fbpx

Márkus Tibor interjú a Lamantin táborról - jelentkezés május 31-ig

2019. máj. 27.

Idén is megrendezésre kerül a Lamantin Impovizációs Tábor Szombathelyen, június 23-29. között. Az idei a 17. alkalom, hogy a fiatal és kevésbé fiatal jazz zenészek számára lehetőség nyílik az ismerkedésre, jó nevű tanároktól és persze egymástól is tanulni. A tábor alatt rendezik meg a Lamantin Jazz Fesztivált, így minden este jobbnál jobb, külföldi és hazai sztárok koncertjei színesítik a programokat.

Márkus Tibort, a Lamantin tábor művészeti vezetőjét kérdeztem arról, hogy kiket várnak a kurzusokra, mire számíthatnak a résztvevők.

  • MagyarJazz: 2003-ban indítottátok el Szombathelyen a tábort. Mennyit változott 17 év alatt a tábor? És mik azok, amik ez alatt a 17 év alatt nem változtak? Hogy érzed ennyi idő után, elértétek azt, amit kitűztetek anno?
  • Márkus Tibor: Örök hálám Dr. Tímár Péternek, amiért annak idején „vevő” volt az ajánlatomra, hogy a Fesztivált kössük össze egy jazztáborral.
    Az első tábor természetesen sokkal kisebb volt a tanári gárda és a hallgatói létszám tekintetében egyaránt. Akkor még „csak” egy jazztábor voltunk, ami a fesztiválhoz kapcsolódott, később jöttek a „bővítések”, a zenetanárok továbbképzési akkreditációja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszaka végzős hallgatóinak nyári szakmai gyakorlat minősítése, a felvételi előkészítési kurzus (amit magam tartok), a workshopok, amiket a Fesztivál egy-egy fellépő művésze tart.
    Elértük smile

 

  • MagyarJazz: A tábor alatt fesztivál is zajlik a városban, vagy mondhatnám fordítva is, mert a fesztivál volt előbb. Annak idején a fesztiválhoz azért kötöttétek a tábort, hogy a fesztivált színesítsétek és odavonzzátok a fiatalokat?
  • Márkus Tibor: Ez is benne volt a „pakliban”. De sokkal inkább az, hogy egy kerek, organikus egységet valósítsunk meg, ami mindent magába foglal. Ez egyébként a hitvallásom, tanári, zeneszerzői és hétköznapi emberi minőségemben is. Mármint hogy a dolgok nem különállóak, hanem összefüggésben vannak egymással. Következésképp, nem működnek egymás nélkül. És ha csak az egyiket is nem érted, akkor nem fogod megérteni az egészet sem. Például, ha jazzel akarsz foglalkozni, akkor tudnod kell, honnan jött a műfaj, hová tart, mik a titkai…szóval látnod kell a teljes képet. Ezért igyekeztem a teljességre törekedni. A táborban van egyéni óra, zenekari gyakorlat, elmélet, történet oktatás, a hallgatók koncertezhetnek és nem utolsósorban világhírű művészek előadásait és koncertjeit hallgathatják. Így sikerült kompletté tenni a tábort!

 

  • MagyarJazz: Milyen programokat nyújtotok a táborba érkező diákoknak? Melyik az a korosztály, amelyik legnagyobb számban képviselteti magát?
  • Márkus Tibor: Lásd fent: egyéni órák, zenekari gyakorlatok, elmélet, történet csoportos órák, egyetemi előkészítés, jam sessionök, workshopok, koncertlátogatások.
    A mesterkurzusokat a Fesztivál világhírű fellépői közül felkért művészek, illetve nemzetközileg elismert szakemberek tartják. Az idén Liane Carroll (GB)-ének, zongora, Wolfgang Muthspiel (A)-gitár, Németh Ferenc (H,USA)-dob és Válik László- stúdiótechnika, színpadi hangtechnika témakörben tart workshopot.
    A korosztályt nem határozzuk meg, bárki jöhet a táborba kor- és felkészültségtől függetlenül, mindenkivel a saját szintjéhez igazodóan foglalkozunk. A legtöbben a 20 éves körüli korosztályból valók, de volt már 10 és 52 éves hallgatónk is.

 

  • MagyarJazz: Mivel készültök ebben az évben? Kik lesznek a tanárok? Kik fognak fellépni az esti fesztiválon?
  • Márkus Tibor: Ami bevált, azon ne változtass. Ez a jelszavam. Ezért a sok éve jól működő tanári gárdát nem akarom megváltoztatni. Rajtam kívül Spányi Emil, Friedrich Károly, Tóth Viktor, Elek István, Lakatos Ágnes, Winand Gábor, Gyárfás István, Gotthárd Mike, Csuhaj Barna Tibor, Takács Donát, Nesztor Iván, Jeszenszky György képezik a tanári kart. Csupa élvonalbeli muzsikus és elismert pedagógus (hogy a mondat keretes szerkezetű legyen, és a kötelező szerénység azt kívánná, hogy hozzátegyem, amivel kezdtem: „Rajtam kívül”. De remélem, ez nem így van.). Ha már annyi hallgató jön (aminek nagyon örülünk!!!), hogy ennyien nem tudjuk „ellátni” őket, akkor tanársegédeket hívok a Zeneakadémia végzős hallgatói közül. Örömmel jönnek, hiszen nekik ez nyári szakmai gyakorlatként kreditszerzési lehetőség. Általában 100-120 a hallgatói létszám évről évre, és az, hogy ez nem csökken, azt bizonyítja, hogy jól csináljuk a dolgunkat.

 

  • MagyarJazz: Miért ajánlod ezt a tábort jazz zenész fiataloknak? 
  • Márkus Tibor: Mint ahogy említettem, azért, mert teljes képet kap a hallgató erről a műfajról korától és felkészültségétől függetlenül. Sokakat „megfertőzünk”, akik a tábor után életcélul választják a professzionális jazz zenész hivatást. És amit még nem említettem, a kapcsolatépítési lehetőség sem utolsó. Világhírű művészekkel találkoznak a hallgatók, egymással is barátságok, kapcsolatok és még szerelmek is szövődnek.

 

  • MagyarJazz: Meddig és hol lehet jelentkezni a táborba? Mi történik a jelentkezési lap elküldése után?
  • Márkus Tibor: A jelentkezési határidő május 31. De ezt követően is, a tábor kezdetéig lehet jelentkezni, ha marad még hely a fogadásra. Viszont a rest kétszer fárad, de legalábbis többet fizet, mivel a határidő után jelentkezőknek a 29.000 forint részvételi díjon kívül (ami magában foglalja a belépőt is a fesztiválra), némi pótdíjat is kell fizetniük (nem vészes!).
    Arra bíztatunk mindenkit, hogy „Légy te is lamantin” Nem fogod megbánni. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy évről évre nagyon sok visszatérő hallgatónk van.
    A www.lamnatin.hu weboldalon minden információ megtalálható.

 

További sok sikert kívánunk!

 

Jelentkezés: http://www.lamantin.hu/?page_id=1348

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005