A múlt század egyik jazztörténeti fontosságú gitárművészét külföldön lényegesen jobban ismerik, mint szülőhazájában. Ennek az az oka, hogy mindössze 21 évesen, 1948-ban emigrált, így pályája Nyugat-Európában és Amerikában bontakozott ki, itthon azonban agyonhallgatták és évtizedek során is csak néhány fellépése volt. (Két éve az év végi szavazáson magyar jazzlegendákra is lehet szavazni, akiket az év folyamán bemutatunk kedves olvasóinknak, hogy életben tartsuk emléküket – a szerk.)

Érdekes, hogy az ECM kötelékében alkotó művészek között többen is készítenek olyan albumokat, amelyekről azt mondhatjuk, hogy „ott folytatják, ahol előzőleg abbahagyták”. Szerencsére ez szinte mindig egyfajta minőségi garanciát jelent.

A Gadó Gábor és Harcsa Veronika 2024-es, közösen jegyzett lemezének – magyarul: A virágok nyelve – bemutatását nagyon egyszerűen elintézhetném a honlapon azzal, hogy ez az album NEM jazz, tehát ne is foglalkozzunk vele itt! Nos, a dolog talán nem ennyire egyszerű – én pedig szeretem a szakmai kihívásokat. De kezdjük talán a kályhánál…

Egyre kevesebb lemezkritika jelenik meg hasábjainkon, mivel a hazai piac túl kicsinek bizonyul ahhoz, hogy a külföldi lemezkiadók többsége fizikai változatban elküldje nekünk a termékeit. A terepet ma már a fizetéses megosztók uralják, mint például a Spotify. Munkatársunk, Pallai Péter, aki továbbra is híve a jazz fő áramlatának, amit „jazzes hangzású jazzként” szokott emlegetni, néhány, a Spotifyon fellelhető idei albumra hívja fel a figyelmét a hozzá hasonló ízléssel rendelkezőknek.