
Mindenki játssza, tanulja, hallgatjuk, beszélünk róla, olvassuk a róla szóló, még manapság is sűrűn előkerülő, sokszor bizarr történeteket, szóval Davis nagyon is jelen van a modern zenében, meg nagyjából mindenben, ami „modern”. Még korántsem írtak meg róla mindent, a huszadik század egyik legjelentősebb zenésze mind a mai napig joggal foglalkoztatja a zenei világot.
A közelgő centenárium hazai nyitányaként az Érdi Jazz Fesztiválon szombaton egy teljesen egyedi, Miles Davis-re emlékező koncertet hallhatunk, amelyen a hazai trombitások legjavából öten is színpadra lépnek a megemlékezés keretében.
Ez a különleges koncert jó apropó egy egészen friss, Miles Davist érintő hírhez, mely szerint az egyik nagy amerikai zeneipari kiadó- és média vállalat, a Reservoir Media megvásárolta Davis zenei kiadói jogainak mintegy 90%-át. Ide tartozik, hogy a Sony Music most közölte, hogy fenntartja a Nagymester 1955 és 1985 között megjelent klasszikus albumainak kiadási jogait.
Komoly cégek ilyesmit csak komoly művészekkel tesznek, nem is kérdés, mennyire fontos lépés egy ilyen megállapodás. Pontos összegről nem tudni, de iparági mindentudók szerint valahol 40-60 millió dollár környékén lehet a megállapodott összeg. A jövőre, 2026-ban esedékes centenárium bizonyára rendesen felpörgeti az érdeklődést nemcsak a lemezkiadások, hanem a rendezvények, filmek, kiadványok, Miles Davist bármilyen formában érintő mütyürök tekintetében is.
A cikkben röviden megszólalt Davis fia és unokaöccse, valamint a Reservoir illetékesei. Ezek a szösszenetnyi kommentek nem keltenek nagy gravitációs hullámokat a téridő végtelenében. Olyanok inkább, mint a klasszikus disznótoros: ilyenkor mindenki nagyon örül (a disznót leszámítva), minden nagyon szép, reméljük a legjobbakat.
Kiderül még a cikkből, hogy jövőre egy új mozifilmet is terveznek Miles Davis és a szintén világklasszis francia színésznő, Juliette Greco nagy románcáról. Véleményem szerint már nagyon ránk férne egy igazán jó film Davisről, a legutóbbi „Miles Ahead” című mozifilm ugyanis szerintem szörnyűséges.
Az új filmen kívül további különlegesség, hogy Mick Jagger Jagged Films nevű filmstúdiójával karöltve szimfonikusok játszanák az ikonikus, minden jazzkedvelő által ismert dalokat. Davis utolsó korszakát pedig a Miles Electric Band turnéja idézi majd meg.
Ez a monumentális, ezerarcú életút még messze nem ért véget. Remélem, a szombati érdi koncert a mi örömünkre is további színekkel gazdagítja Miles Davis örökségét.
1988. október 29-30., Varsó
Fotó: Sztraka Ferenc