Az 58 éves New Orleans-i trombitás nem csak szólistaként és zenekarvezetőként, hanem zeneszerzőként és egyetemi oktatóként is igen magas elismerésekben részesült. Játékának –bizonyára ansatzának köszönhetően – van egy olyan legato, szinte éteri hangzásrétege, amely kiemeli a rengeteg nagytudású kortárs szólista közül is. Lionel Hampton, Art Blakey, Mulgrew Miller, Herbie Hancock, Branford Marsalis, McCoy Tyner és sok más világklasszis partnere, Grammy-díjas. Oscar-díj jelölést pedig filmzeneszerzőként kapott: Spike Lee állandó munkatársa harminc éve (együttműködésük egyik nagysikerű darabja a jazztémájú Mo Better Blues). Lee Az 5 bajtárs (Da 5 Bloods) című filmdrámáját négy afro-amerikai veterán katonáról júniusban mutatták be, ugyancsak a trombitás eredeti zenéjével. Ismerve az éles nyelvű és sokszor radikális álláspontot elfoglaló, közéletileg is aktív filmrendező habitusát, különleges jelentőséget kapnak Blanchard megnyilatkozásai. Minden bizonnyal Blanchard lesz az első afro-amerikai zeneszerző, akinek egész estés operáját, Fire Shut up In My Bones címmel viszi színpadra a következő szezonban a New York-i Metropolitan opera. Oktatóként a Thelonious Monk Intézet, a Henry Mancini Intézet, a Berklee és jelenleg a University of California, Los Angeles foglalkoztatták.

            Blanchard, sok más vezető státusú jazz-zenészhez hasonlóan persze nem először szólal meg a feketéket érő kegyetlen rendőri erőszak, a még mindig szűnni nem akaró, alattomos rasszista megnyilvánulások ügyében. Megváltoztatta funky alapfelfogásúra tervezett lemezét 2015-ben, az ideihez hasonló, feketéket ért erőszakos cselekmények és gyilkosságok miatt. Talán érdemes felidézni, hogy 2014-ben a büntetett előéletű Eric Garner egy New York-i fehér rendőr fojtófogásába halt bele, bár közben – videó akkor is készült – tizenegyszer  ismételte el: Nem kapok levegőt! Blanchard 2015-ös, zeneileg is újragondolt albumának ezért lett a címe: Breathless. Azt is érdemes megemlíteni, hogy a #BlackLivesMatter hashtag 2013 óta terjed a közösségi médiában.

            Persze ha most Blanchard kizárólag csak az egyik fél, a vele azonos bőrszínű emberek képviseletében szólt volna, valószínűleg nem dönt úgy az amerikai nemzeti közösségi rádiók és tévék hálózat, valamint a network egyik tagja, a Newark-i WBGO, az egyik legismertebb, az éterben és interneten egyaránt hallgatható jazzrádió, hogy közlik cikkét, melynek címe: A fekete tiltakozás zene. De nem elég megtanulni a dallamát. Blanchard elmondja, mit érzett George Floyd halálának képkockáit látva, és hogy lelkesen üdvözölte a rasszizmus elleni, óriási lendületű tiltakozásokat. Őszintén reméli, hogy az változhat most meg, hogy ezúttal talán a közönyösök és a passzívak, tehát azok is kinyitják a szívüket, akik eddig elhessegették maguktól az igazságtalanságok miatti saját felelősségük érzetét. Blanchard és Spike Lee feldolgozták Marvin Gaye régi híres számát új filmjükhöz, de most a trombitás külön felhívja a figyelmet a dal szövegére, amely a gyász érzéséből indul ki, ám a kölcsönös megértést, mint egyetlen megoldást emlegeti.   

Blanchard ebből a gondolatból indulva adta cikkének a fenti címet: ha ugyanazt a zenét dúdoljuk, nem csak a dallamát, a szövegét és ezáltal az elfogadás és a tolerancia kultúráját is el kellene sajátítsuk:

„Tisztázzuk: szeretem, hogy mennyien meghallották az üzenetet mostanában. Szeretem, hogy nem csak színesbőrűek és nem csak radikálisok hallatják a hangjukat, számít, hogy ilyen sokan vannak.”

Mélyenszántó eszmefuttatását azzal a szimbolikus képpel zárja, hogy: „Hallgassuk meg mindannyian egymást, írjunk egy dalt, amit együtt éneklünk és amely békét teremt. Ne halogassuk ezt tovább!”

Forrás: www.npr.org

Fotó: Henry Adebonojo