fbpx

Fiatalok figyelem! Müpa Tehetségbörze felhívás 2025-re

2024. augusztus 13.

2025-ben is elindítja a Művészetek Palotája a régió egyik legjelentősebb tehetségkutatóját, amire várják a fiatalokból álló zenekarok jelentkezését.

JazzShowcase jelentekzés

Jövőre a Jazz Showcase-t február elején fogják megrendezni, viszont október 6-ig tudnak jelentkezni a zenekarok.

A tehetségkutató 2008-ban indult és számtalan zenekar mutatkozhatott be a nyereményeknek köszönhetően szerte az országban, sőt külföldön is.

A pályázaton minden magát magyarnak való, 30 év alatti jazz-zenész zenekarát várják. A zenekarból legalább egy tagnak tudnia kell angolul.

Létszám: A szólóelőadótól a big bandig bármilyen formáció benyújthat pályázatot. Azonosság: 1 fő maximum 2 formáció tagjaként pályázhat. Az egyes formációk tagnévsora legfeljebb 50%-ban lehet azonos (pl. 4 fős zenekar esetében legfeljebb 2 fő fordulhat elő egy másik formáció tagnévsorában). Formáció megváltozása: A jelentkezés benyújtását követően a zenekari tagnévsor bővítésére nincsen lehetőség. A tagnévsor megváltoztatására különös indokkal (pl. igazolt betegség), legfeljebb a taglétszám harmadát érintő módon, a szervező írásos engedélyével (e-mail) van lehetőség.

A pályázóknak fotót, életrajzokat, műsorleírást, live videófelvételt, ridert kell beküldeniük a nevezésnél.

A pályázati anyagot e-mailben várják a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.

A pályázati anyagok november közepéig elbírálásra kerülnek, és kiderül, melyik 6 jazz-zenekar jut be a következő tehetségbörzére.

Pályázati kiírás: https://mupa.hu/f/21/37/JazzShowcase-25_kiiras-2.pdf

  

 

 Fotó: Sztraka Ferenc

Kapcsolódó cikk: A Müpa Jazz Showcase fődíjasai: Intergeese és a Koncz Kriszta Group

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
22
24
25
26
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005