Arról már többször értekeztünk, hogy a márkás ECM kiadónak a (jazz)világ legkiválóbb gitárosait sikerült „istállójába” begyűjteni. Ezek között találtuk korábban John Abercromie-t és Bill Frisell-t, majd Wolfgang Muthspiel-t is, és két magyar muzsikus is akad a müncheni kiadó szerződésében álló gitárművészek között: a Berlinben nemzetközi karriert felépített Snétberger Ferenc, és (végre egy hölgy) – a Bécsben élő Boros Zsófia! (Ő az, aki hamarább került az ECM művészei közé, mint Feri és áprilisban jelent meg harmadik lemeze a rangos kiadónál, amelyről hamarosan beszámolunk.)
Az Artisjus könnyűzenei kategóriában Szendőfi Péter lett az év könnyűzeneszerzője 2023-ban.
Ralph Alessi is azok közé a „márkás” zenészek közé tartozik, akiket Manfred Eicher, a müncheni ECM kiadó alapítója és vezetője „begyűjtött” a nagynevű label „művész-kollekciójába”. Különösen érdekessé teszi a kritikus számára az új Alessi lemez tárgyalását az a tény, hogy pár nappal ezelőtt „élőben” is megcsodálhattuk a nagy amerikai trombitás játékát a BJC-ben.
Még egy év sem telt el azóta, hogy az élvonalbeli fekete amerikai énekesnő Ghost Song c. lemezéről adhattunk hírt, és íme, itt van a legújabb produkció, amely most is bővelkedik meglepetésekben.
A véletlen a kezemre játszott. Épp utaznom kellett, a bőröndbe került a Drifting, a norvég szaxofonos, Mette Henriette új CD-je is, mondván majd a hegyek közt meghallgatom és leírom a véleményemet róla. Így most tapasztalatból állíthatom, hogy ezzel a lemezzel a megismerkedés legideálisabb módja, ha egy nagy erdő közepén álló fogadóban a reggeli tea mellé tesszük a lejátszóba. (Alternatívaként szóba jöhet még egy tengerparti magányos világítótorony is, de ezt még ki kell próbálnom.) Egy unikális lemezhez szokatlan ajánló dukál, pont olyat, mint ez.
Könnyen megjósolható, hogy e lemez soha nem lesz a jazzrádió-hallgatók kedvence; nem kerül fel a lemezboltok eladási listáinak élére; de az is valószínűsíthető, hogy a kiadó-producer Manfred Eicher (ECM) nem azzal a szándékkal hozta tető alá e projektet, hogy legyen mivel elhomályosítania a müncheni lemeztársaság olyan „slágerkiadványainak” népszerűségét, mint a The Köln Concert, a My Song vagy a Song For Everyone. Egyszerűbben úgy is kifejezhetjük, hogy ami ezen a lemezen felhangzik, csupán egy törpe kisebbséget érdekelhet. Amennyiben törpe kisebbségnek nevezzük a bőgő-elektronika duók tömör (maximum négyperces) zenei kísérletei iránt érdeklődő közönséget.
2023-ban már két közös lemeze jelent meg a Szabó Sándor és Major Balázs duónak, és két önálló, szóló lemeze is megjelent Major Balázsnak.
A svéd nagybőgős, Anders Jormin művészetével már számos alkalommal volt lehetőségünk találkozni, és nem csak lemezeken, de „élőben”, koncerteken is. A bátran rendhagyónak nevezhető albumán persze főszereplőként ismerhetjük meg. A nemzetközi lemezkiadásban magasan jegyzett müncheni kiadóról tudjuk, hogy olyan „projekteket” támogat, amelyek elmélyült figyelemre, igényesebb hozzáállásra kész hallgatóság számára készülnek. Ilyen ez a lemez is!
Hofecker Dániel eddigi fényes pályájáról és remek lemezéről könnyű és hálás feladat kritikát írni, mert ez egy igazi magyar sikertörténet egyik állomása, egy tehetséges és ambiciózus művész munkájának eredménye. Bizonyíték arra, hogy a szorgalmas, kitartó munka meghozza gyümölcsét/gyümölcseit.
Már többször szót ejtettünk arról, hogy van egy olyan tendencia a mai világban, amely arra sarkalja a művészetek legkülönfélébb területén működő szervezeteket, hogy az elmúlt évtizedek legkiválóbb színházi és filmes produkcióit felidézzék. Ez az úgynevezett „zeneipar” (de szép kifejezés) területén, így persze a jazzműfajban is megfigyelhető.
A jazz standardeket feldolgozó lemez idén jelent meg a Kelemen Angelika Jazz Quartet előadásában. A jazzénekesnő a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén végzett, majd a Hang Szín Tér Művészeti Gimnáziumban kezdett el tanítani jazzéneket. Eddig több lemezen is közreműködött, de saját lemeze még nem jelent meg.
Csodálkozom, hogy a filmkészítők a ma divatos sorozatkészítő trend jegyében még nem figyeltek fel a Blue Note-ra. A lemezkiadó történéseiből ideális epizódokat lehetne gyártani. Úgy kezdődhetne a történet, hogy valakinek eszébe jut egy rég elfeledett felvétel. Az igazgató leküldené a kóbor raktárosnak vagy hangmérnöknek álcázott emberét a Blue Note trezorjába, ahonnan Indiana Jones poros dobozokkal érkezne vissza a sötét zugok átkutatása után, és letenné a főnök irodájának asztalára.
A szaxofonos zeneszerző, Mester Dániel hosszú utat tett meg, amíg rátalált saját zenei világára. Amszterdami tanulmányainak köszönhetően nemcsak a nyugati világ zenei hagyományait szívta magába, de rengeteget utazott is. Bejárta Indonézia, Törökország, Dél-Korea és Marokkó tájait, megismerkedett azok kultúrájával, dallamvilágával.
A Beatles jelentősége vitathatatlanul óriási az egész zenetörténetben. De az is egyértelmű, hogy azt a melódiakincset, amivel megajándékozták a zenei világot, szívesen vették fel repertoárjukra a legkiválóbb muzsikusok is, természetesen akár a jazz legkarakteresebb művészeit is beleértve. A műfaj olyan nagysága, mint a jazz-zongorajáték óriása, Brad Mehldau már korábban is nem egyszer vette repertoárjára a Beatles örökbecsű melódiáit, de most egy komplett albummal tisztelgett a „gombafejűek” előtt.