Mint megtudtam a megtévesztő névért a felmenői között megbúvó osztrák „ősök” a felelősek, de mit értünk volna egy tipikus angolszász névvel, ha nem tudja azt nyújtani, amitől ez az este felejthetetlen élményt hozott. A londoni 606-os jazzklub „csereprogramja” ezúttal is remekül sikerült, a kísérő Balázs József Trió (Pecek Lakatos Krisztiánnal és Balázs Elemérrel) pedig olyan harmóniában volt a brit énekesnővel, mintha csak a pénteki műsorok „házigazdájának” megnevezését óhajtotta volna igazolni… (Harmónia Jazzműhely)

Miss Vogel elismert vokalista, aki a legrangosabb rendezvények sztárja a North Sea Jazz Fesztiváltól Montreux-ig és a Sonor Japan-ig. A maistream jazz és a bossa nova rajongója, bár a legdivatosabb irányzatokban is otthonosan mozog. Hogy milyen magas színvonalon adja elő a ritkán hallható, de annál élvezetesebb sztenderdeket, arra a koncert volt a bizonyíték, ami pedig a latin jazzt illeti, arra Antonio Carlos Jobim „Dindi” c. száma volt az illusztráció. A tőle kapott „Lágrimas De Um Pássaro – Tears of a Bird” c. legújabb albumán is szerepel ez a remek brazil dal további nyolc latin szám társaságában. (Csupán két észak-amerikai sztenderd található: egy Billy Strayhorn és egy Joe Henderson opusz.) Ráadásul a lemez egy teljesen más projekt, szinte minden számban csak gitár kísérettel énekel, így aztán még inkább felmérhető, hogy milyen hanggal áldotta meg a természet a művésznőt. 

Nos, ahogy említettem, az előadott nem kevesebb, mint tizenkét sztenderd, a jazzművészet legremekebb kompozíciói közül került ki. Két Monk, egy Davis, egy Cole Porter, egy Jobim, a szinte soha sem hallható Bobby Timmons, a nagykanizsai Rosenberg Zsigmond (Amerikában Sigmund Romberg) hazánkfia remeke, Victor Young ritkán játszott csodás balladája. Nem is tudom elmondani mennyire örültem pl. az „All Blues” és a „Blue Monk” fergeteges előadásának, vagy mekkora meglepetés volt a „Moanin’”, ami a 60-as években számtalan alkalommal került fel a repertoárra itthon is, de azóta sem hallottam élőben a neves zongorista fülbemászó dallamát.

Mint már céloztam rá, óriási meglepetés volt ez a brit énekesnő. Hangjából őserő áradt, ami szuggesztív színpadi jelenléttel párosult. Oldott légkör uralkodott mind a színpadon, mind a nézőtéren, bár minden koncert ilyen atmoszférában zajlana.  A kísérő trió a hazai jazzelit krémjét képviselte, szemlátomást Heidi is el volt ragadtatva játékuktól. Nem véletlen, hogy a második szett közepétől volt valami jam session jellege a koncertnek, mivel az énekesnő is olyan otthonosan érezte magát, hogy leült a zongora és a bőgő közötti székre, és hol Józsi remek szólóit csodálta, hol pedig Krisztián bőgőjátékát és fantáziadús szólóit. Krisztiánnak nemcsak a szólói voltak kiemelkedő kreativitást igénylő produkciók, de kísérő játéka is egy szólóhangszer rangján működött. Egyébként szinte minden számban volt egy remekül felépített, virtuóz szólója.

Heidi előadásmódja lenyűgöző, egyben szokatlan volt. Ugyanis nemcsak teljesen egyedi „tálalásban” adta elő ezeket a sztenderdeket, de vokális improvizációi sem a megszokott szótagos scattelésben nyilvánultak meg, hanem kitartott egybefolyó hangokban is, ami leginkább egy különleges „vocalese” előadást jelentett. Rögtönzéstechnikájában instrumentális hatások érvényesültek, többször improvizált csak bőgő, sőt egy ízben csak dob kísérettel, mintha csak két hangszer „kiállásáról” lett volna szó. Szokatlan artikulációs technikájában olykor a jódlizásra emlékeztető falzett tremolóval lepett meg minket, mint Leon Thomas, aki ugyan férfi énekes volt, de Heidi csodás mély fekvésű orgánuma nem sokban különbözött tőle.  (Nem véletlen, hogy olyan – eredetileg instrumentális – számok is terítékre kerültek, mint a Blue Monk, az All Blues, a Midnight vagy a Moanin’. Ezeknek később írtak szöveget, többnyire énekesek Jon Hendricks-től Abbey Lincoln-ig.)

Óriási élmény volt ez a koncert, amiből megtudtuk, amit sejtettünk, hogy Britannia nemcsak politikai értelemben, de a jazz területén is nagyhatalom. És ismét bebizonyosodott, hogy az élő zenét semmi sem írhatja felül!

Heidi Vogel  és a Balázs József Trió

I. félidő

• Minority (Gigi Gryce)   (instrumentális előadás)
• Beautiful Love (Victor Young-Wayne King-Haven Gillespie)
• Close Your Eyes (Bernice Pethere)
• All Blues (Miles Davis-Jon Hendricks)
• Round About Midnight (Thelonious Monk-Carmen McRae)
• Just Friends (John Klenner-Sam M. Lewis)

II. félidő

• Moanin’ (Bobby Timmons-Sarah Vaughan)
• Dindi (Antonio Carlos Jobim)
• Blue Monk (Thelonious Monk-Abbey Lincoln)
• You Don’t Know What Love Is (Gene de Paul-Don Raye)
• Softly, As in a Morning Sunrise (Sigmund Romberg-Oscar Hammerstein II.)

ráadás:  It’s All Right with Me  (Cole Porter) 

Közreműködtek:

Heidi Vogel   ének
Balázs József   zongora
Pecek Lakatos Krisztián   bőgő
Balázs Elemér   dobok

Harmónia Jazzműhely / Budapest Jazz Club,  2024. május 31.

Fotó: Sztraka Ferenc, Irk Réka