fbpx

Magyar jazzlemez lista – 2025 - háromnegyed év

2025. október 01.

Nem könnyű megtalálni a hazai jazzélet szereplőinek lemezeit. A Jazz.hu megpróbálja összegyűjteni az egyik legnagyobb zenemegosztón megtalálható összes olyan jazzlemezt, amiben legalább egy magyar közreműködő szerepel 2024. november 15. és 2025 novembere között.
Egy hónap múlva indul a közönségszavazás, így aki nincs rajta a listán, szóljon, hogy minél többen tudjanak a lemezére szavazni. A 45 percnél rövidebb hanganyaggal rendelkező lemezeket nem listázzuk. 

Magyar Jazzlemez lista - 2025

A Spotify-listánkon meg is hallgatható az összes ebben az időszakban született jazzalbum, melyről tudomásunk van. Azért választottuk ezt zenemegosztót, mert ez bárki számára elérhető, habár ajánljuk a többit is, mert azokon jóval nagyobb bevételt realizálhatnak az előadók.

Sajnos a Mahasztól és az Artisjustól is azt az információt kaptuk, hogy nem tudják, milyen lemezek jelentek meg Magyarországon, nincs kimutatásuk. Várjuk a jazz-zenészek leveleit is, akik esetleg kimaradtak a listából, pedig a megosztó oldalon szerepel a lemezük. Akik ajánlót szeretnének, de már csak online jelent meg a lemezük, tőlük kérünk másolt fizikai példányt.

A lemezlistát és a Spotify listát egész évben bővítjük. Két hónappal a szavazás előtt 33 lemez megjelenéséről tudunk, ez összesen 22 órányi lemezhallgatást jelent, és a listát bővítjük. 

 

  1. Ács Dominika – Breathing
    Ács Dominika – fuvola, Tálas Áron – zongora, Födő Sándor - dob
  2. Balázs Elemér Group: Flying in Music
    Balázs Elemér – dob, Molnár Enikő – ének, Varga Dávid – ének, Balázs József – zongora, Komjáti Áron – gitár, Pecek  Lakatos Krisztián – bőgő, Czibere József – ütőhangszerek, Zana Zoltán - szaxofon
  3. Budapest Jazz Orchestra: Storytelling Night: The Music of Daniel Mester
    Budapest Jazz Orchestra feat. Tony Lakatos
  4. Daveform Quintet: Arrival
    Dávid Szegő - drums, composer, Dániel Varga - saxophone, Gábor Subicz - trumpet, Krisztián Oláh - piano, Ernő Hock - double bass
  5. Horváth Tojás Gábor: Multiverse
    Horváth Tojás Gábor - zongora, Gálfi Attila - dob, Horváth Balázs - bőgő
  6. Gerlóczy Zsigmond – Aim At Nothing
    Gerlóczy Zsigmond- zongora
  7. Hajdu Klára Quartet feat. Szakonyi Milán – Nostalgia
    Hajdu Klára – ének, Cseke Gábor – zongora, Soós Márton – nagybőgő, Richter Ambrus – dob, Szakonyi Milán - ének, gitárok
  8. Haraszti Viktor Viology – ViO 3iO
    Haraszti Viktor (szaxofon, elektronika), Horváth Andor (bőgő), Anthony Davis (dob)
  9. Harcsa Veronika/Razvaljajeva Anasztázia/Bolcsó Bálint – Schubert Now!
  10. Iain Ballamy - Dániel Szabó – No Blues on the Danube
    Iain Ballamy  - tenorszaxofon, Szabó Dániel -  zongora, Misha Mullov-Abbado  - nagybőgő, Juhász Márton  - dobok 
  11. Juhász Gábor Trió feat. Holló Aurél  –  Stories From The West Side 
    Juhász Gábor - gitár, Kovács Zoltán - nagybőgő, Jeszenszky György  - dobok, vendég:  Holló Aurél  - vibrafon, xilofon
  12. Juhász Márton: Metropolis
    Juhász Márton – dob, Charley Rose – szaxofon, Fabio Gouvea – gitár, Lorenzo Vitolo – Fender Rhodes, Jérémie Krüttli - basszusgitár
  13. Koncz Kriszta Group: Travel in Time
    Koncz Kriszta - ének, Szelevényi Vito - trombita, Osvalda Tibor - szaxofon, Virág Benedek - gitár, Friderikusz Péter - cselló, Kapolcsi-Szabó Levente - zongora, Fender Rhodes, Gyányi Tamás - nagybőgő, basszusgitár, Majsai Roland - dob
  14. Kovász: Fermentum
    Kováts Gergő - fúvós hangszerek, Pozsár Máté - billentyűs hangszerek, Dénes Ábel - bőgő, gardon, Gyárfás Attila - dob, gardon
  15. Malek Andrea – Budapest Vibe
    Malek Andrea-ének, Jáger Bandi-zongora, Orbán György-bőgő, Lakatos Pecek András-dob, Mogyoró Kornél-Percusion
  16. MASH – Naked 7
    Dés András – ütőhangszerek, Mahan Mirarab – gitár, effektek, Vincent Pongrácz – klarinét
  17. Mozes és Kaltenecker – Sub Rosa
  18. Muck Éva Band – Live Sessions
    Éva Muck – Bass, Joci Márkosi – Keyboards, Andor Jasper – Saxophone, EWI, Péter Kaszás – Drums
  19. Nagy - Fonay - Nyiro – Voyagers
    Nagy János - zongora, billentyűs hangszerek, Fonay Tibor – nagybőgő, basszusgitár, Nyírő Áron – dob
  20. Nagy János Yancha – Solitary
  21. New Fossils - Ecosphere
    Szabó Dániel Ferenc – dob, Gyányi Marcell – nagybőgő, ifj. Tóth István – gitár, Ocsovay Damján – zongora, Varga Dániel - szaxofon, vendég: Fekete-Kovács Kornél
  22. Németh Ferenc – Unstandard Too
    Ferenc Nemeth - Drums, percussion, voice harmonizer, Massimo Biolcati - Acoustic Bass, Marcus Strickland - Tenor saxophone, Bass clarinet, Dayna Stephens - Tenor saxophone, Soprano saxophone, EWI
  23. Pozsár Eszter - Free Style Chamber Orchestra: Suite in Minor for Jazz-flute and Orchestra
  24. Róbert Szili - On My Strings
    Szili Róbert – gitár
  25. Szabó Sándor - Arve Henriksen - Major Balázs: Echolocation XI., The Romance of Trees
  26. Szakcsi Lakatos Béla – Jazz Festival Érd (csak CD-n kapható a Lemezkuckóban)
    Szakcsi Lakatos Béla - zongora, Fekete-Kovács Kornél – trombita, szárnykürt, Orbán György - bőgő, Kőszegi Imre - dob, Vendég: Juhász Gábor – gitár
  27. Szakcsi Jr.: Quiet Times
    Ifj. Szakcsi Laaktos Béla – zongora, Csík Laura – zongora
  28. Szendőfi Péter és a Modern Art Orchestra: “Yellow Alert”
  29. Tzumo Olah – Gypsy Dreams
    Tzumo Árpád Oláh - piano, moog, synths, precussions, Krisztián Pecek Lakatos - upright bass, Aron Hodek - bass, Ferenc Németh - drums, percussions, Ricardo Fernandez Del Moral - voice, Gabriella Szabó - vocals, Chris Potter - sax, Dayna Stephens - sax, Kristóf Bacsó - sax, Eszter Pozsár - flutes, bansuri, József Czibere - congas, bongo, percusions, claps, Elemér Duka - cello, Violins: György Lakatos, Róbert Zsigmond, Ákos Bese, Viola: Ákos Bese, Cello: Elemér Duka, Károly Horváth
  30. Váczi Eszter Quartet – Lesz majd úgy
  31. Varga Tivadar Trió – Sunrise Nocturne
    Varga Tivadar – zongora, Gayer Ferenc - nagybőgő, Weszely János - dob
  32. Vörös Niki – The Trash Is Gone
    Vörös Niki – ének, Táborszky Bence – trombita, Cseh Péter – gitár, Pénzes Máté - hammond orgona, Fonay Tibor – basszusgitár, G.Szabó Hunor - dob
  33. Web Web – Plexus Plexus
    Roberto Di Gioia - Keys, Bass, Drums, Percussion, Tony Lakatos - Tenor Sax, Flute, Christian Von Kaphengst - Bass, Keys, Peter Gall - Drums, Keys, Jj Whitefield - Guitar

 

 

Fotó:  Irk Réka

  

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
8
16
21
© 2019-25 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005