A Semmelweis utcai S4 valóságos ostrom alá került ezen az estén, annyian voltak kíváncsiak a nem mindennapi eseményre. Pedig Roby kevésbé ismert itthon, mint nagynevű bátyja, Tony Lakatos tenor- és szopránszaxofonos, aki Frankfurt mellett él és a nemzetközi jazzvilág igazi sztárja. Talán sokkal gyakoribb itthoni szereplései miatt van így, de a másik ok az, hogy Roby még fiatalabb korában telepedett le külföldön, így nem volt hazai „előélete”. De a nemzetközi zenei világban legalább olyan sikeres, mint Tony, nem is beszélve hallatlan népszerűségéről választott hazájában, Belgiumban. Játszott a New York-i Carnegie Halltól a Sydney-i Operaházig, Indiától Kanadáig, nagysikerű lemezek tucatjait készítette.

Már sokszor írtunk arról, hogy a mai zenei világban nincs értelme a kategorizálásnak, a szigorúan vett műfaji határoknak, beskatulyázásoknak. Erre volt példa ez a magával ragadó muzsika, amely a magyar kávéházi cigányzene, a francia manouche swing, a roma folklór és akár a klasszikus zenei motívumok olyan sodró, lebilincselő mixtúrája volt, amit aligha hallottak még ezek a falak. (Mint kiderült még híres film-betétdalokat is repertoárján tart Roby, olyannyira, hogy pl. Michel Legrandnak a Yentl c. film számára írott – nálunk talán kevésbé ismert dala is elhangzott.)

De kiket is hozott magával Roby erre az estére, hiszen például előzőleg a Budapest Jazz Club színpadán a Swing á la Django formációval lépett fel, de mostani nyári hazalátogatása(i) során még Micheller Myrtill egyik dalestjén is láthattam júliusban, amikor „beszállt” pár szám erejéig. A Hálóban Roby prímási vezetése mellett a másodhegedűs Duka László volt, Csík Sándor bőgőzött, Lisztes Jenő cimbalmozott és amikor szükséges volt a kéznél lévő dobot is használta. Ha szabad ezt mondani, a „jazzvonalat” Szakcsi Lakatos Robi képviselte a hófehér zongorán brillírozva.

Konferálás hiányában nem tudnám felsorolni az elhangzott dalokat, az egész est egy fantasztikus zenefolyam volt, amelyben a vastapsok miatt alig tudta a vezető prímás a következő dalt elkezdeni, amelybe kísérői feszült figyelemmel kapcsolódtak be. Hiszen, mint egy remek cigányzenekarnál is megszokott volt (ha még olvasóimnak akadt ilyen élménye), a prímás hegedű „intro”-jából a zenekar azonnal vette a lapot, hogy mi is a következő darab. Egyébként mindjárt az elején kialakult, hogy a klasszikus értelemben vett cigányzene olykor swinges jazzbe ment át, ilyenkor Szakcsi Lakatos Robi zongora szólója következett a cimbalmos seprővel történt diszkrét dobjátékával. Az indító fergeteges szám egyébként, mint ezt még Roby „nyilvánosságra hozta” a Live at Sydney Opera House c. dupla CD-jének Lunatique c. saját szerzeménye volt. Persze hatalmas cimbalomszólókat is hallhattunk és a másodhegedűs is kapott szólózási lehetőségeket, akinek remek játéka ugyancsak nagy sikert aratott, nem is említve hagyományos „cigányos” ruházatát. Szakcsi Lakatos Robi briliáns szólóival kápráztatta el a közönséget, de az ő sokoldalú zenei tevékenységét számos jazzestről már jól ismerhetjük. Most is hozta azt a tőle megszokott magas színvonalú játékát. Mindenesetre igen érdekes volt a kávéházi cigányzene ötvözése egy jazztrió vagy kvartett játékával, attól függően, hogy a jazzes hangvétel csak a Robi (zongora), Sanyi (bőgő) és Jenő (dob) trióban szólt, vagy még Roby is „beavatkozott”. (Még szerencse, hogy az egyik Robi i-vel, a másik y-nal írja a nevét.) Olykor Roby is, majd Sanyi is pengetett, még szinte balalajka-szerű hangzást is produkálva, máskor Duka Laci kapott szóló lehetőséget, nem is beszélve egy olyan számról, amiben Lisztes Jenő cimbalomjátéka volt a főszereplő. Ez utóbbi egyébként Rimszkij-Korszakov A dongó c. műve volt, ami a jazzbe és a pop kultúrába is bevonult az idők során „Flight of the Bumblebee” címmel. (Már ifjú koromban is ismertem Harry James tolmácsolásában.)

Roby repertoárja éppen olyan változatos, mint a CD-in vele játszó zenészek. Csak néhány nagy név azok közül, akikkel együtt játszott: Stéphane Grappelli, Yehudi Menuhin, Biréli Lagréne, Till Brönner, Michel Legrand, Randy Brecker! A stíluskavalkád pedig a cigányzenétől a klezmerig, a gipsy swingtől a francia dalokig tart. 

Szünet után egyébként nagyon élvezetes és érdekfeszítő beszélgetést folytatott Roby-val Deseő Csaba, a klub művészeti vezetője. Szó volt Roby gyermekkoráról (már ötévesen nyilvánosság előtt is játszott), testvéréről, Tony Lakatosról, akit szintén hegedűsnek szántak (nem hiába: a család Bihari Jánosig vezetheti vissza a származását!), a kezdeti nehézségeket a nyugati karrier felépítésében (ma a Deutsche Gramophone művésze!), találkozásait és együttműködését Grappellitől Menuhinig…  Roby kitűnő beszélgetőpartner is, nem kell harapófogóval kiszedni belőle egy-egy mondatot, mint a legtöbb hazai zenésznél tapasztaljuk.

Végezetül köszönet illeti az Ars Sacra Fesztivál kuratóriumát, álljon itt a nevük: Dragonits Márta, Kolek Ildikó és Toroczkay Ilona (ő személyesen is megjelent és üdvözölte a közönséget). Ugyancsak köszönjük a szervezőmunka oroszlánrészét magára vállaló klubvezető, Schön György fáradhatatlan munkáját is! A két ráadás szám után is még hosszasan együtt maradt jó pár ember, mert Gyuri többször hangsúlyozta már, hogy a Háló célja nemcsak a művészetek pártfogolása, de az emberek közötti kapcsolatok ápolása is! És ezen a téren is elmondható, hogy amint az élőzenét semmi sem pótolja, úgy az emberek közötti – divatos szóval „kommunikációt” sem helyettesíti a mobiltelefon és az internetes kapcsolat!     

Fotó: Deseő Csaba