fbpx

A magyar jazz generációi

2024. november 06.

Szakcsi Lakatos Béla halálának egyéves évfordulóján, tavaly október 2-án a Budapest Jazz Clubban rendezte első nagyszabású koncertjét a szellemi örökségének ápolását és a jazz népszerűsítését célul tűző, idősebbik fia által alapított, és vele együtt 25 nemzetközi szinten is elismert magyar jazzmuzsikussal létrejött egyesület. A másodikra idén júniusban, a jubileumi kulturális évadát háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelő Várkert Bazárban, a VárkertFeszt művészeti fesztivál zárónapján került sor. A „Sound of Jazz” koncerten többségében szokatlan kombinációkban léptek színpadra az egyesület tagjai, az alkalomra összehozott új formációkban olyanok kerültek össze, akik addig nem, vagy csak ritkán játszottak egymással. A fiatal muzsikusok támogatását és bemutatását is kezdetektől a legfontosabb feladataik közé sorolták, így harmadik, "A magyar jazz generációi” gálakoncertjükön a Budapest Music Center nagytermében az általuk kiválasztott tehetségek kaptak lehetőséget a kibontakozásra és zenei párbeszédre az alapítók idősebb generációjával.

Szakcsi Jazz Egyesület koncertje

Az előző gálákhoz hasonlóan Szőke Niki és Ifj. Szakcsi Lakatos Béla köszöntötte a közönséget, és vázolta röviden az általuk szerkesztett műsortervet. Kiemelték, a fellépő fiatal muzsikusokat tehetségük alapján választották ki, többségük már jelentős sikereket ért el nemzetközi versenyeken, és bár mindenkit nem tudtak meghívni erre a koncertre, a későbbiekben újabb tehetségek is kapnak majd lehetőséget a bemutatkozásra. Szakcsi Jr. felidézte, milyen sokat jelentett neki fiatalon Lakatos Ablakos Dezső és Babos Gyula szerető, odafigyelő támogatása, a legnagyobb iskola az volt, ha velük játszhatott, hiszen a jazz egy olyan műfaj, amit minél több együtt-játék során lehet leginkább elsajátítani. A fiatal jazzművészek számára a koncertezés a fejlődéshez elengedhetetlen, nekik, a nagy legendáktól tanulhatott középgenerációnak kötelessége továbbadni a tudást, a szemléletet és segíteni a fiatalokat, amit édesapja, a valaha élt egyik legjelentősebb jazz-zenészünk, Szakcsi Lakatos Béla is fontosnak tartott. Nikivel úgy állították össze a programot, hogy minden résztvevőnek lehetősége legyen megmutatni tudását, és a közönség is betekintést nyerhessen a jövő jazzéletébe. Az egyesület által kiválasztott 13 fiatal tehetség ezen az estén az egyesület 24 aktív alapító tagja közül 9 ismert jazzművész társaságában adott koncertet. Az elsőként fellépett Balogh Mátéról még elmondta, a mindössze 18 éves szaxofonost a Snétberger táborban ismerte meg, mikor ott tanított. Máté a szomszéd szobában kapott szállást, és minden este hajnalig gyakorolt, de azonkívül, hogy aludni nem igazán tudott, lenyűgözte a fiatalember elhivatottsága. A 25. alapító, az aktív zenéléstől visszavonult, és a nézőtéren helyet foglaló Ráduly Mihály köszöntése után Niki színpadra is szólította a legfiatalabb fellépőt, aki a legidősebbel, az örökifjú 80 éves Kőszegi Imrével, és az immár középgenerációhoz sorolható Pecek Lakatos Krisztiánnal került egy formációba. 

Szakcsi Jazz Egyesület koncertje

Szakcsi Jazz Egyesület koncertje

Standard témát választottak, Cole Porter az 1929-ben bemutatott „Wake Up and Dream” musical sikerben feltett kérdésére keresték a választ. A „What Is This Thing Called Love?” jó lehetőséget adott a téma alapos megbeszélésére, mindhárman kifejthették érveiket, Balogh Máté igazolva jó hírét, kamaszként meglepően gazdag szókinccsel irányította a sziporkázóan szellemes párbeszédeket. A végén Kőszegi Imre nagy tapsok közepette búcsúzott a közönségtől, de Mátét és Krisztiánt még több formációban láthattuk. Krisztián maradt is a színpadon, ő bőgőzött és Balázs Elemér ült a dobokhoz a Magyar Jazz Szövetség „Az év fiatal jazz-zenésze” versenyén 2021-ben, majd egy évre rá a Müpa Jazz Showcase tehetségkutatóján is Közönség-díjat nyert Bangó Adrienne, és a 2018-ban Az év fiatal jazz zenésze-díjat nyert, a Snétberger Központban már tanárként dolgozó zongorista Farkas Zsolt alkalmi kvartettjében,

Szakcsi Jazz Egyesület koncertje

Szakcsi Jazz Egyesület koncertje

Szakcsi Jazz Egyesület koncertje

Farkas Zsolt „In Another World” című szerzeményét játszották, amelyhez Karosi Júlia és Lakatos Ágnes csodálatos hangú tanítványa írta a szöveget. A meghajlás után ezúttal Zsoltnak nem kellett levonulnia, a Müpa Jazz Showcase különdíjasa, a Grazban tanuló Tűzkő Salamon vezette csak fiatalokból verbuvált kvartettben is ő zongorázott, a közelmúltban kivételes tehetségével feltűnt Suke Sándor bőgőzött, és Éles Máté dobolt, aki legutóbb Tony Lakatos méltó partnereként ejtette ámulatba a közönséget. A „Ballad for the Cosmos” Salamon mestere, a júliusban 61 évesen elhunyt Jim Rotondi emlékére szólt.

Szakcsi Jazz Egyesület koncertje

Szakcsi Jazz Egyesület koncertje

Szakcsi Jazz Egyesület koncertje

A februárban rendezett Babos Gitárverseny győztese, Fehér Fábió következett, a zongoránál egy alapító atya, Szakcsi Lakatos Róbert váltotta Farkas Zsoltot, a ritmusszekció többi részlege változatlan maradt. Thelonious Monk 1960-ban felvett legendás koncertlemezének címadója, az „Evidence” feldolgozása Fábió díjának jogosságát is bizonyította.

Szakcsi Jazz Egyesület koncertje

Szakcsi Jazz Egyesület koncertje

A „Spain” Chick Corea talán legismertebb szerzeménye fúziós zenekara, a Return to Forever 73-as második, a nálunk anno borítója miatt „tollasnak” nevezett „Light as a Feather” albumán jelent meg. Az eredeti kompozícióhoz nem írtak szöveget, Flora Purim a háttérben hangját hangszerként használva énekelte a dallamot. Az idők során többen feldolgozták, amíg Al Jarreau szöveget írt hozzá, és „Spain (I Can Recall)" címen fel is került 1980-ban kiadott „This Time” albumára. Ezt a szöveges változatot hallhattuk az első rész zárásaként Castagno Claudia bravúros előadásában, ifj. Szakcsi Lakatos Béla, Pecek Lakatos Krisztián és Éles Máté nem kevésbé bravúros kíséretével.

Szakcsi Jazz Egyesület koncertje

Szakcsi Jazz Egyesület koncertje

A második rész igazi sztárparádéval indult, az egyesületi zenekarban Szőke Nikoletta, Bacsó Kristóf, Fekete-Kovács Kornél, Szakcsi Lakatos Róbert, Torma Rudolf és Balázs Elemér egyből óriási hangulatot teremtett. Az „In Walked Bud”, Thelonious Monk 1947-ben zongoristatársának, Bud Powellnek írt kompozíciója akár az egész koncert fináléjaként is elhangozhatott volna, de így nyitányként is ajándék volt mind a közönség, mind az előadók számára. A léc mindenesetre magasra került, vártuk a folytatást.          

Szakcsi Jazz Egyesület koncertje

Szakcsi Jazz Egyesület koncertje

Szakcsi Jazz Egyesület koncertje

Szakcsi Jazz Egyesület koncertje

A léc nem rezgett a folytatásban. A felvidékről érkezett Farkas Attila ifj. Szakcsi Lakatos Béla tanítványa volt a Snétberger Központban, majd ösztöndíjasként felléphetett Berlinben, a pesti Vigadóban és a MOM-ban is. Tavaly jelölték a Harmónia-díjra, mely minden évben a felvidéki magyar zeneművészet legrangosabb elismerése. Lehár Ferenc közkedvelt operettje, „A mosoly országa” slágerré vált dala, a „Vágyom egy nő után” feldolgozásában és virtuóz előadásában azokat is magával ragadta, akiktől távol áll az operett világa. A fiatal trió Suke Sándorral és Fazekas Tamással remek példával illusztrálta a jazzben a hogyan a lényeg közhellyé vált igazságát.

Szakcsi Jazz Egyesület koncertje

Szakcsi Jazz Egyesület koncertje

A többek között a 2017-ben először megrendezett szép emlékű Belvárosi Jazzversenyen a legjobb hangszerszólista kategóriában Berki Dávid basszusgitárossal megosztott első helyezett, a Müpa zeneszerzőverseny díját 2021-ben elnyert, egy évre rá Jazz Showcase szakmai nyertes, Ablakos Lakatos Dezső ösztöndíjas ifj. Jónás Rezső a MÜPA tehetségkutató versenyére írt „Colours Dream” címet kapott, ősszel a Józsefvárosi Fesztiválon a Jónás testvérekkel, trióban játszott kompozícióját mutatta be. Most kvintettre hangszerelt változatát ismerhettük meg, az ezúttal szoprán szaxofonon játszó Balogh Máté, valamint Tűzkő Salamon, Éles Máté, és a fiatal formációhoz az egyesületből delegált Pecek Lakatos Krisztián előadásában. Letisztult játékuk, ifj. Jónás Rezső fiatalon megtalált saját hangja, olyan élményt adott, amilyet csak a legnagyobbaktól kaphatunk.

Szakcsi Jazz Egyesület koncertje

Szakcsi Jazz Egyesület koncertje

Szakcsi Jazz Egyesület koncertje

A 2016-ban „Az év fiatal jazz-zenésze” közönségdíjasaként feltűnt, majd az I. Belvárosi Jazz Versenyen a Young Tigers zenekarral első helyezést elért, Ablakos Lakatos Dezső Előadóművészi díjban részesült Varga Balázs az utóbbi években zeneszerzőként is szép sikereket ért el, díjaihoz a Müpa Zeneműpályázatán nyertet is bekönyvelhette. Bibliai ihletésű szerzeménye, a „Judas Theme” bizonyára újabb díjat hozó elismerést kap majd. A fiatal All Stars formációban rajta kívül Balogh Máté, Farkas Zsolt, Suke Sándor és Fazekas Tamás játékát élvezhettük.

Szakcsi Jazz Egyesület koncertje

Az ELTE Zenekultúra szakán diplomázva menedzseri ismeretekben is jártasságot szerzett Nagy Noémi az egyetem elvégzése után énekesnőként is színre lépett. A Pomázi Zeneiskolában Pocsai Krisztánál tanultakat kamatoztatva kezdetben többnyire Gyafi triójának vendégeként, majd saját zenekarával hódította meg az iF közönségét. A Nagy Noémi Quartet a tavalyi Józsefvárosi Fesztiválra már a Müpa Jazz Showcase különdíjasaként kapott meghívót. Saját szerzeményét új társak, Tűzkő Salamon, ifj. Szakcsi Lakatos Béla, Suke Sándor és Éles Máté kíséretében énekelte, de talán pontosabb, hogy „adta elő”. A zenével összhangban a „Lonely Blind Love” minden sora egy új érzelmet kavart, a csalfa reménytől, a magányba zuhanásig.

Szakcsi Jazz Egyesület koncertje

Szakcsi Jazz Egyesület koncertje

Billie Holiday korszakának felidézése után Farkas Zsolt visszahozott a mába. Szerzeménye, a „The Comback” a hagyományokat tiszteletben tartó kortárs fősodor minden szépségét, és életképességét felmutatta. Lüktető ritmusok közepette fergeteges szólókat hallhattunk Bacsó Kristóftól, Pecek Lakatos Krisztiántól, Fazekas Tamástól, és persze a Szőke Niki kvartettjében is játszó fiatal felvidéki zongoristától.

Szakcsi Jazz Egyesület koncertje

Szakcsi Jazz Egyesület koncertje

Végül jött Betty, az est utolsó fellépője, a Szakcsi Jr. Trio előadásában. Az „Along Came Betty” Benny Golson barátnőjének írt balladája, Art Blakey és a Jazz Messengers 1958-ban megjelent, a modern jazz egyik mérföldkövének tartott „Moanin” című albumán vált ismerté. Nagyon szeretett volna egyszer Golsonnal játszani, és ennek szervezésébe a Bánki Fesztivált szervező Karacs Ferenc is kapcsolatait felhasználva besegített. Golson rábólintott a meghívásra, már csak időpontot kellett egyeztetni, aztán mint tudjuk… ifj. Szakcsi Lakatos Béla, Pecek Lakatos Krisztián és Balázs Elemér megrendítően szépen fejezte be a sok élményt adott koncertet. Szőke Niki hívószavára felsorakoztak a fellépők, és búcsút vettek a lelkesen tapsoló, hálás közönségtől. Az egyesület elnöke is megkönnyebbülhetett és a színpadról lejőve boldogan állt be egy fotóra a három hasonlóan boldog, csodálatos hangú énekesnővel.

Szakcsi Jazz Egyesület koncertje

Szakcsi Jazz Egyesület koncertje

Szakcsi Jazz Egyesület koncertje

A tavaly augusztusban alakult Szakcsi Jazz Egyesületet harmadik gálakoncertje az előzőekhez hasonlóan, változatos és izgalmas programot kínált. Az első részben öt, a másodikban hét formáció lépett fel, amelyek bemutatták a jazz sokszínűségét és gazdagságát. A meghívott 13 fiatal mindegyike felvillanthatta kivételes tehetségét, és persze velük együtt élveztük a 9 „öreg” játékát is. A kitűnő képzést adó műhelyek, mint a Snétberger Központ, a Bartók „Konzi” és az alapot adó zeneiskolák évről évre szinte ontják a tehetségeket. Bőven lesz kikből válogatni a következő generációs koncertre!

 

A fellépők névsora:

Bacsó Kristóf
Balázs Elemér
Fekete-Kovács Kornél
Kőszegi Imre
Pecek Lakatos Krisztián
Ifj. Szakcsi Lakatos Béla (Szakcsi Jr.)
Szakcsi Lakatos Róbert
Szőke Nikoletta
Torma Rudolf

Az egyesület által kiválasztott fiatal zenészek:

Balogh Máté
Bangó Adrienn
Castagno Claudia
Éles Máté
Farkas Attila
Farkas Zsolt
Fazekas Tamás
Fehér Fábió
Jónás Rezső
Nagy Noémi
Suke Sándor
Tűzkő Salamon
Varga Balázs

 

 

BMC, 2024. október 26.

 Fotó: Somogyvári Péter

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005