fbpx

Bill Frisell-Thomas Morgan - Epistrophy

2020. március 06.

Amerikában Sammy Miller and The Congregation Leaving Egypt című albuma és Bill Frisell Epistrophy-ja jól megfér a jazz újdonságok polcán. Bár előbbi, amit teltházak előtt ad elő a Gyülekezet, gospel alapú jazz elemeket használó szertartászene. Utóbbi pedig a duó New York legendás klubjában, a Village Vanguard-ban rögzített koncertje. Már a két évvel ezelőtti Small Town is jelezte, hogy a gitáros Bill Frisell és a bőgős Thomas Morgan közös játéka igazából bensőséges konzultáció a jazz nyelvén bő egy órában. Ritkán hallani ilyen kivételes összhangot és egymásra figyelést, mint náluk. Ez nyilván az ECM szakembereinek is feltűnt, meg az eladási adatok szerint a vásárlóknak is.

Pontosan 68 percig tart a második sétájuk az amerikai zene emlékparkjában. A lemez úgy lett megszerkesztve, hogy a keretet a mulatók, zenés színpadok világának muzsikája adja: ilyen Jerome Kern 39-es big band kíséretre kitalált kompozíciója az „All in Fun", ebbe a vonalba illeszkedik Billy Strayhorn dala, a „Lush Life", és a végére illesztett Sinatra kivitelezésénél izgalmasabb „In the Wee Small Hours”. Akinek van kedve és ideje rá, érdemes az eredeti után meghallgatni Frisell átiratait, hogy lássuk, milyen kreatívan és váratlanul épít dallamokat a semmiből. Paul Motian „Mumbo Jumbo”-ja arra is példa, hogy lesz ebből izgalmas dinamikájú játék a két hangszer között.

Útba ejtik a jazz klasszikusait. Két Thelonious Monk kompozíció is található a korongon: a címadó 1941-es Epistrophy (amit Kenny Clarke-kal együtt jegyez) és Pannonica. A gitáros adaptációk mestermunkái, néha dallamfoszlányokból építkezik, miközben felrakják a szvinges alapokat. Frisell öreg harcos, nem hivalkodóan, de megmutat jó néhány tökélyre csiszolt gitáros technikát. Aztán jelképesen benéznek még a country vidéki fellegváraiba, a szalonokba, hiszen a gitár ott is domináns hangszer. Az ikonikusnak számító „Save the Last Dance for Me” vagy a „Red River Valley” élvezetéhez nem kell a 20. századi összhangzattan könyveket rongyosra olvasni. Inkább az adja az érdekességét, hogy egy egyszerű dallam is izgalmasan szétszedhető és újragondolható. Meg beugranak – mint Small Town esetében is tették - egy moziba. Erre az albumra John Berry „You Only Live Twice”-a került, a közismert James Bond betétdal.

A borító egyébként Palo Alto expresszionista festője, Charles Cajori munkája.

ECM Records, 2019

Tracklista

  1. All in Fun
  2.  Wildwood Flower / Save the Last Dance for Me
  3.  Mumbo Jumbo 
  4.  You Only Live Twice
  5.  Lust Life
  6.  Epistrophy 
  7.  Pannonica
  8.  Red River Valley
  9.  In the Wee Small Hours of the Morning

Közreműködnek:

Bill Frisell - gitár
Thomas Morgan - bőgő

 

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005