„A jazz Messiása”. Ez a merésznek (ha csak nem blaszfémiának) tűnő kifejezés szerepel Trane szülőházán elhelyezett emléktáblán az észak-karolinai Hamlet városkában. Az pedig talán még bizarrabb, hogy Kaliforniában létezik olyan kis keresztény közösség, amely kápolnájában oltárra emelve, feje körüli glóriával, szentként tiszteli a Mestert! És mindezt magam is indokoltnak érzem, mert John Coltrane a jazztörténet leginkább spirituális művésze volt. Ez a szerény, zárkózott, a létezés gyötrelmeit mélyen megtapasztalt ember olyan szenvedélyesen játszott, mintha csak földöntúli erőket akart volna megidézni. Messze megelőzte korát: eljutott a formai kötöttségek feszegetésétől a modális kifejezésen át a szabad játékmódig, az afrikai őshaza és a keleti hatások integrálásáig, valamint az avantgárd szellemiség megvalósításáig. Alighanem legnagyobb műve, az „A Love Supreme” c. ünnepélyes, himnikus zenemű a bizonyíték az elmondottakra… Felesége, a zongorista-hárfaművész Alice elmondása szerint ez volt az egyetlen olyan alkotás, ami úgy keletkezett, hogy Coltrane egy hétig bezárkózva meditált, nem használt semmilyen hangszert a komponáláshoz, minden a fejében született meg. Ahogyan Gonda János találóan állapítja meg: „A monumentális darab voltaképpen egy négytételes szvit, amely viszonylag szabad, modális improvizációból (I. rész), egyszerű, nyolcütemes periodizálásból  (II. rész), modális színezetű blues-sémából (III. rész), és kötött modalitásból (IV. rész) épül fel. A darabhoz Coltrane maga írta a szöveget, a zene és a szöveg egyaránt az ő transzcendentális hitvallása. Nem misztikumba való menekülésről, hanem egy poklokat megjárt, halálához közeledő, teremtő erejű művész kitárulkozásáról van itt szó.” (Csak a pontosság kedvéért: a borítón két Coltrane tollából származó írás olvasható. Az egyik egy Istenhez szóló hosszú ima vagy himnikus szabadvers, a másik pedig egy önvallomás saját hitéről és a lemezzel kapcsolatos mondanivalójáról.)

A felvétel 1964 decemberében készült, a „klasszikusnak” számító Coltrane Quartet előadásában, azaz Coltrane (aki itt csak tenorszaxofonon játszott), McCoy Tyner zongorázott, Jimmy Garrison bőgőzött és Elvin Jones dobolt. Nagy feltűnést keltve már a következő év tavaszán a rajongók gyűjteményébe került. Az akkoriban még egyetlen amerikai jazzmagazin, a Down Beat, amely világszerte nagy tekintéllyel rendelkezett, 1965. április 8-ai számában közölte – az egyébként meglehetősen szigorú kritikus – Don DeMichael hosszú elemzését a lemezről. Az album a lapban nem túl sűrűn előforduló ötcsillagos értékelést kapott!

A nagy jelentőségű zeneművet több alkalommal koncerten is előadták, de lemezfelvétel csak kettő ismeretes: az első egy Franciaországban, az Antibes-i Jazzfesztiválon 1965 nyarán rögzített koncertfelvétel.  A másodikra évtizedeket kellett várnunk, mígnem két éve az Impulse adta ki az 1965 októberében a Washington állambeli Seattle város, The Penthouse nevű klubjában felvett zenei anyagot. Ennek érdekessége, hogy a kvartetthez még további három zenész csatlakozott: Pharoah Sanders tenorszaxofon és ütőhangszerek), Carlos Ward (altszaxofon) és második bőgősként Donald Rafael Garrett). (Lásd Máté J. György lemezajánlóját 2022. ápr. 23.)

Aligha kell bizonygatnom, hogy a kiváló bőgősünk, Orbán György által alapított Coltrane Legacy zenekar milyen magasztos célt tűzött maga elé: a Mester örökségének ébrentartását és továbbvitelét. Gyuri még 2017-ben, Coltrane halálának 50. évfordulója alkalmából határozta el a zenekar életre hívását. Azóta számos koncertet adtak, lemezfelvétel is született és kialakult a mai hattagú formáció. A szextett felejthetetlen március 20-ai koncertjén – ha szabad ezt mondani – a fő „attrakció” a „A Love Supreme” bemutatója volt Oláh Krisztián hangszerelésében, amelyben a zenekar vezetője (és alapítója), Orbán György bőgőzött, Oláh Kálmán Jr. szoprán-, Soso Lakatos Sándor alt- és Molnár Sándor tenorszaxofonon játszott, Oláh Krisztián zongorázott és Pecek Lakatos András dobolt.

A második szettben a Fonó által kiadott bemutatkozó lemezük négy darabját adták elő. Ebből két szám Coltrane örökbecsű kompozíciója volt: a Liberia és a Brazilia, végül pedig a zenekari tagok két szerzeménye is elhangzott: Orbán Györgytől lemezük címadó darabja, a Nairobi és Krisztiántól a San-Yi-Ka. (Egyébként a második szett mind a négy darabja hallható a zenekarnak a Fonó Records által kiadott Nairobi c. albumán. (Lásd Somogyvári Péter lemezajánlóját, 2022. okt. 12.) Itt jegyezném meg, hogy a két magyar szerző által jegyzett kompozíció is szervesen illeszkedett be a zenefolyamba!

Visszatérve a „Supreme”-re, az elmúlt évtizedek során a magyar jazz kiemelkedő képviselői többször repertoárjukra tűzték a művet, de ilyen kolosszális megformálás sohasem sikerült. Még a leginkább emlékezetes előadás 2019 tavaszán ugyancsak az Opusban történt, amikor a MAO tagokból alakult kvartett formáció adta elő a „Legendás albumok” sorozatban. (Molnár Sándor tenorszaxofon, Cseke Gábor zongora, Bögöthy Ádám, bőgő és Csízi László dob.)  De a Juhász Gábor trió feldolgozásáról sem szabad megfeledkeznünk!

A négytételes mű hihetetlen hatással volt a jelenlévőkre, magamat is beleértve. Külön öröm a mi generációnk számára (akik a 60-as években már tizen-huszonévesek voltunk), hogy a gyermekeinknek-unokáinknak számító (jazz)generációk is pontosan értik Coltrane-Davis-Monk (és sorolhatnám) üzenetét, amelyek minden korban és helyzetben érvényesek. Ez tapasztalható a Coltrane Legacy minden megnyilvánulásában.

Közhely számba megy, hogy a zenét írásban visszaadni mennyire reménytelen próbálkozás. Ez hatványozottan érvényes az ilyen szakrális, meditatív zene esetében. A hat hangszer apokaliptikus kórusa, minden muzsikus terjedelmes, mélyen átélt szólói, az egymást követő tételek lenyűgöző lelkisége valami különleges aurát hoztak létre a helyszínen, amely minden jelenlévőt lebilincselt. (ilyenkor érezhető, hogy a minőségi hallgatnivaló egy kisebb terem intim atmoszférájában érvényesül igazán és erre az Opus igazán alkalmas színhely.)

I. félidő          A  LOVE  SUPREME    (A  LEGFELSŐBB  SZERETET)  (John Coltrane)

• Acknowledgement (elismerés)     /Isten létezésének elismerése, de köszönetnyilvánítást, főhajtást is jelent./
• Resolution (elszántság, döntés, választás)
• Pursuance (véghezvitel, az igazság keresése)
• Psalm (zsoltár)

II. félidő

• Liberia (John Coltrane)
• Brazilia (John Coltrane)
• Nairobi (Orbán György)
• San-Yi-Ka (Oláh Krisztián)

Opus Jazz Club,  2024. március 20.

Fotó:  Irk Réka