fbpx

Interjú a 85 éves Deseő Csabával

2024. február 15.

Köszöntjük születésnapján a 85 éves Deseő Csabát!

Deseő Csaba 85

A Szabó Gábor-díjas hegedűművész hosszú évtizedekig nemcsak a klasszikus zene, hanem a jazzélet kiemelkedő alakja volt, egyedüli jazzhegedűse. 5 éve letette a hegedűt, de koncertszervezőként aktívan részt vesz a hazai jazzforgatagban. Rengeteg híres jazz-zenésszel játszott együtt, miközben a klasszikus zenei karrierjét is sikerült építenie.

Az interjúban Deseő Csaba mesél a kezdetekről, a külföldi fellépésekről és azok szervezéséről, barátságokról, kedvenc koncertekről, sőt még az is szóba került, hogy mikor váltott hajszínt. Természetesen a Háló Jazz Klub sem maradhatott ki a beszélgetésből.

  • Irk Réka / Jazz.hu: Dália vagy hangversenyterem? Ha meg tudtál volna élni jazzből, alakulhatott volna úgy, hogy a klasszikus zenét otthagyod?
  • Deseő Csaba: A gyerekkorba nyúlik vissza minden. 10 évesen kezdtem hegedülni. Édesanyám hegedűtanár volt, de nem nála tanultam, mint ahogy az igazi pedagógus mindig máshoz adja a gyerekét, nálunk is így volt. Egy nagyon kedves kolléganője tanított, szerettem járni az óráira. Viszont már gyerekkorban, 11-13 évesen felfigyeltem a rádióban arra a zenére, ami olyan érdekesen lüktetett és táncolható volt, ez volt a swing-jazz. Már ilyen fiatalon tudtam, ki az a Glenn Miller, Benny Goodman.
    Semmiféle konfliktust nem okozott, hogy a kétfajta zenét egyformán szerettem. Amikor a pályára kerültem, óriási szerencsém volt, hogy felvettek az Állami Hangversenyzenekarba - ma Nemzeti Filharmonikus Zenekar -, ahol remek jó kollégák vettek körbe, különösen a brácsa szólamban. Hegedűvel végeztem, de brácsás lettem, ami gyakori volt abban az időben. Amikor bekerültem 1966-ban, akkor mellette az első perctől fogva – de hangsúlyozom, akkor még a magyar jazzélet nagyon kezdetleges volt, tehát ritkán fordult elő, hogy - elmentem jazzkoncertet adni az Egyetemi Színpadra vagy más helyekre. Szerencsére, ez semmiféle akadályba nem ütközött, mert a brácsás kollégákkal úgy osztottuk be a „szolgálatokat”, hogy ez ne okozzon gondot.

    1962-ben a Dália Klub elindított egy jó kis lavinát, a következő évben elindult Pernye András jazztörténeti sorozata a Magyar Rádióban. Mivel korábban tiltott volt a jazz, a rádióban nem voltak jazzlemezek, így többek között én is szállítottam lemezeket András műsoraihoz. Ugyanakkor Gonda János, aki akkor a Magyar Hanglemezgyártó vállalatnál dolgozott, mint zenei rendező, el tudta intézni, hogy elinduljon egy jazz sorozat, évente egy LP kiadása, ami akkoriban nagy dolog volt. Úgyhogy a 60-as években már volt mozgás a jazz-zene területén.
  • IR /Jazz.hu: Ha az 50-es években még nem játszottak a magyar rádióban jazz-zenét, akkor mindenki a külföldi rádiókat hallgatta?
  • DCS: Az igazi elkötelezett jazzrajongók 1955 januártól Willis Conover The Voice of America Jazz Hour című műsorát hallgatták. A zenei műsorokat nem zavarták, rövidhullámon lehetett fogni, kicsit recsegősen, de megismerhetted a legújabb amerikai lemezeket.

 1963. Dália Klub -  Deseő Csaba, Berkes Balázs

 1983. ZAGREB - Bosko Petrovic, Willis Conover, Deseő Csaba

  • IR /Jazz.hu: Választottad volna csak a jazzt foglalkozásnak?
  • Deseő Csaba: Nem, mert racionálisan gondolkodtam és láttam, hogy abból nem lehet megélni.
  • IR /Jazz.hu: És ha meg tudtál volna élni?
  • DCS: Nem, akkor sem. Szerettem ezt a kettős életet. Kettős fogás, mint a könyvem címe. Én ezt nagyon élveztem.

 

  • IR /Jazz.hu: Úgy gondolom, hogy abban az időben, nagyon sokat jártál külföldre, amikor alig jutottak ki nemcsak zenészek, hanem úgy általában a magyar emberek. Hogyan tudtál külföldi kapcsolatokat építeni?
  • DCS: A személyes ismeretségen múlott. Az első külföldi fesztiválon 1966-ban Bledben voltam Gonda Jánossal. Az első év mindjárt nagyon szépen indult, a bledi mellett prágai és varsói fellépésem is volt. A csehek azt mondták, hogy vigyem a zongoristámat, Réti Jánost, a ritmusszekciót ők adják. Nagyon jót adtak. A prágai fesztiválon megismerkedtem Jean-Luc Pontyval, akivel azóta is jó barátságban vagyok. (Ő még csak 81.) A varsói fesztiválon Kovács Andorral játszottam, nem kimondottan Django jazzt, hanem szvingesebb, modernebb zenét.
    Aztán a kezdet után jöttek a véletlen, vagy nem véletlen találkozások. Az Állami Hangversenyzenekarban jól éreztem magam, de akkor igen gyenge fizetések voltak, és úgy éreztem, lépni kellene, hogy jobban éljünk. Ekkor mentem bele egy másfél éves nyugat-német színházi kalandba. (Theater Oberhausen)
    Mostanában jutott eszembe, hogy két felejthetetlen esetem is volt afro-amerikai dobosokkal.  Az egyik Bledben, ahová a fesztiválra dobos nélkül mentünk ki. (Kovács Gyula nem kapott útlevelet) Sétáltunk az utcán, a túloldalon egy fekete fiatalember jött szembe, mire odamentem hozzá, megszólítottam: „Excuse me, are  you a drummer?’” (Bocsánat, dobos vagy?), mire a válasz az volt, hogy ’Yes, I’m’ (Igen). Fred Braceful volt a neve, az esti koncerten ő játszott velünk.
    1973-ban hasonló történt, mikor Oberhausenben első nap a színházba mentem próbálni. Egyetlen egy fekete muzsikus volt a zenekarban, egy kürtös. Rögtön odamentem hozzá. ’Excuse me, do you like jazz?’ (Elnézést, szereted a jazzt?), a válasz ’Of Course’ (Természetesen) volt. Majd elmondta, hogy a városban egy klubban minden vasárnap jazz-matiné van, ahol ő dobol. Meghívott, attól kezdve rendszeresen játszottam vele és a helyi kollégákkal. Chuck Cornish-sal a későbbiekben egyszer Budapesten is felléptem.
  • IR /Jazz.hu: Tehát a klasszikus zenén keresztül is tudtad építeni a jazz kapcsolataidat?
  • DCS: Hogyne.

 1964. MTV - Réti János (p), D. Cs., Berkes Balázs (b), Kovács Gyula (dr)

  • IR /Jazz.hu: Hol tanultál meg angolul, németül?
  • DCS: Németül a háború után, a rettenetes nyomorban, a Nemzetközi Vöröskereszt szervezett gyerek mentőakciókat. 6 és 10 év közötti gyermekeket a hollandok, a dánok és a svájciak vendégül láttak néhány hónapra. 8 éves koromban Bernbe kerültem egy végtelenül szimpatikus svájci családhoz, ahol a papa jól menő ügyvéd volt, a mama nem dolgozott, négy fiú gyerekük mellé vettek magukhoz három hónapra. Megérkezéskor 5-6 szót tudtam németül, viszont másnap már beírattak az ottani iskolába, ahol szerencsére elég gyorsan megtanultam alapfokon németül. Egy évvel később újabb három hónapot tölthettem Bernben.
    Az angol pedig úgy jött, hogy érdeklődő gyerek voltam. 13 év körül lehettem, mikor családi ismeretség révén egy néni, baráti gesztusként, egy héten egyszer angolra tanított. Majd a zenei gimnázium annyira nyitott volt, hogy az orosz mellett második nyelvnek kötelező volt választani az angol, német, francia nyelvek közül. Ott az angolt választottam, kiváló tanárom volt. Ráadásul faltam akkor a jazzt, így inspirált, hogy a nyelvet megtanuljam.


 1966. Bled, Festival - D. Cs., Fred Braceful (dr), Berkes Balázs (b), Gonda  János (p)  //  mesterséges intelligencia segítségével színesben is ugyanaz a kép

  • IR /Jazz.hu: Milyen különbséget érzel, mikor jazzt és mikor klasszikus zenét játszol? Melyik adott nagyobb örömöt?
  • Deseő Csaba: Teljesen egyformán a kettő – maradjunk ennyiben.

 

  • IR /Jazz.hu: Hol szövődtek nagyobb barátságok, jazz vagy klasszikus zenei körökben?
  • Deseő Csaba: Ez nagyon jó kérdés, mert a Vízöntők barátkozó emberek. Szerettem barátkozni a jazz vonalon és a szimfonikus zenekarban is. Mindkettő révén a mai napig vannak baráti kapcsolataim. Hozzátartozik, hogy a jazz területen rajtad múlik, hogy kit választasz partnernek, és a barát az óriási plusz. Ilyen volt Réti Jancsi, akivel kezdtem a Dáliában. Bár nem profi zongorista, hanem hangmérnök volt, de megszállott jazzőrült is, rengeteg lemeze volt, és ő volt évekig az első partnerem. Bőgőn Berkes Balázs játszott a zenekarban, akivel már a gimnáziumi években megismerkedtünk, barátok lettünk, barátságunk a mai napig tart. A dobosok változtak. A jazzben a világon mindenütt változnak a tagok, de kell is, más lesz az inspiráció.
  • IR /Jazz.hu: Ha csak egy valakit nevezhetsz meg, ki volt a legkedvesebb kollégád?
  • DCS: Egyformán szövődtek nagy barátságok klasszikus és jazz színtéren. Legkedvesebb jazz-partnerem Gyafi, Gyárfás István, akivel 25 évig tartott az együttműködés.

 1993. Első fellépések egyike Gyafival

  • IR /Jazz.hu: Melyik koncert volt a legemlékezetesebb a sok száz közül?
  • Deseő Csaba: Ez váratlan kérdés. Nehéz a válasz.
    Talán a prágai koncert 1966-ban, amikor három hegedűs lépett fel egy este: Bohumil Zoula, Jean Luc Ponty és én. Szigorúan meg volt határozva a fellépés ideje: „A játékidő 20 perc. Ha átléped, nem kapsz gázsit.” Úgyhogy három számot játszott minden zenekar, majd a szervező kitalálta, hogy a hegedűsök menjenek fel egy közös számra, ahol javaslatomra eljátszottuk a „Take the A Train”-t, ami óriási siker lett.

    Még két koncertet emelnék ki a sok közül:
    2002, Zágráb:
    Bosko Petrovic remek szervező volt, 2002 márciusában pl. 7 zenészt hívott meg 7 országból egy ünnepi koncertre, septet formációban játszottunk: Simeon Shterev - fuvola (Bulgária), Michael Sagmeister - gitár (Németország), Kuba Stankiewicz - zongora (Lengyelország), Martin Gjakonovski - bőgő (Macedónia), Martin Drew - dob (Nagy-Britannia), D. Cs. - hegedű és Bosko - vibrafon.
    Rövid délutáni próba utána az esti koncerten óriási siker volt.
    2009, Budapest, MÜPA
    születésnapom alkalmából "Aranycsapatommal" léptem fel: Gyárfás István, Cseke Gábor, Szaniszló Ricsi, Oláh Péter, Jeszenszky György, D. Cs. Vendégművészek voltak: Hein de Jong - vibrafon (Hollandia), Németországban élő öcsém, Attila - szoprán sax, basszusklarinét és fiam, Balázs - billentyűs hangszerek.

 2006.  ZAGREB, BP Club - D. Cs, Bosko

  • IR /Jazz.hu: Mennyire változott a közönség?
  • Deseő Csaba: Az elején kevesen voltak. Mint ahogy most is vannak törzslátogatók, akik minden koncerten ott vannak, anno is így volt. A 60-as években pár ezerre volt tehető az országban.
    Szerintem ma több tízezres nagyságrendről beszélhetünk.

 

  • IR /Jazz.hu: Voltál műsorvezető is. Ez hogyan alakult ki?
  • Deseő Csaba: A 80-as években a Filharmóniában Bogár István kitalálta, hogy az ifjúsági ismeretterjesztő sorozatba tegyék be a jazzt. Együttesemmel országjáró turnékra mentünk és iskolás gyerekeknek adtunk koncerteket, amelyek keretében a jazz történetéről tartottam rövid előadást.
    A 90-es években egy ideig a Petőfi Rádióban vezettem jazzműsorokat, később Pallai Péter jóvoltából a Civil rádióban, éveken keresztül. Szerettem a jazzről beszélni. Megszállott jazzterjesztő voltam.

 

  • IR /Jazz.hu: Azt mondod, hogy a zenében a szépséget keresed. De azért nálad is voltak a pályád elején kísérletezések a free zene felé?
  • Deseő Csaba: Nem vagyok free jazz rajongó. Abban az időben, amikor divatba jött, akkor belekóstoltam, hogy milyen, de hogy ha meghallgatod „A csitári hegyek alatt” című felvételemet, ami a 60-as évek végén készült, akkor abban a téma ki volt dolgozva, majd az improvizáció kötetlen. Ám a mai értelemben nem annyira free. Később nem voltak free jazzfelvételeim, ahogy lemezeim sincsenek. Mindenkinek megvan a maga egyénisége és ízlése, ez nekem kívül esik, bevallom.

 

  • IR /Jazz.hu: Mikor őszültél meg? Nem emlékszem, hogy láttalak volna valaha az eredeti hajszíneddel, pedig 40-45 éve hallottalak először.
  • Deseő Csaba: Nagyon korán. Családi örökség, édesanyámtól örököltem. Talán már a 40-es éveim előtt megőszültem.


1982. Pecek Lakatos Géza, Gárdonyi László, D. Cs, Lattmann Béla (+mesterséges intelligenciával)

  • IR /Jazz.hu: Sok külföldi zenésszel dolgoztál együtt. Egyrészt a klasszikus vagy a jazz területén alakult ki nagyobb és több barátság? Másrészt hogyan jutottál ki és hogy tudtatok egymásról? Egyáltalán az online világ előtt hogyan történt a kottacsere, a műsor megbeszélése? Hogy jutott el hozzád hanganyag? Hogy jutott el a híred külföldre? Milyen marketing eszközök álltak a rendelkezésedre?
  • Deseő Csaba: Nekem nagyon szép emlék Bosko Petroviccsal, a jugoszláv vibrafonossal való megismerkedésem a Nagykanizsai Jazzfesztiválon a 70-es években. Egymás után jöttünk a színpadra a zenekarunkkal, és beszélgettünk a színpad mögött angolul - a jazz nyelvén. Kedélyes, vidám ember volt. Pár perc beszélgetés után megkérdezte, mit szólnék, ha meghívna Zágrábba? Akkoriban ez még nagyon ritka volt. Nagyon örültem neki, és mi lett belőle? Őszinte, mély barátság és rengeteg élmény. Ő hívott engem oda, én pedig őt ide, felejthetetlen emlékek! Az én esetemben így alakultak a jazz barátságok. Gondolom, hogy a személyes találkozások másoknál is nagy szerepet játszhattak.

 1978. Bosko Petrovics Quartet

  • IR /Jazz.hu: Az állam támogatta a külföldi fellépéseket?
  • DCS: Nem jó szívvel emlékszem a Kádár-rendszerre, és az akkori rádiós szerkesztőkre, konkrétan egyre, akinek a rossz oldala mellett volt egy jó tulajdonsága, hogy nagyon jó szervező volt és jó kapcsolatai voltak az Interkoncerttel. Azon keresztül tudtak csak kijutni a magyar zenészek és ők hozták be a külföldieket is.
  • IR /Jazz.hu: Miből fizették őket?
  • DCS: A rádiónak volt erre egy kerete. Komoly gázsikat fizettek a külföldieknek és minket sem fizettek rosszul.
  • IR /Jazz.hu: Ők próbálták a magyar zenészeket a külföldiekkel összehozni?
  • DCS: Olyan is volt. Elmesélek egy példát. A Magyar Rádiónak volt egy kezdeményezése, felvették a kapcsolatot a Finn Rádióval és évente egyszer vegyes csapatot szerveztek.
    Így kerültem be egy formációba 1983-ban. Magyar részről Tony Lakatos (akkor még nagyon ifjú, de kiváló szaxofonos volt), Gárdonyi Laci zongorista (most Bostonban él), jómagam, valamint három finn jazz-zenész játszott együtt. Helsinkiben rádióstúdióban felvettünk 6 számot, majd repülővel északra utaztunk, a Lappföldre, ahol koncertet adtunk, amit a rádió élőben közvetített.
    Pár hónappal később a finn muzsikusok jöttek Budapestre és itt rádiófelvételeket készítettünk.

 1989. Prága, TV -  D. Cs, Martin Zbrozek (vl)

  • IR /Jazz.hu: Levelezés útján tudtatok egymással kapcsolatot tartani?
  • Deseő Csaba: Igen, a megbeszélés postai úton történt, de aztán muszáj volt bejelenteni az Interkoncerthez, mert csak hivatalosan mehettél ki. Feketén nem lehetett, mert nyugatra nem lehetett pecsét nélkül kijutni.
  • IR /Jazz.hu: A lemezfelvétel ugyancsak nem volt egyszerű. Az első albumod ráadásul nem is itthon jelent meg 1975-ben. Igaz, ezt már sok helyen elmondtad, de nekünk is elmesélnéd a történetét?
  • DCS: Dietrich Schulz-Köhn, akinek a beceneve a jazzvilágban „Dr. Jazz” volt, segített a kiadásban. A kölni rádió munkatársa volt, többször járt Magyarországon, különböző fesztiválokon. Többször beszélgettünk – szerencsére folyékonyan beszéltem németül – többek közt a jazz helyzetéről. Később, amikor Oberhausenben zenéltem, találkoztam vele. Váratlanul megkérdezte: mit szólnék ahhoz, ha készítenének velem egy lemezt az MPS Records-nál? Álmomban nem gondoltam erre! Ő lett a menedzser és meghívott a produkcióhoz német, svéd, angol zenészeket. Életem első nagylemeze, a „Four String Tschaba” Nyugat-Németországban jelent meg 1975-ben.
    Az MPS LP egyik szép utóhatása volt, hogy miután a kiadó sokfelé szétküldte a lemezt, a bécsi ORF big band vezetője, Erich Kleinschuster többször meghívott Bécsbe, vendégszólistának. Különböző tv, lemezprodukciókban volt szerencsém szerepelni.
    Az MPS hanglemezgyár egészen 1989-ig működött, majd bezárt, de egy évvel ezelőtt megkeresett egy lelkes német fiatalember egy kéréssel, miszerint létrehoznak egy múzeumot, és szeretnék a lemezem elkészítésének körülményeit dokumentálni. Ez a lemezgyár a fennállása alatt 500 lemezt készített, többek közt olyan amerikai sztárokkal, mint Oscar Peterson, George Duke, Erroll Garner, Stephane Grappelli. Az MPS kiemelten kezelte a hegedűsöket, Ponty, Didier Lockwood, Stuff Smith, Michal Urbaniak több lemeze is náluk jelent meg.

 1974. MPS STUDIO (D) D. Cs. - felső sor: Ronnie Stephenson, Ake Persson, Günter Lenz, Wolfgang Engstfeld, - alsó: Dr. Dietrich Schulz-Koehn, Dieter Reith

  • IR /Jazz.hu: Az Interconcert programiroda megszűnése után nagy űr lett a menedzsment terén? Vagy az ott dolgozók átmentették a kapcsolati tőkét?
  • Deseő Csaba: Nem tudom sajnos, mi történt, de a komolyzenei koncerteket is ők intézték, sőt főként azokat igazgatták. Ott egy zavar keletkezett, majd privát menedzselés következett.

 

  • IR /Jazz.hu: Anno is kevés női jazz-zenész volt a pályán. Minek tudható ez be szerinted? Láttál ebben anno problémát, hogy olyan kevesen vannak nők? Mit lehetne tenni szerinted - az évtizednyi tapasztalatoddal a hátad mögött, - hogy többen jussanak koncert lehetőséghez?
  • Deseő Csaba: Erre nem igazán tudok válaszolni. Talán, azért, mert a jazz-zenészek élete elég mozgalmas, de a nők inkább otthonülők.
  • IR /Jazz.hu: De ott vannak az énekesnők, akik ugyanúgy fellépnek, nekik ez nem probléma. A hangszereseknek pedig igen?
  • DCS: Nem tudom, miért van ez így.
  • IR /Jazz.hu: Ismertél egyáltalán női hangszeres jazz-zenészt anno?
  • DCS: A szegedi Molnár Dixielandben Garai Márti, aki évtizedeken keresztül náluk zongorázott.

    Egyébként szimfonikus vonalon is érdekes a történet.
    A Wiener Philharmoniker-ből ki voltak tiltva a nők 1977-ig, és ezt az alapszabályban rögzítették (ma 145 tagból 15 nő). Az első, aki ezt megtörte, egy magyar hárfás volt, a nevére nem emlékszem (Lelkes Anna, aki formálisan nem csatlakozhatott és 1997-ben kapott először teljes fizetést – a szerk.), aki annyira jó volt, hogy felvették és megváltoztatták az alapszabályt. Hasonló volt a Berliner Philharmoniker-nél is, 1982-ig. Ezt szép lassan eltörölték, és ma már a nők ott is teljesen egyenrangúak.

 2019. HÁLÓ JAZZ KLUB - Illényi Katica estje

  • IR /Jazz.hu: Miután rendszeresen jársz jazzklubba, sőt, az egyiknek Schön Gyurival együtt vezetője is vagy 15 éve, de más helyeken is megfordulsz, ezért a kérdés adott: hogy látod a jövőt, a műfaj jövőjét?
  • Deseő Csaba: Jó, hogy ez is terítékre kerül, mert ez egy elképesztően nagy siker sztori, ami a jazz műfajával történt. Az, hogy ma milyen intenzív jazzélet van Magyarországon, hány jazz együttes, hány koncert, hány klub működik, szerintem a környező országokban ilyen nincs, amennyire én ismerem. A közönség is jóval nagyobb lett.
    Amúgy nekem szívügyem a Háló Jazz Klub. Schön Gyuri 15 éve felhívott - akivel jó barátságban voltam, korábban a tanítványom volt, - hogy kitalálta a klubot, lennék-e a szervezőtársa? Azóta is csináljuk, nekem öreg koromra ez a fő hobbim.
  • IR /Jazz.hu: Hogy történik a kiválasztás?
  • DCS: Van, hogy ő ad ötletet, máskor én ajánlok valakit, vannak törzsvendégeink, akik a kezdetektől fellépnek nálunk.
  • IR /Jazz.hu: Te honnét tájékozódsz?
  • DCS: Már kevesebbet járok koncertre, úgyhogy ismerősöktől, meg az internetről.
  • IR /Jazz.hu: Mik voltak a legnagyobb sikerű koncertek?
  • DCS: Utóbbi időre, ha visszagondolok, a Hegedűs csúcstalálkozó, és a Gitár őrület. De többet is mondhatnék.
  • IR /Jazz.hu: Amikor elindítottátok a klubot, hogy kezdtetek neki?
  • DCS: Akkor baráti alapon, egy ismerőst hívtunk, Antal Tibor volt az első vendég, utána pedig Vukán Gyuri, aki többször is fellépett nálunk.

 2017.  78. születésnap - Loyola Café - Gyárfás István, Berkes Balázs, D. Cs., Antal Tibor, Berdisz Tamás

  • Irk Réka /Jazz.hu: Az érdekes, hogy rajtad kívül nem volt más hegedűs hosszú ideig. Te tudod az okát, hogy sok roma zenész közül, akiknek túlnyomó többsége szerintem hegedűs vagy brácsás volt, miért nem játszott jazzt?
  • Deseő Csaba: Ami a hegedűsöket illeti - pedig milyen sokan vannak ma már, miközben - két évtizedig egyedül voltam. Ez egy érdekes kérdés, nem tudom, miért nem játszottak jazzt. Ennek köszönhetem a fellépéseimet a fantasztikus gitárossal, Kovács Andorral, a felejthetetlen Öcsi bácsival, akivel nagyon jó barátságban voltunk és egészen felhőtlen együttműködésünk volt. Jó néhány alkalommal játszottunk televíziós koncerteken, tv- és lemezfelvételeken.
  • IR /Jazz.hu: Időközben Halper Lászlóval beszélgettem erről, aki elmondta, hogy a roma jazzhegedűsök kint folytatták karrierjüket külföldön, ahol nagy megbecsülésnek örvendtek, és persze nagyobb szabadságnak, mint akkoriban Magyarországon.

 1984. Keszthely, TV felv. (Festetics kastély park) - Kovács Andor, D. Cs.

  • IR /Jazz.hu: Miért volt playback a TV-s koncertfelvétel? 
  • DCS: Abban az időben előfordult, hogy a jobb minőség érdekében a rádióban vették fel a hangot és a TV felvételkor mi playbackre játszottunk. Később ilyen nem volt.  

  • Irk Réka /Jazz.hu: Hogy nem kaptál sem Kossuth, sem Liszt-díjat, miközben két műfajban alkottál magas színvonalon?
  • Deseő Csaba: Nem tudom. Néha megfordult a fejemben. De azért kaptam szép díjakat: Magyar Érdemrend Lovagkeresztje, Artisjus díj, Szabó Gábor díj.

 

  • Irk Réka /Jazz.hu: Mit javasolnál a mostani fiataloknak a zenéléssel és az önmenedzseléssel kapcsolatban?
  • Deseő Csaba: A tanítás nagyon magas színvonalú Magyarországon. Ezenkívül hallgass sok jó lemezt, én is ezt tettem, sokat hallgattam egykori példaképeimet. A menedzseléshez nem tudok tanácsokat adni, az egy más szakma.

 

Nagyon boldog születésnapot kíván a Jazz.hu szerkesztősége!

 

 

Fotó: Deseő Csaba archívum, Halász Gyula archívum, Irk Réka

Deseő Csaba 85 1969. Székesfehérvár feszt.  BUDAPEST ALL STARS  - D. Cs, Kovács Andor, Vukán György, Kovács Gyula, Pege Aladár

Deseő Csaba 85 1970. MOM, Jazz Hétvége - Gallusz György (p), D. Cs, Vajda Sándor (b), Deseő Attila (sopr. sax)

Deseő Csaba 85 2004. Rádió Márványterem - D. Cs., Cakó Péter, Gyárfás István, Jeszenszky György, Rieger Attila

Deseő Csaba 85 1974. Nagykanizsai Jazz Hétvége

Deseő Csaba 85 2019. Alba Regia Feszt.

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
24
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005