás trombitásának élettörténetét dolgozza fel. Az Éjjel-nappal (Night and Day, 1946) a zeneszerző Cole Porter életútját rajzolja meg sok zenével. A komponista zongoristát Cary Grant játszotta benne. Kertész Hollywood krémjével dolgozhatott.

A híd neve: swing

   Azért érdekes, hogy el lehetett vinni turistákat – míg létezett turizmus - a film miatt Észak-Afrikába, keresni az illúziót, amit a film teremtett bennük. Pedig Casablancában a háború alatt nem a rulett volt a legizgalmasabb időtöltés, és nem a bárokban üldögélő jazz-zenészekre figyeltek leginkább a helyiek. Ez mind Hollywood. A hidat pedig, ami összekötötte Los Angelest Casablancával úgy hívták: swing.

   Van egy rossz hírem. A muzsika kedvéért újra meg fogja nézni mindenki a Curtizt. Ez a komponista dicsérete. Ahogy egy szép nőre sem azért figyel senki, mert hivalkodó, a jó filmzene sem akarja túlkiabálni a történetet, csak funkcionálisan pont azt teszi hozzá egy jelenethez, amitől az jobb lesz. Adta volna magát az ötlet, hogy a Times goes by vigye el a show-t, azt úgyis mindenki ismeri. De a film is csak motívumokat emel be a Casablancából, a komponista is ezt teszi.

   Elkezdődik egy érdekes játék: a szalonok jazz-zenekarai és a varieték jazzcombo formációi hogyan találkozhatnak össze a 40-es évek filmzenéjével? Vagy fordítva: Hollywoodot uraló komponisták, mondjuk Rózsa Miklós, zenéje hogyan interpretálható egy big band előadásában? Ha meghallgatjuk a főcímzenét vagy a Kitty megérkezésekor és a végén a távozásakor hallott témát, akkor értjük meg, milyen szellemes komponálás ez. Utalásokat hallunk, de mégis egy egész más hangulatú zenei világ. Subicz Gábor a MAO trombitása, így jó műhelyben edződött, hogy érdekes választ adjon arra a kérdésre, hogyan szólaljon meg jazz big bandre hangszerelve a klasszikus filmzene, vagy akár egy operaparafrázisra hajazó téma. Hogy tartható fent akkor is a szabálytalan lüktetés, temperamentumos dinamika, a swing, amikor a fúvósok épp a funky felé kalandoznak.

   Tessék megnézni a zene kedvéért is a filmet. Érdekes.

 

Filmográfia: 

CURTIZ – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot (2019)
Rendező: Topolánszky Tamás Yvan
Forgatókönyvíró: Bak Zsuzsanna, Topolánszky Tamás Yvan, Ward Perry
Operatőr: Dévényi Zoltán
Zene: Subicz Gábor
Színészek: Lengyel Ferenc, Dobos Evelin, Barabás Nikolett, Bordán Lili, Declan Hannigan

 

Diszkográfia:
Curtiz Original Soundtrack
Kiadó: Szerzői kiadás, 2019

 

  1. Welcome to Hollywoodland   1:33      
  2. Shadow of a Man        3:34      
  3. The Loner        1:37                      
  4. Do You Love Your Country?    0:19      
  5. 1942    4:49      
  6. Meet Me at the Bar    3:24
  7. You're No Household Name   0:25
  8. Together Again             2:29
  9. Movie Sister (Hope Edit)          2:34
  10. Color?             0:10
  11. Sneak (Kitty Enters)                 0:24      
  12. Daughter Theme       2:39
  13. No Country Should Change a Man's Character            0:22
  14. Montage       3:27      
  15. Red 2:13
  16. People Fear What They Don't Understand    0:27      
  17. Tinseltown   4:21      
  18. Blue (Have Our Ending)          3:24      
  19. Shadow of a Man (Reprise) 6:33      

 

Előadó: Modern Art Orchestra
zeneszerző Subicz Gábor

 

 

 

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005