Jók, jók, persze, hogy jók, de azt a katarzist, amit az ötvenes, de inkább a hatvanas-hetvenes évek lemezei hoztak, amikor a jazz új irányzatainak születését kortársként élhettük meg, a mai felhozatalban igen titkán találjuk meg. – hangzik el többször egyetértő bólogatások közepette jazzben őszült veteránok találkozásaikor. Az öt éve alakult Coltrane Legacy a Fonó gondozásában idén megjelent első, „Nairobi” című lemeze ezt a manapság sokszor várt, de ritkán kapott szédítő élményt hozta.
Vig Tommy, akit a magyar forradalom szele sodort a jazz szülőföldjére és pontosan félévszázadot töltött ott, hazatérése óta is tucatnyi lemezzel örvendeztetett meg minket. Legutóbbi „Tommy Vig 2022 – Jazz Jazz” c. lemezéről részletes ismertető jelent meg honlapunkon is, de örömmel értesültünk arról, hogy a tekintélyes francia jazzfolyóirat a JAZZ HOT is nagyra értékelő kritikát jelentetett meg róla.
A cím kissé megtévesztő, hiszen a norvég zongoraművésznek nem ez a bemutatkozó lemeze, ő már évek óta az európai élvonal eminense. Az Opening címre hallgató darab egyszerűen a harmadik (még csak nem is az első) a trió legújabb lemezén, amely ismét az ECM kiadó méltán fényes hírnevét öregbíti.
A New Yorkban élő chilei szaxofonos hölgy, Melissa Aldana „12 Stars”, a patinás Blue Note gondozásában megjelent albuma, a tarot kártya császárnő figurájának koronáján ábrázolt 12 csillagról kapta címét. A Blue Note kiadó minden koncepcióváltása, és egy pár a hagyományos képbe nem illő, „furcsa” hangzású album publikálása ellenére, a mai napig etalonnak számít. Habár egyes manapság megjelenő kiadványaik nem is jelentenek garanciát a nimbusz kialakulásához vezető, leginkább jazz-szerű jazzre, egy Blue Note album a mai jazzgenerációnak is a karrier egyik csúcsát jelentheti. Nem véletlen, hogy Melissa Aldana idén megjelent „12 Stars” című lemezéről világszerte írt ajánlók első mondatai is a híres kiadónál saját néven való debütálásáról szólnak, és esetében valóban jazz-szerű, kortárs jazzt hallhatunk.
Ella Fitzgerald beceneve a „First Lady of Jazz” volt, ami Amerikában csak az elnök feleségének járó címet jelenti. De a reklámtevékenységben oly’ profi Amerikában, ez a titulus – Ellára vonatkozóan – történetesen megállta a helyét…
Az örmény zongoravirtuóz áprilisban megjelent lemezét legutóbbi európai turnéján részben a hazai közönség élőben is megismerhette, a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben adott májusi koncertjén. Hamasyan a lemezen játszó, Matt Brewer bőgőssel és Justin Brown dobossal indult útnak és érkezett Budapestre is. Az élővarázs átélése után, a koncerten ott voltaknak is ajánlom a „StandArt” valamilyen formában való beszerzését, a nem ott voltak miatt, ugyanis a stúdió felvételen egy-egy számban Ambrose Akinmusire, Joshua Redman, valamint Mark Turner is „vendégművészkedik”, akik sokat tettek Hamasyan az 1920-as évektől az 1950-es évekig tartó időszakból válogatott standard feldolgozásaihoz.
Nagyon távolra kerültünk azoktól az időktől, amikor még nem jelentett különösebb nehézséget annak a meghatározása, hogy mi is a jazz tulajdonképpen. Adottak voltak a bevett ritmikai képletek, adott volt a kompozíciók szerkezete és egy kvartett, de egy nagyzenekar megszólalása is teljesen tipikus volt. Létezett néhány kivétel, de ezeket jól ismerte minden rajongó.
A műfaj több mint százéves történetének alighanem legintellektuálisabb és egyik legmodernebb pianistája, egyben a trió formáció mestere volt Bill Evans, akinek hatása mind a mai napig meghatározó. Így aztán nem csoda, hogy egyre-másra adják ki újonnan felfedezett felvételeit, vagy – mint ebben az esetben is – többé-kevésbé a felvételt követő időben publikált, ugyanakkor ma már joggal klasszikusnak minősíthető lemezeit. Most éppen egy 1977-ben készített, de pár évvel későbben megjelentetett remekmű vált ismét elérhetővé.
NEM! Hanka G nem Kenny G lánya, rokona, stb., nem a konzervatív jazzkörökben szitokszóként használt „smooth jazz” képviselője, ő igazi, vagy ahogy méltán nagy tiszteletnek örvendő barátom, Pallai Péter fogalmazná, „virtigli” jazzénekesnő! Erről azok is meggyőződhettek, akik nyolc évvel ezelőtt ott voltak az Opus-ban, mikor a nálunk még hozzá hasonlóan nem igazán ismert, de azóta igencsak befutott Eric Wyatt New York-i szaxofonossal, valamint kitűnő szlovák és cseh muzsikusokkal lépett fel.
A karrierjét Stan Kenton és Woody Herman későbbi nagyzenekaraiban kezdő, majd Horace Silver, Phil Woods, Gerry Mulligan és hosszan sorolható óriások formációiban feltűnő Tom Harrell még 2020. november végén, New York egyik legjobb hangstúdiójában, a Sear Soundban játszotta fel saját szerzeményeit tartalmazó lemezének anyagát. Az „Oak Tree” végül idén, a veterán trombitás 76. születésnapjára időzítve, július 16-án jelent meg, a gyűjtők körében megbízható minőségéről és ízléséről ismert, a klasszikus hard bop hagyományokból épülő zenékre specializálódott HighNote kiadó gondozásában.
Gerald Clayton vitathatatlanul napjaink egyik legfontosabb jazz-zongoristája. A középgeneráció kiemelkedő képviselője, akinek minden megnyilvánulása megérdemli a figyelmet. Újabban ő is a legendás Blue Note kiadó művésze, Happening: Live at the Village Vanguard c. nagysikerű koncertlemeze után itt van a második BN albuma is.
Az ECM kiadónál az utóbbi időben két fontos változás figyelhető meg. Az egyik az, hogy a korábban azonnal felismerhető és/vagy azonosítható úgynevezett „ECM hangzás” a közérthetőbb, úgymond „mainstream” jazz irányába változott, a másik pedig az, hogy a kitűnő művészi és üzleti érzékkel rendelkező Manfred Eicher remek fiatal, kreatív művészek szerződtetésével bővíti a „stábot”. Ezzel pedig még inkább megerősíti az ECM pozícióját a nemzetközi színtéren. Nos, az Oded Tzur Quartet is ezt az új, friss irányzatot képviseli.
Nehezen tagadható, hogy a 45-55 évvel ezelőtt keletkezett progresszív rocklemezek némelyike valódi zenei csemegékkel örvendeztette meg a hallgatót. Igaz, ez még akkor is, ha hozzátesszük: e különlegességek szinte soha nem értek el nagy népszerűséget, megmaradtak egy viszonylag szűk hallgatói kör kedvenceinek. A világhírű Led Zeppelin, Uriah Heep, Pink Floyd, Yes és Deep Purple mellett olyan páratlan jelenségeket is kitermelt magából a műfaj, mint az indiai zenéből táplálkozó Quintessence egyes albumai, az Electric Prunes f-moll rockmiséje, a The Nice Five Bridges című szvitje, vagy a holland Focus Moving Waves című lemezének B oldalán hallható, több mint húszperces kompozíció (Eruption), melyet egy 1600-ban bemutatott olasz opera, Caccini és Peri Eurüdikéje inspirált. A Jacob’s Ladder világa többé-kevésbé e fél évszázaddal ezelőtti rockbirodalomba kalauzolja vissza hallgatóit, persze a zene a zongorista zenekarvezető egyedi kreatív eszméin jócskán átszűrve szólal meg az új albumon.
Olvasóink unhatják már, hogy többször szóvá teszem a kiadók azon igyekezetét, hogy még az utolsó pillanatban profitot szerezzenek a jazztörténeti jelentőségű felvételek újrakiadásából… Persze ennek pozitív hozadéka is van: a legendás albumok szuper minőségű kiadásaihoz juthatnak hozzá az igényesebb gyűjtők.
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
22
Dátum :
2021. aug. 22.
| ||||||