A nem igazán ideális koncertnapnak tekintett hétfő ellenére, a kezdésre megtelt a hely. A Szabó Gábor-díját, valamint Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztjét szerényen nem említő Egri János nagy tapsok közepette mutathatta be a Liszt Ferenc-, Szabó Gábor-, Gonda János-, és eMeRTon-díjas, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett Kőszegi Imrét, és fiát, a Jazz Tanszéken előbb ének, majd a zongora szakon diplomát szerzett, az Év Fiatal Jazz Zenésze verseny szakmai díjas, és Junior Prima Díjas Egri János Juniort. A méltán elnyert díjak felsorolása miatt kissé hosszúra sikeredett bemutatás után viszont keményen belevágtak, McCoy Tyner 1967-ben írt „Passion Dance” című, egyfajta amerikai indián táncot idéző, igazi tiszta jazzt hozó szerzeménye, ahogy a korabeli kritikusok írták, itt is transz-szerű állapotokat idézett elő. A „Here’s That Rainy Day”, Jimmy Van Heusen egy 1953-as Broadway musicalhez írt dala, és Johnny Green 1931-ben született harmonikus menetű kompozíciója, az „Out Of Nowhere” a transz után a fősodor lágyabb szépségeit tárta fel. A „Passion Dance” szólók utáni tapsok közben felmorajló „húúúh”, többnyire a tapsokat megelőző „ohh, de szép” sóhajokká szelídült. 

A szünetben kihasználva, hogy Kőszegi Imre jazztörténetei mesélése közben is tartott egy vörösborkortynyi szünetet, kérdésemre a főnökasszony, Rétfalvi Bernadett is elmondhatta, a jazz szeretetét elsősorban az erre a koncertre is ellátogatott édesanyjának köszönheti. Az ő lemezeit hallgatva nyílt ki füle a blues alapú, progresszívebb rock mellett fokozatosan a jazzre. Az immár háromgyerekes édesanya Pesten az ELTE jogi karán diplomázott, majd Politikatudományi Intézetében folytatta tanulmányait, közben a Sziget Fesztivál szervező stábjában is dolgozott, ahol nemzetközi szinten is komoly kapcsolatokat építhetett a zenésztársadalommal, és diplomásként egy rövid unalmasnak bizonyult minisztériumi kitérő után főállásba tért vissza a Szigethez.

Pár évet Spanyolországban is eltöltött nyelvtanulás céljából, ott kóstolt bele először a vendéglátásba, amelybe aztán Pestre visszatérve férje, a legendás kultkocsmákat (Csiga Café, Hivatal, Fecskék) vezető Pék Attila mellett jobban elmélyült. Jókor döntöttek arról, hogy fővárosi érdekeltségeiket felszámolva, Bernadett szülővárosában kezdenek vállalkozásba. Az Európai Unió 2023-ra Temesvár és Elefszína mellett Veszprémnek (a Balaton régióval) ítélte oda egy évre az Európa kulturális fővárosa címet, ezzel az ország egyik legrégebben alapított, az állammal szinte egyidős városa, lehetőséget kapott, hogy megújítsa kulturális életét és ismertté tegye magát Európa-szerte. Az EKF, Európa Kulturális Fővárosa program keretében a belvárosban évek óta üresen álló üzlethelyiségeket nem csak egy-egy rendezvény erejéig akarták újra élettel megtölteni, inkább a város palettájáról hiányzó, tartósan üzemelő, a helyiek és az idelátogatók számára is vonzó galériákat, kávézókat és könyvesboltokat terveztek a veszprémi várhoz vezető út, az Óváros tér és környékére. A program első lépéseként 2019-ben az EKF 2023 csapata pályázatot írt ki a Szabadság téren ürességtől kongó egykori lakberendezési bolt üzemeltetésére, amelyet Bernadett és Attila már a leköltözésükkor kinézték maguknak. Az Utcakép Fejlesztési Program nyíltpályázatának nyerteseként 2020. február 26-án nyitottak meg, és március 16-án a veszélyhelyzet elrendelésével már zárhattak is be. Nem keseredtek el, befejezték az elmaradt felújítási munkákat, túlélték a nehéz időszakot, és visszatérve a régi kerékvágásba, a cégér, a sokszögekből és egyenes vonalakból 3D-re komponált kutyafej már az utcafronton is megcsodálható.

A Papírkutya névről még Bernadett elmondta, férjével közösen döntöttek, egyik kedvenc filmjük, a Papírkutyák című magyar vígjáték után, hogy lesz egy ilyen nevű helyük. Kutyájuk, a helyiségben egy pici emléktáblát is kapott Bodza emlékét is őrzik ezzel, és róla mintázták a Papírkutya kabalaállatát is. Az itt több formációval fellépett Kőszegi Imre pohara kiürült, de mielőtt visszament volna játszani, még egy történet elmesélt. A közismerten jó étvágyú Szakcsit úgy tudta lecsábítani, hogy a főnökség mesés adagú húsételekkel vendégeli meg a muzsikusokat. Nos, akkoriban az étlapon kizárólag a spanyol gasztronómia egyik jellegzetessége, a tapas különböző variációi szerepeltek a tenger gyümölcseivel. Miközben Imre kuncogott magában, Szakcsi csalódottsága határtalan volt, de végül nem partitúrából rendelve, közvetlenül a szakáccsal megbeszélve sikerült valahogy éhségét csillapítani. Engesztelésképp megígérték neki, ha legközelebb jön, egy általa megálmodott töltött káposztával várják majd. Az étlap azóta bővült négylábú és szárnyas húsételekkel is, bár töltött káposzta továbbra sem szerepel rajta, Őt azzal várták volna, ha visszatér. A második rész emlékének szólt. 

Lakatos Ablakos Dezső feleségének, Bözsinek Szakcsi Lakatos Bélával közösen írt kompozíciója, az „Elisabeth” meghitt perceket hozott, az idősebb generációhoz tartozók megszokott zsenialitása mellett a fiatalt képviselő Egri Jr. játéka ejtette ámulatba a közönséget. Káprázatos tehetségét még jobban be tudta mutatni Szakcsi „Chopin után szabadon” című kompozíciójában, amely minden zongoristának komoly kihívást jelent. Frédéric Chopin 21 noktürnt írt szólózongorára 1827 és 1846 között, melyeket a legjobb rövid szólóművek között tartanak számon. A melankolikus hangulatú, szabad formátumú lírikus darabok elnevezése latin nocturnus szóból származó zenei kifejezés, jelentése "éjszakai zene", a jobb kézzel játszott énekszerű dallam érzelmi mélységei miatt vált népszerűvé. Chopin a jobbkezes „ének” dallam alatt ritmusként működő megtört akkordokat írt bal kézre, talán ez ragadhatta meg Szakcsi fantáziáját is, amikor feldolgozta a darabokat. Az átirat méltó volt Chopinhez, a játék méltó volt Szakcsihoz.  

A végén örömzene és egy kis meglepetés, a szünetben ugyanis Egri János kitalálta, hogy egy dögös blues legyen a búcsú, és rávette Kőszegi Imrét, erre üljön át a zongorához. Imre szabadkozott, mivel már több éve otthon sem zongorázott, de végül abba belement, hogy Egri Jr segítségével játszik egy kicsit.

A „háromkezes” összejött, és tomboló sikert aratott. Imre visszaült a dobokhoz, és bemutatta, mégis csak ott tud igazán varázsolni. A két Egrinek is jutott egy-egy virtuóz szóló, a szemek csillogtak, a lábak ritmusra dobogtak, a kezek tapsra verődtek, a tapsok ütemessé váltak, és mindhárman boldogan, vastaps közepette búcsúzhattak a végig lelkes, értő közönségtől.  

Boldogan, egy nagyszerű koncert élményével vettem búcsút én is a Papírkutyától. Megérezhettem különleges atmoszféráját, amiért a helyet már egyre több zenész is szinte második otthonának érzi. A programok folytatódnak, az akusztikus jazz-blues vonallal középpontban, de emellett kiállítások, irodalmi estek, valamint az EKF 2023 hivatalos rendezvényhelyszíneként, az ő kulturális programjaik is bekerültek a naptárba. Szimpatikus, hogy péntekenként és szombatonként nincs koncert, hagyják beszélgetni a vendégeket. A csütörtökig tartott világzenés estek után, vasárnap újra jazz, amint a táblán is olvasható, Serei Dániel formációja, a Reflection lép majd fel. Bernadettet arra kérem, hogy a jazz programokat küldje el szerkesztőségünk e-mail címére, így honlapunk kínálatába is megjelenik majd. Elvégre Veszprém nincs messze.

Kőszegi Imre december 6-án lép 79. évébe, előre is nagyon boldog születésnapot kívánunk! Az iF kávézóban szerdára ünneplést szerveznek. ;-)

Papírkutya, Veszprém, 2023. november 27.
Fotó: Somogyvári Péter