fbpx

Horváth Albert az Év Fiatal Jazz-zenésze 2020-ban

2020. február 03.

Idén is megrendezte a Magyar Jazz Szövetség a Pintér Zoltán által kitalált versenyt. Talán ebben az évben még nehezebb volt a szavazás, mint tavaly. Idén nyolc helyett csak 6 fiatal jutott a döntőbe. Egyikük már tavaly is megmérettette magát: a határon túli, szabadkai Malko Luka. Az idei versenyzők közül - a fent említett szabadkai fiatalon kívül – már mindenki fellépett budapesti klubokban, sőt a koncertbeszámolókban is feltűnt a nevük. A beszámoló végén a videóban, a versenyzők improvizációiból van pár perc összevágva.

Bágyi Balázs, a Jazz Szövetség elnöke konferált, aki elmondta, hogy idén már az 5. versenyt bonyolították le és minden évben két fiatalt választanak ki a mentor programban, egy szakmai és egy közönségdíjast. Csütörtökön is ugyanaz a csapat kísérte a versenyzőket, - akik egyben a zsűri tagjai is,- mint tavaly, tehát Pintér Zoltán zongorán, Elek István szaxofonon, Lakatos Pecek Krisztián bőgőn és Bágyi Balázs dobon. Ők kísérik a verseny győztesét vagy győzteseit is egész évben a koncerteken, csak a bőgős változik.

Először is hadd írjak a kísérő zenekarról, akik fantasztikus, hogy egy éven át segítik, mentorálják, tanítgatják a győzteseket. Hász Esztert, a tavalyi szakmai díjast kérdeztem, hogy értékeli az elmúlt évét. Elmondta, hogy bár vissza tudná forgatni az idő kerekét, annyira jó érzések vannak benne a versennyel, és az azt követő fellépésekkel kapcsolatban. Rengeteget tanult a koncertek során, és talán ennek is köszönhetően kiválasztották a Müpa Jazz Showcase döntőjébe is, ahol a tehetséges fiatal zenekaroknak nyújtanak bemutatkozási lehetőséget. Vasárnap fognak fellépni 15 órakor a Müpában. Ugyanúgy a tavalyi közönségdíjas Sebestyén Patrik is lehetőséget kapott a zenekarával a bemutatkozásra a tehetségbörzén a Müpában, szombaton 15 órakor.
Visszatérve a zenekarhoz, mindannyian maximálisan ráhangolódva kísérték a fiatal jazz-zenészeket a döntőben, de azért nem maradtak el az improvizációk, többször hallhattuk Elek István és Pintér Zoltán bámulatos szólóit. Lakatos Pecek Krisztián is brillírozott, bár a bőgője az első szettben gerjedt, főleg a mély hangoknál, ami szerencsére nem hallatszódott a színpadon, Elek István elmondása szerint.

Az első versenyző Thorpe Gáspár volt, aki jazz-gitárt tanul a Bartók Konziban. Ő nem ismeretlen a közönség számára, fellépett már a Harmónia Jazzműhely Jazz-Csillagvizsgáló sorozatában Juhász Gábor ajánlására, ebben a cikkben már írtunk róla: https://magyarjazz.hu/sorozatok/fiatal-jazz-csillagok/298-jazz-csillagvizsgalo-a-gitarosok-videointerjuval
Clifford Brown: Joy Spring, Chick Corea: Windows dalokat játszotta. Szerintem a pár héttel ezelőtti vizsgán sokkal jobb teljesítményt nyújtott, mint ezen az estén.

 

Másodikként Castagno Claudia lépett színpadra, aki ugyancsak a Bartók Konziba jár ének szakra. Nagyon szép, különleges hangja van Claudiának, aki már több versenyen is részt vett, ami a színpadi jelenlétében meglátszódott. Talán ezek a standardek nem igazán az ő hangjára voltak szabva. Claudia különben Garay Attila unokája, aki híres jazz zongorista, énekes volt.
The Gentle Rain bossa novát és Jerome Kern: All the Things You Are dalokat énekelte. Legközelebb február 25-én lehet őt hallani a Jazz-Csillagvizsgálóban, ahova tanára, Lakatos Ágnes ajánlotta. Érdemes meghallgatni: https://harmoniajazz.hu/index.php?id=JazzCsillagvizsgalo2020-1

 

A szünet előtt Horváth Albert ült a zongorához, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz tanszékének másodikos hallgatója, tanára Oláh Kálmán. Horváth Albertet már nagyon sokszor hallottam mindenféle formációban játszani, őt szoktam ajánlani a kezdő és nem annyira kezdő zenekaroknak, mert amellett, hogy harmóniákban gazdag és szenzitív a játéka, nagyon figyel a zenekar többi tagjára, de szólói rendkívül virtuózak, és a közönség figyelmét magára tudja úgy vonni, hogy nem színészkedik. Az első számot zongora-bőgő-dob trióban játszották. Albertet is hallhatjuk a héten a Müpa tehetségbörzéjén, Hász Eszter zenekarában, vasárnap 15 órakor.
Gene de Paul: You don’t Know What Love is, Cole Porter: All of You számokat adta elő.

 

Szünet után Malko Luka-t hallhattuk gitározni, aki ismerős lehetett a tavalyi versenyről: https://magyarjazz.hu/koncertbeszamolok/352-az-ev-fiatal-jazz-zenesze-donto-2019-februar-2
Malko egy nagyon elszánt fiatalember. Egy év alatt rengeteget fejlődött. Nem csak a játéka, de a zenész társakhoz való viszonyulása is. Édesapja elmondta, hogy mostanában volt lehetősége gyakorolni jazzfesztiválon fellépőkkel, ami nagy segítség volt, hogy érezze a zenekari játékot. Hajrá Malko Luka, csak így tovább!
Gene de Paul: I’ll Remember April, When Will The Blues Leave számokat játszotta. Az elsőt zongora nélkül.

 

A következő ismét énekes produkció volt. Eck Léda ( Eck Luca Édua) robbant be a színpadra. Őt sokszor hallottam az IF Jazz Caféban, legutoljára Juhász Gáborral és Somos Andrással december 30-án. Hihetetlen élet és energia van benne, a hangja pedig erőteljes, fiatal korát meghazudtoló erővel rendelkezik. Nemrég kezdett el énekelni, Hajdu Klára tanítványa, aki szépen finomítja, vagdossa a vadhajtásokat. Szerintem ő is esélyes volt az Év Fiatal Jazz-zenésze díj elnyerésére.
Ray Henderson: Bye Bye Blackbird és a Antônio Carlos Jobim: Corcovado bossa novát énekelte.

 

Utolsó versenyző Oláh Kálmán Jr. volt. Kálmán több versenyen is indult már, rendkívül tehetséges ifjú szaxofonos. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz tanszékén utolsó éves hallgató. Véleményem szerint, ő is esélyes volt a díjra. Kálmánt ezen a héten kétszer is hallhatjuk a Müpában, először testvére zenekarában, péntek este 8 órakor, utána pedig szombaton a tehetségbörzén Sebestyén Patrik zenekarában fog szaxofonozni 3 órakor.
Joe Henderson: Recorda Me, Johnny Green: Out of Nowhere számokat játszották.

 

Ezután a közönség szavazhatott, kit jelölnek a közönségdíjra, miközben a zsűri is összeült, hogy eldöntsék, kit választanak szakmai alapon. Ebben az évben a közönség és a szakmai díj is egy jazz-zenész kezébe került.

Az Év Fiatal Jazz-Zenésze 2020-ban: Horváth Albert 
Gratulálunk!

 

Sajnos azt most nem tudhattuk meg, milyen alapon döntött a zsűri, ahogy novemberben a Jazz Szövetség Combo versenyének eredményhirdetésénél, és hiányoltam a rövid elemzést, tanácsokat, amik biztos nagy segítségül szolgáltak volna, önbizalom növelőként a nem nyertes fellépőknek. Úgy éreztem, hogy nagyon hirtelen, gyorsan lett vége az eredményhirdetésnek, legalább a győztesről eshetett volna néhány szó, miért őt választotta a zsűri.

Csatlakoznék Bágyi Balázshoz, a Magyar Jazz Szövetség elnökének utolsó mondatában javasoltakhoz, jelentkezzenek minél több versenyre a fiatalok, mert sokat tanulhatnak ezekből a fellépésekből, a nevüket megismerik a jazz kedvelők, megtudhatják, mennyire változik meg a játékuk egy versenyhelyzetben, egy-egy ilyen adrenalin löket után és tapasztalatot szereznek.

Horváth Albertet a hét végén lehet legközelebb hallani zongorázni a Müpában a Jazz Showcase-en, Hász Eszter zenekarában, vasárnap 3 órakor, ami igazi uniqum lesz, mert egyazon zenekarban fog játszani a tavalyi Év Fiatal Jazz-zenésze és az idei év Fiatal Jazz-zenésze, sőt a tavaly előtti évben indult a csapat basszusgitárosa, Pál Gábor is a Fiatal Jazz-zenésze díjért, aki akár meg is nyerhette volna akkor.

 

Fotók, videó: Irk Réka

Budapest Jazz Club, 2020. január 30.

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005