

A hat fellépő zenekar közül mindegyik több elismerést kapott, összesen 26 díjat osztottak ki.
A szakmai díjat és a legtöbb koncertmeghívást a The Black Tea Group kapta, közönségdíjas lett a Péch Lóránt Quartet.
Fellépést kaptak a nyertesek több jazzklubba és nagyobb fesztiválra. A felhozatal a mainstream jazztől a jazzrockig, a big bandtől az elektronikus hangzásig terjedt, így igazán sokszínű képet mutatott a műfajról.
A díjátadó ünnepséget is Jazzkovács László vezette, aki a három nap folyamán felkonferálta a zenekarokat, és mini interjúkkal vitte közelebb a közönséghez őket. Először megköszönte a Müpa stábjának, hogy ilyen magas színvonalú tehetségkutatót szerveztek. Majd Borbély Mihályt, a zsűri elnökét kérte fel, hogy mondjon pár szót a versenyről, aki ugyancsak a Müpa szervezőinek mondott köszönetet. Borbély megemlékezett a héten elhunyt két fantasztikus jazz-zenészről, Kőszegi Imréről és Lattmann Béláról.
BMC – fellépés az Opus Jazz Clubban,
a díjat átadta Hernádi Zsolt klubmenedzser
Németh Bendegúz Quartet
Budapest Jazz Club – koncert fellépés a BJC-ben, amelyről professzionális audio felvétel készül a zenekar részére
a díjat átadta Susszer Zoltán, a JazzArt Alapítvány elnöke
Tacet Jazz Quintet
Jazz Club DS Dunaszerdahely – fellépési lehetőség a Samaria Jazzfesztiválon
a díjat átadta Vida Igor főszervező nevében Korentsy Endre, a Müpa produkciós igazgatója
Péch Lóránt Quartet
Magyar Jazz Szövetség – fellépés a Margitszigeti Jazz és Bor Hétvégéjén
a díjat átadta Gayer Ferenc, elnök
Tacet Jazz Quintet
Művészetek Völgyében – fellépés
Péch Lóránt Quartet
Debreceni Bor és Jazz Napokon – fellépés
Sharp5
Harcsa Veronika Udvar – fellépés
a díjat átadta Harcsa Veronika, művészeti vezető
Sharp5
Paloznaki Jazzpiknik – fellépés
a díjat átadta Sánta Dániel, ügyvezető
Németh Bendegúz Quartet
VeszprémFest – fellépés a Rozé, Rizling, Jazz Napokon
a díjat átadta Mészáros Zoltán, a VeszprémFest ügyvezető igazgató nevében Korentsy Endre
Németh Bendegúz Quartet
SopronFest – fellépés a Kultúr Presszóban
a díjat átadta Lobenwein Norbert, fesztiválalapító
Pocket Pick
Zempléni Fesztivál – fellépés
a díjat átadta Zipernovszky Kornél
The Black Tea Group
606 Club - Harmónia Jazzműhely – fellépés a londoni 606 Clubban egy szólista számára
a díjat átadta Irk Réka, a Harmónia Jazzműhely kurátora
Raboczky Balázs
Jókai Klub – fellépés
a díjat átadta Egervári Gábor, hangmester
Pocket Pick
Ruttner Jazzklub, Veszprém – fellépés
a díjat átadta Kénes Zoltán, a klub képviselője
The Black Tea Group
Jazzfest Budapest – fellépés
a díjat átadta Kleb Attila, a fesztivál igazgatója
Péch Lóránt Quartet
The Black Tea Group
Szentendrei Teátrum Nyári Fesztivál – fellépés
a díjat átadta Borbély Mihály, a fesztivál művészeti konzulense
Németh Bendegúz Quartet
Petőfi Kulturális Programiroda szervezésében: Liszt Intézetekben – fellépés
a díjat átadta Korentsy Endre, a Müpa produkciós igazgatója
pozsonyi: Sharp5
belgrádi: Pocket Pick
londoni: Németh Bendegúz Quartet
római: Péch Lóránt Quartet
brüsszeli: The Black Tea Group
zágrábi: Tacet Jazz Quintet
Müpa közönségdíj – fellépés a Müpában
a díjat átadta Korentsy Endre, a Müpa produkciós igazgatója
Péch Lóránt Quartet
Müpa szakmai díj – fellépés a Müpában
a díjat átadta Borbély Mihály
The Black Tea Group
Pallai Péter-díj – megjelenés a Müpa felületein
a díjat átadta Bércesi Barbara
Baranyi Bence
Müpa, 2026. február 1.
Fotók: Sztraka Ferenc
Kapcsolódó cikkek: Elindult a Jazz Showcase, hazánk legnagyobb jazzversenye








