Elsőként érdemes meghallgatni az első CD nyitó darabját, melynek címe:  „What a Little Moonlight Can Do”. Holiday igen előkelő zenész környezetben készítette a felvételt, hiszen a zenekar neve Teddy Wilson and His Orchestra.

Billie Holiday élete valóban megörökítésre való. Ő igazán megjárta a poklot és a mennyországot, hol lent, hol fenn, ráadásul szinte folyamatosan változóan. Elképesztő gyermeksors, egy muzsikus apával, aki a kislány születését követően nem sokkal kilépett a család életéből, egy fiatalon prostituálttá lett anyával, aki rajongással szerette lányát. Tizenkét évesen már ő is pénzért árulta a még meg sem ismert szerelmet. Ugyanakkor döbbenetes érzelmi gazdagság, ragyogó muzikalitás jutott neki osztályrészül, amelyek a legnagyobb magasságokba repítették élete során. Az élet a rossz körülmények ellentételezéseképpen megajándékozta őt csodálatos tehetséggel, kitartással és szerencsével, képessé tette arra, hogy kitörjön környezetéből, és teljesen megváltoztassa az életét. Tizennyolc éves korában már elkészítette első stúdió felvételét Benny Goodman és együttesével, és ezzel szinte berobbant a jazz világába.  

Holiday más kiváló partnerek közreműködésével is készített felvételeket, mint pl. Artie Show klarinétos, Bunny Barigan trombitás, vagy Joe Bushkin zongorista. Ez a felvétel is 1936-ban készült, címe: „Billie’s Blues”.

A csodálatos véletlen – vagy az ellenállhatatlan tehetség – gyors kibontakozást teremtett számára. Nem volt még húsz éves, amikor a swing királlyal, Benny Goodmannel vagy a kiváló zongoristával Teddy Wilsonnal énekelhetett. Fantasztikus dolog, hogy az utcán élő szerencsétlen kis prostituált néhány évvel később Amerika legnagyobb muzsikus csillagaival készíthet felvételeket a legelőkelőbb stúdiókban. Ilyenek voltak Goodman és Wilson mellett a bőgős John Kirby, a dobos Cozy Cole, a tenorszaxofonos Ben Webster vagy a trombitás Roy Eldridge is. Billie Holiday szinte fürdött ebben a közegben.

Porter szerzeménye az „Easy to Love”.

Ha elemekre boncoljuk Holiday éneklését, azzal a furcsa paradoxonnal találjuk szembe magunkat, hogy a hagyományos értékelés alapján nem volt jó hangja. A hangterjedelme nagyon közepes, az énektechnikájában alapvető hibák fedezhetők fel. Mindezek ellenére a zene, amit hallunk megejtő és varázslatos. Szinte átsüt az énekén mindaz a dráma, amit ez a fiatal lány megélt, éneke tele van mély érzelemmel, intimitással, csodálatos muzikalitással, hangszíne érdes, ugyanakkor erotikus, ritmizálása elementáris erejű. Tanúsítja a leírtakat „I Must Have That Man” című felvétel. A szaxofonszólót Lester Young, a klarinétszólót Benny Goodman, a trombitaszólót Buck Clayton játssza.

Már az egészen fiatalon készített felvételein érezhető, hogy Holiday az, aki transzformálta a jazzéneklést, Louis Armstrong, Bessie Smith és Ethel Waters eredményeit feldolgozva és átértékelve egy tisztább, világosabb, rugalmasabb stílust alkotott meg.

1937-ben egy életre szóló barátságot kötött a tenorszaxofonos Lester Younggal. Kapcsolatuk valódi mély emberi és művészi barátság volt. Művészetükben igen sok volt a hasonlóság, zenei és életfelfogásukban is egyeztek. Találkozásuktól számítva nagyon sok közös felvételt készítettek, ilyen a „I Can’t Get Started” című Gershwin kompozíció is, amelyben Holiday énekéhez remek hátteret teremt Young látszólag nyugodt játéka.

A kollekció második CD-je az 1938. és 1941. között készített felvételeket tartalmazza. Ezekben a darabokban a Holiday által szervezett és az ő nevével jelzett zenekarok játszottak, de a zenészek többsége viszonylag állandó volt.

Példaként érdemes meghallgatni a kísérő zenekar és a szólóénekes együttműködését különösen jól reprezentáló darabját, amelynek a címe: „The Very Thought of You”.

Az 1938-as évre tehető, amikortól Holiday hangja úgy kezdett hangzani, mint egy öregasszonyé. Mindez újdonság volt mind Holiday éneklésében, mind egyáltalán a jazz világában. Ez a hang egyre rezesebb, érdesebb lett, szinte úgy szólt, mint amikor egy munkában megfáradt anya abajgatja rendetlenkedő gyermekét, vagy mint amikor egy, az életében sokat szolgált nagymama zsörtölődik a világgal. Ettől az időszaktól kezdtek a lemezek Holiday neve alatt megjelenni. Ez a név immár védjegy lett. Legnagyobb vágya volt, hogy mindenkitől megkülönböztethető, egyedi legyen és ez sikerült neki.

A „Sugar” nagyszerű felvétel.

Holiday a negyvenes évek elejétől nagysikerű lassú számokat is lemezre vett, ezek a kollekció második CD-jén találhatók. Közülük olyan felvételt javasolunk meghallgatásra, amelyiknek magyar kötődése is van, hiszen Holiday egy pesti szerző világsikert aratott kompozícióját is műsorára tűzte. Seress Rezső szerzeménye a „Szomorú vasárnap”, azaz a „Gloomy Sunday”.

A szomorúság és a keserű hangvétel, amely ezekből a lassú dalokból áramlik nem véletlen. A sors az egyik kezével adott, a másikkal elvett. Holiday csodálatos tehetséget és mély érzelmi fogékonyságot, ugyanakkor sok megaláztatást, hátrányos megkülönböztetést kapott. Mindebben benne volt a hányattatott gyermekkor, a rosszul sikerült házasságok, a szenvedélybetegségek. Mindezek sűrítve és intenzíven jelennek meg „God Bless The Child” című szerzeményében, énekében és mondanivalójában. Természetesen ennek a korszaknak nemcsak szomorú lassú balladái, hanem kellemes ritmusú remek dallamú eredményei is voltak, különösen a jazz örökzöldek közül. Ilyen például a „Them There Eyes” című.

Holiday „Lady Day The Best of Billie Holiday” című két CD-ből álló kollekciója jó szívvel ajánlható a gyűjtőknek és természetesen mindazoknak, akik szeretik a harmincas és negyvenes évek jazzmuzsikáját és nem utolsó sorban azoknak, akik értékelik ennek a csodálatos tehetségű énekesnőnek a zenéjét.

A lemez utolsó felvétele az 1941-ben készült „All of Me”.