Aki kedveli a kultúrát, tobzódhat az érdekes látnivalók közt, illetve beülhet koncertekre, pódiumbeszélgetésekre, interaktív foglalkozásokra, pingálhat, csörömpölhet, faraghat, kreatívoskodhat és legfőképpen kérdezhet, ráadásul szakszerű, érdekes és érthető válaszokat is kaphat a kérdéseire a jelenlévő autentikusaktól. A zenészekkel beszélgetve valamennyien elmondták, hogy őket is inspirálja a rendezvények hangulata és a szokatlan koncerthelyszínek.

Hasonlóan az eddigi esztendőkben kínált programokhoz, az idei, 2025-ös „Muzej” is gazdag felhozatallal csábított. Az esemény előtt Irk Réka az eseménysorozat jazzes vonatkozásáról egyetlen médiaként hírt adó Jazz.hu portálon kellő időben és nem kevés energiával összegyűjtötte, mely rendezvényeken kínálnak jazzkoncertet, ezekből igyekeztem összeválogatni egy olyan, helikopter és teleportálás mentesen bejárható körutat, amelynek keretében a legtöbb koncertre elvetődhetek. Mielőtt bárki azzal jönne, hogy ez már megint egy Budapest-centrikus tudósítás lesz, elmondanám, hogy egyfelől: igen, másfelől – magam is halmozottan hátrányos helyzetű vidékiként – természetesen átnéztem a közelben elérhető vidéki programokat és találtam is bennük jazzt, de a távolságok miatt mégis maradtam a fővárosi kurzuson.

Az eredeti felállás szerint 11 koncertet böktem ki, de már ekkor látszott, hogy nehezen lenne bejárható valamennyi helyszín. Legfőképpen a belvárosi pokoli parkolási mizéria miatt, no meg a peremkerületekben zajló koncertek is egymásra tolódtak időben.

Így első körben rögtön kiesett a várbéli Nemzeti Galéria, a Vasarely Múzeum, a Csekovszky-Gyűjtemény Kiállítóháza. Akadt olyan koncert, nevezetesen a Ferihegyi Repülőtér fantasztikus Aeroparkjában amelyre bárhogy is szerettem volna eljutni, a távolság miatt sajnos, ezúttal nem jött össze, pedig én a repülésért, repülőgépekért egyéb gazságokra is képes vagyok.

16:15-kor indultunk Rékával egy vidéki bázispontról egyenest át a komplett városon, a Rákospalotai Múzeumhoz. A 2018-as nagy múzeumi körutazáskor egyszer már eljutottunk ide. Ezúttal két lokálpatrióta, Lukács Eszter és Dennert Árpád muzsikált a múzeum udvarán, Cseke Gáborral kiegészülve. Standard program volt a Nagy Amerikai Daloskönyvből, de elhangzott Dennert Árpi egy nagyon jó saját szerzeménye is. A kövér nyárestében, kicsit vidékies, oldott, családias hangulatban jól fogadta a közönség a zenét, nem volt kérdés, hogy még ráadást is kikövetelt magának a nagyérdemű.

17:00 – 18:00 Rákospalotai Múzeum
Lukács Eszter – ének
Dennert Árpád – tenorszaxofon, ének
Cseke Gábor – zongora

Mivel az eredetileg másodikként megcélzott, a Nemzeti Galériában zajló koncert (18:00 – 19:00 óráig) nem volt bejárható, ezért Rákospalotáról egyenest a Szépművészeti Múzeumba hajtattunk. A tágas, látogatókban és visszhangban is meglehetősen gazdag előcsarnokban a tavalyi programhoz hasonlóan, ezúttal is a Fine Arts Jazz Group játszott. A csarnok közepén papírból készített puffokon ült a közönség, talán az egész este folyamán itt voltak a legtöbben. A kezdés előtt a szomszédos teremben szép, régi kórusmuzsika szólt, de úgy láttam, a jazzre többen voltak kíváncsiak.

A zenekar itt is a komoly színvonalon előadott fülbemászó örökzöldekkel támadott, lobogott a swing. Bolba Évi gyönyörűen énekelt, egyben szokás szerint nagyon jól megérezte a közönség reakcióit, vidám hangulatot teremtve szúrt be pár rövid, de ideillő kommentet az elhangzó dalok mellé. Évi gyönyörű, mályvaszínű fellépő kosztümje is igazán illett a múzeumi miliőhöz.

19:00 órától (kisebb szünetekkel egészen éjfélig) Szépművészeti Múzeum
Fine Arts Jazz Group
Skerlecz Gábor – harsona
Bolba Éva – ének
Tálas Áron – zongora
Lutz János – nagybőgő
Csízi László – dob

A Szépművészeti Múzeumból a belvárosi Evangélikus Múzeumhoz mentünk, de itt azonnal szembesültünk a belvárost jellemző parkolási nehézségekkel. Több környékbeli kör megtétele után Réka lovagiasan kirakott az autóból, mondván, legalább én hallgassak bele a koncertbe, addig ő elmegy és megáll valahol a világvége környékén, ahol óvatosan kell parkolni, mert a lapos Föld miatt a kocsi egyik kereke már a világűrben van. A Deák téri épület hangulatos pincéjében a Swinging Quartet azt tette, amit neve is sugallt: swingeltek.

Az utóbbi időben többször hallottam zenekarvezető Berkó Dominiket klarinétozni, ráadásul a közelmúlt számomra leghangulatosabb jam session-jén ő is játszott Nagy Ivánékkal a hét fúvóst is felsorakoztató „blowing session”-ön, így előre sejthető volt a stílus és a hangulat. Régebbi, amolyan New Orleansban gyökerező zenei világot teremtettek. Nagybőgő helyett cselló szerepelt a felállásban, ráadásul, Kertész Mátyás még egy modern, kortárs darabot is előadott egyedül, amikor is énekhanggal házasította a csellószólamot.

Na, ez nem éppen New Orleansból sarjadó zene volt, de belefért a sokszínűségbe. Kicsit a legendás Kőszegi Imre egyik szintúgy legendás története köszönt vissza, amikor is valamikor a hatvanas évek elején a Magyar Revü Tánczenekar egyik fellépésén a Belvárosi Kávéházban a „Bongo Cha-Cha-Cha” című nem kifejezetten szakrális számban a zenekar eredeti szaxofonosának – mint később kiderült: egyszeri - pótlására érkező Ráduly Misi kemény, elvont, Coltrane-t idéző szólóval sokkolta a mit sem sejtő, majd ezután villámgyorsan távozó közönséget. Visszatérve a jelenbe, érdekes zene volt a szólószám, csak nem passzolt a swingvilágba.  

20:00 – 20:20 Evangélikus Múzeum
Swinging Quartet
Berkó Dominik – klarinét
Hegedűs Csaba - gitár
Kertész Mátyás – cselló, ének
Tóth Ágoston - dob

Sajnos, itt nem maradhattam végig, hiszen menni kellett a következő helyszínre. Igen ám, de amint visszaültem a kocsiba, mindkettőnkre elemi erővel tört rá az evolúciós örökségként bennünk lévő brutális táplálkozási kényszer, magyarán, baromi éhesek lettünk hirtelen. Néhány hete, a Keith Jarrett Köln koncertjéről szóló film sajtóbemutatója után – hasonló kulináris vészhelyzetben – beültünk egy teljesen véletlenszerűen kiválasztott körúti szusi-bárba, ahol én, a finnyás, válogatós önjelölt ételkritikus, belefutottam életem egyik legfinomabb szusijába. Mivel, éppen a környéken autóztunk, adódott a helyzet, hogy ha ugyan „jazz és bor” nem is, de legalább a sokkal hasznosabb „jazz és szusi” termékpárosítással éljünk. Bármilyen furcsa, a bárral szemben pont volt egy parkolóhely, nagy lelki megnyugvással parkoltunk le. Igen ám, de ekkor Rékában feltámadt a kötelességtudat, és az előzetes itinerünket elővéve megállapította, hogy ha most azonnal továbbállunk innen, akkor még talán pont elérünk a következő koncerthelyszínre. Mindezt nem volt könnyű megbeszélnünk, mert a folyamatos gyomorkorgás miatt mindent többször is el kellett ismételnünk, hogy a másikunk megértse a nagy zajban, de aztán győzött a kötelességtudat – és a jazz szeretete – így borús arccal és főleg üres gyomorral továbbálltunk.

Szerencsére a következő helyszín közel volt, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Andrássy úti épületének aulájában Osvalda Tiborék játszottak finom, jófajta mainstream jazzt. Szerencsénk volt, mert csak bokáig jártuk le a lábunkat a valamelyik sötét mellékutcában leparkolt autótól a tetthelyig.

Az aulában fiatal művészpalánták hevertek a földre szórt párnákon, de a galérián és a folyosókon is élénk mozgás volt, jött a közönség, meg ment is, ahogyan ez lenni szokott. Egy apró érdekességre is felfigyeltem: Arató Illés egy igazi, régi, gyönyörű Dubán dobszerelésen játszott, manapság igazi kuriózum az ilyesmi. Valamikor a hetvenes években még időnként bebámultam a József körúti Dubán Dobműhely nyúlfarknyi kirakatán, sőt, egyszer még bebocsáttatást is nyertem a szentélybe egy rövid látogatás erejéig. Jó, hogy nemcsak megőrizték, hanem még hallani lehet Dubán Dezső, az egykoron leghíresebb magyar dobgyártó keze alól kikerült hangszert.

20:00 – 20:40 Magyar Képzőművészeti Egyetem
A Zeneakadémia hallgatóinak koncertje
Osvalda Tibor – tenorszaxofon
Botos Norbert – zongora
Pogány János – nagybőgő
Arató Illés – dob

A ráadás szám után visszabotorkáltunk az autóhoz és nekiálltunk felkutatni a kocsiban esetleg fellelhető ennivalót. Némi keresgélés után Réka egy szendviccsel, én pedig finom olasz biszkvittel próbáltam átmeneti energiához jutni. Az autó mögött, az utcán elköltött lakoma után viszont ismét rohannunk kellett, mert nagyon nem szerettük volna elszalasztani a következő koncertet: Juhász Gábor játszott szólóban a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény Erkel utcai épületében.

Az előtérben kiállított pöpec kalpagok láttán rögtön Gyafi jutott eszembe, biztosan tudna választani a levegőben libegő tökfödők közül néhányat. Sajnos, a koncert elejét így is lekéstük, de az ekkor meghallgatott csodaszép két dal, Juhász Gabi „Hideg Hidak” című saját kompozíciója és Hoagy Carmichaeltől a „The Nearness Of You” lenyűgözően szépen szóltak a látszólag magányos, ám mégis ezerszínű hangzásra képes, Steve Kara által készített Telecasteren. Ráadásul, az általunk aznap meghallgatott koncertek közül itt volt a legjobb akusztika, csodás, meghitt hangulatú zenét kapott a közönség. A 2018-as Múzeumok Éjszakáján Fenyvesi Marci szintén egyedül játszott a Mai Manó Házban. Akkor is és most is bebizonyosodott, hogy egy gitárral is lehet nagyzenekari, vagy bármilyen más hangzást produkálni, határ a csillagos ég.

21:00 – 21:40 Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
Juhász Gábor – gitár

Ekkorra már látszott, hogy ezúttal a Pénzügyőr Múzeumot és a Vasarely Múzeumot is ki kell hagynunk, sőt, vérző szívvel konstatáltam, hogy az Aeroparkra sem lesz időnk, pedig ide szerettem volna a leginkább eljutni nemcsak az esti kivilágításban sziporkázó gyönyörű régi repülőgépek, hanem a sok reptéri baráttal, ismerőssel való találkozás miatt is. Ehelyett átrohantunk Budára a Bajor Gizi Színészmúzeumba, hogy meghallgassuk a Dr. Jazz Duót. Nem kellett kapkodnunk, mert a „Muzej” hivatalos honlapján meghirdetett időpont szerint a koncert 21:30-tól 22:30-ig tartott – volna. Tök nyugisan leparkoltunk a múzeum mellett és besétáltunk a gyönyörű budai villa kertjébe. Hallottunk némi szöveget már az utcáról is, gondoltuk, biztos a konferanszié rázza meg kicsit jobban a témát, de nem ez volt a helyzet. Egy hölgy, bizonyára színésznő pódiumbeszélgetett nagyban, koncert meg az ablakban. Megkérdeztük a technikust, mi is az ábra ilyenkor, mire ő közölte, hogy a jazzkoncertnek rég vége van, a zenészek nyilván el is mentek már ekkorra. Még a portánál lévő személyzetet is meginterjúvoltuk, hogy akkor mi is a történés? Kiderült, hogy valóban mindenhol a valós koncertkezdési időpontot adták meg (20:30), mindössze a legfőbb tájékozódási ponton, a „Muzej” hivatalos programfüzetében volt helytelenül feltűntetve az időpont. Nagy szomorúan ültünk be az autóba, aztán még a múzeum előtt váratlanul sikerült elcsípnünk Bágyi Balázst, akivel röviden átbeszéltük ezt a furcsa időpont-anomáliát. A jó szándék ugyan megvolt részünkről, de a koncertről lemaradtunk, mint a borravaló.

Csak a tények kedvéért:
20:30 – 21:30 Bajor Gizi Színészmúzeum
Dr. Jazz Duó
Tóth Gábor dr. – zongora
Bágyi Balázs - dob

Ettől függetlenül, az est kiváló volt, jazzben gazdag és tartalmas, érdemes volt felkerekednünk és nagyjából majd’ 6 kilométert gyalogolnunk a koncertek között. A legfontosabb, hogy a zene az egész este folyamán végig, igazán jobbnál jobb és ugyanakkor adekvát is volt, a jazz a legszebb arcát villantotta a nyilvánvalóan nem kifejezetten jazzrajongó látogatók felé.

Itt kell elmondanom, hogy a meghallgatott koncertek jazzről lévén szó, nyilván mind teljesen mások voltak, de abban egységesek, hogy bármelyik múzeumba estünk is be, valahogy odaillőnek, könnyen befogadhatónak éreztük az elhangzottakat. Bizonyára a közönség is így érezhette mindezt, mert mindenhol nagy érdeklődéssel és szeretettel fogadták a zenekarokat, vagy az ezúttal magányos trubadúrként muzsikáló Juhász Gábort. Biztos vagyok benne, hogy sikerült új híveket szerezni a műfajnak ezen a napon.

Budapest, Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

Fotók: Sztraka Ferenc