Bacsik 1926-ban született Budapesten. Mendemondák szerint, amelyek még nyomtatásban is napvilágot láttak Django Reinhardt rokona lett volna, de ez inkább csak származása miatt kapott lábra. Klasszikus tanulmányokat folytatott hegedűn és cigányzenét is játszott, de a 30-as évek swing zenéje őt is magával ragadta... Jazz-zenészként már gitározott is, később is mindkét hangszeren kiemelkedő teljesítményt nyújtott, sőt bőgősként is helytállt. Itthon is készültek vele hanglemezfelvételek, először 1943-ban az altszaxofonos Szabó Géza és a trombitás Quitter József nagyzenekarával, majd a háború után 1946 és 49 között Tabányi Mihály együttesével, akivel európai turnék mellett még Libanonban is játszottak. Külföldön maradva tíz éven keresztül „kallódott” Nyugat-Európa különböző országaiban Olaszországtól Portugáliáig. 1959-ben aztán Párizsban telepedett le, ahol az odalátogató, ill. az ott élő amerikai jazz-zenészekkel játszott. Csak néhányukat említve: Art Simmons, Quentin Jackson, Clark Terry vagy Lou Bennett. Természetesen a helyi francia zenészekkel is jó kollegiális kapcsolatba került pl. Serge Gainsbourg sanzonénekest, sőt mi több, még a híres filmsztárt, Jeanne Moreau-t is kísérte, valamint saját együttesei is voltak. Nagy szenzációnak számított, hogy 1962-ben a Francia Riviérán rendezett nagyszabású jazzfesztiválon Dizzy Gillespie együttesében is játszhatott, amit nagylemezen jelentetett meg a Philips kiadó.

Bacsik 1966-ban költözött az Egyesült Államokba, nagy reményekkel, nem tudván azt, hogy az amerikai jazzvilágban nagyon ritkán sikerül máshonnan érkező muzsikusnak karriert csinálnia. Próbálkozott mindenféle zenei tevékenységgel, 1967 és 74 között Teresa Brewer énekesnő kísérőegyüttesében dolgozott. Ez szerencsés fordulatnak bizonyult, mivel az énekesnő a neves producer, az Impulse és a Flying Dutchman kiadó alapítója, Bob Thiele felesége volt. Így aztán olyan ikonikus figurák működtek közre lemezén, mint Oliver Nelson, Hank Jones, Bucky Pizzarelli, Richard Davis és Grady Tate. 1974-ben a Newport-i Jazzfesztiválon játszott. Az Amerikában félévszázadot töltött, majd hazatelepült nagy hírű hazánkfia, Tommy Vig tájékoztatása szerint a 70-es évek közepén Las Vegasban tűnt fel. Az akkor ott sikeres nagyzenekar-vezető Vig mindenben segítette Bacsikot, számos alkalommal együtt léptek fel Los Angelesben és Las Vegasban a Ceasar's Palace-ban, amely a város egyik legrangosabb koncert színhelye volt. Az 1984-es Los Angeles-i Olimpia zenei fesztiváljának is egyik szólistája lett volna, de ez számos ok miatt meghiúsult. A 80-as évek végén eltűnt, és életének utolsó esztendei homályba vesznek. Chicago egyik elővárosában élt és sokáig még halálának időpontja sem volt világos. Lehet, hogy Kanadában hunyt el, mivel kisebb klubok meghívására pl. Quebec-ben is játszott a 90-es évek elején. A kutatások szerint 1993-ban halt meg.        

Érdekes, hogy – miközben a három említett gitárfenomén közül, már csak „zűrös” életvitele miatt is Bacsik Elek volt viszonylag kevésbé ismert szélesebb jazzkörökben – szerencsé(n)kre egész komoly írásbeli feldolgozást kapott élete és pályája. 

A sokoldalú Halper László (gitárművész, rádiós, jazz-szakíró) írt először Bacsikról. A „Zenészlegendák – Legendás történetek legendás romazenészekről” c. 2003-ban, majd tíz évvel későbben kibővített változatban publikált kötete lebilincselő olvasmány arról – a mára már eltűnt polgári, nagyvárosi életformáról, amelyben a cigány muzsikusok fontos szerepet játszottak. Bacsikról kilenc zenész nyilatkozata olvasható, köztük Tommy Vig és Roby Lakatos is megszólalnak.

A közismert, rendkívül termékeny jazz-szakíró Simon Géza Gábor „Esős évszak – Bacsik Elek bio-diszkográfia” címmel 2016-ban publikált nívós kötetet, amelynek szövege párhuzamosan angolul is olvasható. Ily módon a külföldi érdeklődők is megismerhetik az életében nem sok publikációban feltűnő muzsikus életművét. SGG sziszifuszi kutatómunkájának eredménye lebilincselő olvasmány.

Harmadikként egy kecskeméti jazzrajongó, Pál Nagy Balázs minden előzmény nélkül magánkiadásban publikálta 2021-ben a „Bacsik Elek – Budapesttől East Dundee-ig” c. könyvét. Az említett korábbi kutatások késztették arra, hogy az internet révén kibővült lehetőségek felhasználásával bővítse ismereteinket a muzsikusról. A kötet szinte naplószerűen követi a rejtélyes életutat és a zegzugos művészpályát.

Összefoglalva: szinte nem is lehet eldönteni, hogy hősünk gitárosként vagy hegedűsként lett-e a jazztörténet egyik ikonikus alakja. Alighanem mindkét hangszeren, és – tekintettel arra, hogy a jazz világában sokkal kevesebben voltak kiemelkedő hegedűsök, mint gitárosok – bátran elmondhatjuk, hogy helye az olyan legendák között van, mint Stephane Grapelli, Stuff Smith, Joe Venuti vagy Ray Nance.

  Budapest, 1926. május 22.  –  
Glen Ellyn, Egyesült Államok, 1993. február 14.

 Fotó: Discogs

Pontos leírást ITT talál.