Édesapátok, mint jómagatok is vagytok, művészember volt. Sokszor hallani, hogy a művésznek a művészet az első. Mi az, amit az inspiráción, a jó példán, az emberségén kívül – mert mindez áradt belőle – ti, mint gyermekei mit kaptatok még tőle?

Szakcsi Jr.: Ami nagyon ritka még a zenészek között is, hogy mikor felkelt reggel az ágyból, csak megmosta az arcát kezét, és egyenesen a zongorához ült, és látszott a boldogság az arcán, hogy ő gyakorol. Ami még elképesztő, hogy ezt egész életében így csinálta, minden nap a hetvenes életéveiben is!
Sok szeretetet, törődést, de sohasem olyan nyálasan, hanem mindig ott volt a hátunk mögött minden tekintetben! 

Szakcsi Lakatos Róbert: Kaptam tőle végtelen törődést, szeretetet és gondoskodást.

Zene pedagógusként is foglalkozott veletek, vagy azt másokra hagyta?

Szakcsi Jr.: Velem nem, egyszer kértem, hogy valamit írjon le nekem két kézre, leírta, de azt mondta, felejtsem is el gyorsan, mert ez olyan, ahogy ő játssza, próbáljam úgy, ahogy én érzem! Elég fiatal voltam akkor, úgy 14 körül és a szám egy standard volt, a „There will never be another you”! 

Szakcsi Lakatos Róbert: Mint minden átlagos kezdő, zeneiskolában tanultam pedagógusoktól, viszont hallgattunk együtt zenét, és főként beszélgettünk a zenéről. Ez sokat jelentett nekem. Rengeteget tanultam belőle.

Volt egyáltalán konfliktus zenei okból bármelyikőtök és édesapátok között?

Szakcsi Jr.: Nem volt soha, csak beszélgettünk! De azért elmondta a véleményét néha nekem, pl. gyerek voltam és nagyon nagy örömmel hoztam haza a Sonny Rollins: Tenor Madness című lemezét, amin Miles Davis ritmusszekciójával játszik, sőt Coltrane is játszik a lemezen egy blues számban! Na ettől, én kifeküdtem és hosszú hetekig ezt bömböltettem! Egy nap azt mondta, már nagyon unom, ne rakd fel, hallom az összes hangot, már unalmas! :-) :-)
Mindig vitáztunk telefonon, különösen a pandémia alatt, hogy miért csak a régieket hallgatom, csináljak mást is, de ezek nem is viták voltak, csak időnként heves beszélgetések! 

Szakcsi Lakatos Róbert: Nem volt konfliktus, de jobban szerette volna, ha a komolyzenei pályámat építem.

(Ha nem is volt konfliktus) Éreztétek valaha is, akár édesapátok részéről, akár belülről, saját magatokból fakadt-e olyan elvárás, hogy elérjétek az ő szintjét 

Szakcsi Jr.: Erről soha nem volt szó! Ő egy különleges egyéniség volt, ami ritka a JAZZ-zenében. Hatalmas szívvel és emócióval játszott, ugyanakkor, ha kellett, minden hangja robbant! Mégis volt a játékában valami nagyon szomorú...

Soha nem volt nagyképű, azt hiszem, ebben hasonlítok rá, ha másban nem is annyira! Inkább bizonytalan volt, nem hitt eléggé magában, de hát ez mindig így van a zseniknél!

Egyszer azt nyilatkozta egy újságban, hogy ha már nem lesz, akkor úgy emlékezzenek rá, hogy ő annak a két fantasztikus tehetségű fiúnak az apja!  ;-( 

Szakcsi Lakatos Róbert: Én nem éreztem rajta, hiszen egyszerű emberként viselkedett otthon, de magamban sem, hogy bármilyen elvárásnak meg kell felelnem. Minden jött természetes módon.

Nektek meg kellett küzdeni azért, hogy a közönség alanyi jogon fogadjon el titeket, nem pedig „kis Szakcsikként”?

Szakcsi Jr.: Szerintem a mai napig sem fogadnak így el, de ez engem nem zavar! Én imádom a zenéjét, nem érdekel a karrier része, őszintén rajongok érte a mai napig is! 

Szakcsi Lakatos Róbert: Sajnos mai napig tapasztalom, nem könnyű ezt a sztereotípiát lebontani a külvilágban. Azt mondta, magamnak kell kivívni az elismertséget. Ezt így is tettem, külföldi sikereimet, lemezeimet, sok világhírű zenésszel közös koncertet, mind magam erejéből értem el. Itthon semmilyen elismerést nem tapasztalok. Sem kis Szakcsiként, sem Robert Lakatosként.

Édesapátok szeretetteljes ember volt. Ezt nyilván próbálta belétek is átültetni. Hogy történt ez? Voltak emlékezetes beszélgetések, fejetekbe ragadt mondatok, gesztusok, amelyek most az igazi emberi örökségetek tőle?

Szakcsi Jr.: Nem voltak konkrétan, de mélyen hívő ember volt, és ezt láttuk és éreztük is! Szeretettel állt mindenkihez, de persze hibázott ő is, mert ember volt ő is! De azt hiszem, azon kevesek közé tartozott, aki még hitt az emberekben, a jó szándékban!

Szakcsi Lakatos Róbert: Ő nagyon igazságszerető volt, mindig törekedett az igazságosságra, ez mély nyomott hagyott bennem. Nagyon sok gesztusa, mondatok maradtak meg bennem, nem lehet felsorolni, nagyon sokat gondolok ezekre. De van egy kedvenc mondása, ami nagyon megragadt bennem:

"Mert az a jó előadó, akinél kissé kiszámíthatatlan, hogy a következő percben mit tesz. Ez az érzés, ez a plusz az, ami megkülönbözteti egymástól az előadókat".

Magán a puszta létén kívül, mi hiányzik a legjobban belőle?

Szakcsi Jr.: Nem a zenész, mert az itt van velem! 

Hanem az apám, hogy nem beszélhetek vele, nem látom …. de abban hiszek, amiben nevelt minket, Jézus Krisztusban és a remény, hogy találkozok még vele, nagyon sokat jelent! 

Szakcsi Lakatos Róbert: Nehéz nekem erről beszélni, még nem dolgoztam fel az elvesztését. Nagy űrt hagyott maga után a családban és a magyar zenei kultúrában is. Szinte minden nap vele álmodok, nagyon hiányzik minden, ami ő volt számomra.

Ma este, 8 órakor Szakcsi Jr. az új zenekarával, a Renaissance-szal az iF jazz kávézóban játszik, ahol valószínűleg édesapjáról is megemlékeznek.